Blog - Márta blogja

A szimbiózis szó jelentése: két vagy több különböző faj egyedeinek szoros együttélése. A szimbiózisban mindkét fél előnyökhöz jut. Ennyit a bevezetésről és rögtön ültessük is át jelen metaforát a közlekedésbe!

14 éves korom óta kerékpározom, de autóval még nem volt kalandom. Egyszerűen sohasem ütöttek el, pedig a versenyeken és az edzéseken is voltak necces pillanatok mindig. Szerencsés vagyok - mondhatjátok többen is. Lehet, de az is biztos, hogy nem keresem a bajt. Miután abbahagytam a versenyszerű sportolást és megalakult az amatőr kerékpáros klubunk, a Biondo Bike Club, mindenkinek elmondom, mikor legelőször jönne edzésre hozzánk:

• főútvonalakon, az út szélén kizárólag egyesével közlekedünk szorosan, nincs beszélgetés és semmi olyan, ami elvonná a figyelmet arról, hogy a forgalomban haladunk
• nincs fülbe dugott cucc, nincs telóval fényképezgetés, videók készítése egy kézzel, szóval semmi olyasmi, ami gondot okozhat a csapatnak
• felelősek vagyunk egymásért. Ha az első, aki vezeti a sort hibázik, és rosszul méri fel a helyzetet, akár 5-6 embernek is balesetet okozhat egyszerre. Az anyagi károkról ne is beszéljünk.
• mellékutakon, ha a forgalom megengedi - de ott is csak akkor - mehetünk szorosan egymás mellett kettesével és lehet beszélgetni nyugodtan.
• aki, ezt be tudta tartani maradt, akinek ez a fajta szigor nem tetszett, külön utakon folytatta

Egy biztos, az egyesületünkben balesetek nem is voltak nagyon, mikor én ott voltam edzésen. Ha nélkülem mentek ki tréningezni, akkor már történtek azért csodák. A váci országúton résztáv közben nem figyeltek a buszöbölből épp kiálló buszra - és kulcscsont tőrés lett a vége.

Egy szó, mint száz, mindig megy a hadakozás, hogy az autósnak van-e igaza, vagy a kerékpárosnak?

Én ezt mondom, mindegyiknek. Volt már, amikor teljesen indokolatlanul ment el az autós a vállamtól 10 cm-re, és ilyenkor mindig belegondolok, hogy ha nem én ülnék a kerékpáron, hanem egy jóval rutintalanabb sorstársam, aki megijed és elrántja a kormányt - mi történhetett volna?

Épp a napokban kaptuk a hírt, hogy az egyik ügyfelünket a kerékpárúton ütötték el. Ő állt a kereszteződésben, de az előtte bekanyarodó úgy nekiment még így is, hogy az egész karbon kerékpár totálkáros lett. A vezető elismerte a hibáját. Egy másik ügyfelünket Tarján közelében ütötték el egy dombról lefelé. Az autós ki akarta őt kerülni egy kanyarban, csak hát, jött szemből is autó, így a vezető azt választotta, hogy Gáborra húzta a kormányt, és kilökte alóla a kerékpárt. Őt csavarokkal rakták össze a kórházban, több havi munka kiesés, rehabilitáció, illetve a kerékpár is kuka.

Már csak hab a tortán, hogy a felépülése után óvatosan megint elkezdett edzeni, és ugyanazon a szakaszon, ugyanaz az autós ismét elköveti ezt a hibát. Gábor már rutinos, vett egy Garmin Radart, amely rögzíti is az eseményeket, innen tudta meg visszanézve azt, hogy az autó - amely kísértetiesen hasonlított arra, amelyik elütötte őt a múltkor - pont ugyanaz a kocsi volt. Kiderült, a rendszámból. Van, aki még a saját hibájából sem tanul, még akkor sem, ha az eljárás már folyik ellene. Elképesztő morálra vall.

Én mindig elengedek mindenkit, figyelek az autós mozgására, a motor hangjára, s ha nagyon agresszív, hadd menjen, félrehúzódom és örülök, hogy megszabadultam tőle. Igyekszem nem válaszolni, ha beszólogatnak oktalanul, miért itt megyek, miért nem ott, miért ilyen lassan, miért ilyen gyorsan stb...

Az okos enged, szamár szenved elv itt is gyümölcsöző, csak magadat hergeled bele egy hülye szituációba, aztán autósüldözés lesz a vége, most elmondom.

Pár napos TV-híradó hír: egy SUV halálra gázolt egy kerékpárost, mert az felmérgesítette valamivel. Mivel tudta ennyire feldühíteni, hogy szándékosan elgázolja? Mert ez történt ebben az esetben, nem baleset. Szóval, mindenki vigyázzon magára és a kerékpáros barátaira! Mert mi vagyunk a sérülékenyebbek. Mindössze egy bukósisak van a fejünkön (ugye, mindenkinek van?), de ezen túl semmi védelem nem létezik kerékpárosok számára. Jó, ok, vannak downhill és BMX cuccok, abban azonban nem tudsz letekerni egy Balaton kört, de még a sarki közértig sem jutsz el vele, garantálom.

Azonban, ott van a másik oldal is. Miután üzletünk a Pünkösdfürdő utcába költözött, sokat autózom a Szentendrei úton oda, és este haza felé. Elképesztően sok felelőtlen kerékpárossal találkozom, akik ezen a nevezzük „gyorsforgalmi úton” kerékpároznak. A felfoghatatlan kategória az, amikor ketten egymás mellett, mert igen, van ilyen is… Mit képzelnek ezek az emberek? Azt hogy a Jóisten egy esernyőt tart felettük és ők halhatatlanok? Gondolom. Mindez elkerülhető lenne a Királyok útján, vagy belső kisebb utcákon keresztül. Ó, de, hát, az lassú! Ráadásul a Szentendrei útnak pont a széle, ahol menni kéne (menni kéne?) teljesen használhatatlan a sok kanális és kátyú miatt. Bármi megdobhatja a kerékpárt, és már röpülsz is a kamion alá.

Az Árpád-hídon időfutam bringával közlekedő kerékpáros sem élvezheti túlzottan a kemény, merev kerékpárjával az út szélén kamionok által kitaposott vájatban a haladást, nyakán a 3 sáv forgalmával, vibrálásával és a kamikáze robogós ételfutárok (tisztelet a kivételnek) kiszámíthatatlan cikázásával. Nyilván ezek kiragadott útrészletek, de az ország bármely területén találkozhatunk hasonló esettel.

Láttam már autópályán kerékpározó sporttársat is. Ne tegyétek! Találd meg azt az edzőterepet a lakásodhoz legközelebb, ahol viszonylag biztonságban tudsz tekerni! Egy biztos körpálya is jobb, mint kitenni magunkat a veszélynek! Az edzés lényege pont az, hogy feldobódva érjünk haza és ne bosszankodva!

A múlt héten elindultam bringázni, szép napsütéses idő volt, egy felüljárón szabályosan megelőztem egy taposó pedállal farmerban kényelmesen, lassan bringázó embert. 100 méter múlva érzem, hogy valaki irgalmatlanul szuszog a nyakamba. Mondom, nem probléma kimegyek egy szélesebb útra és akkor ő tovább tud menni a bringa úton, és nem kell engem kerülgetnie. Nem ment, ugyanúgy 2 centire a hátsó kerekemtől kepeszt. Gondoltam, a szélesebb úton lehúzódok jobbra az út széle felé, hogy menjen, ha akar. Nem ment. Rászóltam, hogy legyen kedves ne menjen a kerekemtől 2 cm-re, mert bármikor mikor megállnék, letarol hátulról. Mire ő artikulátlan hangon üvöltve, hogy ő ott megy, ahol akar, majd rám borította az ország összes frusztrációját. Na, ebből elég volt, visszafordultam és majdnem haza mentem dühömben, de mire a lakáshoz értem, győzött a józan ész és másfelé ugyan, de csak befejeztem azt, amiért fél órán keresztül öltözködtem, pumpáltam.

A szentendrei kerékpár út még a "kedvencem". Ott is van minden, mint a moziban. A nagymenők nagy sebességgel 1 centire kerülnek mindenkit a keskeny úton, feltételezve, hogy a másik épp számít rá hátulról. Nem, egyáltalán nem számít rá. Ha épp lenyúl a kulacsáért, vagy benyúl a zsebébe egy gélért, akkor akaratlanul is kibillenhet az egyensúlyából, és már is ott egy klassz kis összeakadás. Jó esetben pár horzsolással megúszod és a kerékpárod is egyben marad, de láttam már mentőt is kitolatni hátra felé a közepétől Szentendre irányába. Figyeljünk egymásra, legalább szólj hátulról, hogy "figyelj, balról jövök" - ennyi és semmi több. Ha ez működött a 90-es évek monti versenyein, itt miért nem működik?

Legyünk tekintettel a gyerekes családokra, a sétálókra, mert ők el sem tudják azt képzelni, hogy nekünk a beszélgetős tempónk a 30 km/h. Vannak szakaszok, ahol lehet nyomulni és vannak, ahol be kell kalkulálni az edzésbe, hogy ott bizony lassabban fogsz haladni a tömeg miatt. Ilyenkor igyál, egyél használd ki arra, hogy felfrissíted magad fizikailag és lelkileg is a következő dombra vagy résztávra!

Tiszteld a másikat! Hiszen egyszer lehet, hogy a segítségére szorulsz, mikor belső nélkül defekttel az út szélén ácsorogsz. Fausto Coppi és Gino Bartali a két nagy rivális is segített egymásnak, pedig ott a Tour vagy épp a Giro trófea megnyerése múlhatott volna rajta. Mikor az egyik kicsúszott és lezuhant egy szakadékba, a másik hátulról közeledvén, megállt és az akkoriban nyakukba akasztott gumikból lenyújtott neki egyet és felhúzta. Pedig, ha tovább megy, akkor nyeri a szakaszt és evvel lehet az összetettet is. De, ők nem így gondolkodtak. Ők úgy gondolkodtak, hogy ez velem is megeshet és akkor ő fog rajtam segíteni. Együttműködtek. Mert ők nem ellenségként tekintettek egymásra - csupán ellenfelek voltak.

Egyszóval, mindkét oldalon van mit javítani és az együttműködés lenne a kulcsszó. Élni és élni hagyni. Én nem tartom fel a forgalmat, cserébe te kellő oldaltávolsággal kerülsz ki, ami a nyugati országokban működik is, mint azt tapasztaljuk egy-egy nyaralásunk alkalmával.

Itt miért ne működhetne? Reformáljuk meg együtt a hazai közlekedés morált!