Blog - Legfrissebb hírek és ajánlatok

A Pinarello megszerezte a 15. Tour de France győzelmét

#ERRŐLMOSTMÁRBESZÉLNÜNKKELL


A Pinarello a világ legsikeresebb kerékpárgyártó cége! A 2011 és 2019 közötti 8 évben 7 Tour de France, 2 Giro d’Italia és 4 Vuelta a Espana összetett győzelmet arattak Pinarello kerékpárokkal - továbbá, Bradley Wiggins egyórás csúcsot is állított fel a szóban forgó időszakban. 

Sokszor lehet hallani, hogy „csak a láb számít”, meg hogy nem számít a „matrica” és ehhez hasonló, kívülről a nagyok dolgába beleordibáló emberek bölcsességeit. Nos, bizonyára létezhet olyan szituáció és olyan összehasonlítás, ahol ezek – és az ehhez hasonló kijelentések – bírnak valamilyen mértékű igazságtartalommal, azonban jelen esetünkben nyilvánvalóan nem ez a helyzet. Amikor egy márka, egy brand ennyivel sikeresebb, mint bármelyik másik, akkor célszerű elfogadni azt a tényszerűséget, hogy tudnak is valamit, amit a többiek nem. 

Nem elvitatva a versenyzők és a momentum jelentőségét, de azért az egy minimum elgondolkodtató tény, hogy mindenki, aki valaha használt Pinarello-t, azzal érte el élete legjobb eredményeit (elég csak a Movistarban Nairo Qiuntanára, Rui Costa-ra, vagy Alejandro Valverdére gondolni). Valamint az sem lehet véletlen, hogy összességében véve ennyire nincs ellenfele a Pinarello-nak, pedig számos kiváló, fejlesztésekbe sokat invesztáló konkurense is ott van a Pro Tour mezőnyben. Összességében véve, a Pinarello presztizse nem véletlenül az, ami - és várjuk a következő éveket, hogy még mivel fognak elkápráztatni bennünket.    

A rend és a tisztelgés kedvéért ide írom azoknak a Sportolóknak a nevét, akik Tour de France-t nyertek Pinarello kerékpárokkal:

  • 1988: Pedro Delgado, Team Reynolds (Pinarello Montello)
  • 1992: Miguel Indurain, Team Banesto (Pinarello Keral Lite)
  • 1993: Migel Indurain, Team Banesto (Pinarello Keral Lite)
  • 1994: Migel Indurain, Team Banesto (Pinarello Keral Lite)
  • 1995: Migel Indurain, Team Banesto (Pinarello Keral Lite)
  • 1996: Bjarne Riis, Team Telecom (Pinarello Keral Lite)
  • 1997: Jan Ullrich, Team Telecom (Pinarello Paris)
  • 2006: Oscar Pereiro, Team Caisse d’Epargne (Pinarello Prince)
  • 2012: Bradley Wiggins, Team Sky (Pinarello Dogma 65.1)
  • 2013: Christopher Froome, Team Sky (Pinarello Dogma 65.1)
  • 2015: Christopher Froome, Team Sky (Pinarello Dogma F8)
  • 2016: Christopher Froome, Team Sky (Pinarello Dogma F8)
  • 2017: Christopher Froome, Team Sky (Pinarello Dogma F10)
  • 2018: Geraint Thomas, Team Sky (Pinarello Dogma F10)
  • 2019: Egan Bernal, Team Ineos (Pinarello Dogma F12)

#ERRŐLMOSTMÁRBESZÉLNÜNKKELL

follow us!

Follow us for special offers, exclusive products and information!