Blog - Márta blogja

Válogatott sportolóként eszedbe sem jutna, hogy te is lehetsz beteg. Persze, kisebb megfázások, csonttörések, húzódások a mindennapi élet részei, főként nálunk, kerékpárosoknál, ahol a lejtőkön sokszor 80-al száguldozunk lefelé. Ez belefér, ezt belekalkulálod, főleg profi sportolóként - ezt bevállalod.

Szóval, nem gond: ezek begyógyulnak hamar.

Na, de egy daganat, mi a francot keres benned? Benned, aki mindig egészségesen éltél, odafigyeltél arra, hogy mit eszel, gyógyszert nem szedtél soha, sőt kívülről fújod, hogy melyik gyógynövény mire jó és rendszeresen fogyasztod is őket.

Mikor a nőgyógyászom elmondta mi a helyzet, megrettentem. Most mi lesz? Igen volt a családban, de anyukám túlélte, ő most már gyógyultnak számít. Nagy akarattal, de megcsinálta: többször is.

Végigfutott rajtam, hogy megműtenek - rendben. Ugye, kiszedik, és már szaladok is tovább?

Az utolsó percben kapták el, mondta a doktor úr és kettő van belőle, az egyik alma nagyságú petefészek daganat, a másik „csak” dió méretű volt. Hű, megkönnyebbültem, csak dió, de az alma az akkora, mint az összeszorított öklöd, az azért nem kicsi. Ex-biológia fakkosként rögtön az ugrott be, hogy helló, és ha azt ott kiszedik, akkor hogy fog összeforrni, mennyi időbe telik és mikor bringázhatok legközelebb vele? Mi lesz a vállakozással, ha én betegeskedem? De, nem volt idő merengeni. 2023. júniusában megműtöttek, eltávolították a két daganatot, egy hónapig sem emelni, sem kerékpározni nem volt szabad.

Bence állta a sarat helyettem is az üzletben. 1 hét után már dolgoztam, persze nem emeltem semmit, pedig voltak kerékpárdobozok, amelyekben az új bringák érkeznek és viszketett a kezem, hogy odébb rakjak egy-egy 13 kg-os dobozt, ahogy szoktam, de életemben most először betartottam az orvosi utasításokat. Nem úgy, mint régen, mikor eltört a kulcscsontom és egy hét múlva már a szabad görgőn ültem a lakásban. Mondták, ez nem jó, mert elcsúszhatnak a csontok. Persze, elcsúsznak - legyintettem és görgőztem tovább, majd másfél hét múlva már kint a szabadban egy kézzel próbálkoztunk az edzőmmel, Lajossal…

De, ez most nem ilyen volt, ez ismeretlen terep volt számomra. Műtét után két héttel, jött a telefon, hogy rossz lett a szövettan és még egyszer meg kell műteni. Na, ez egy kicsit megcsapott már. Na, de miért kell? Semmi rosszat nem csináltam, sőt betartottam minden utasítást, akkor most miért?

Még mindig 2023-ban szeptemberben ismét megműtöttek. Már ismertem a járást, és az eljárást is. Csak minél előbb haza jussak gondoltam. Ismét egy hónap bringázás nélkül. Az előző műtétnél már kitaláltam, hogy ha bringázni nem lehet, akkor gyalogolok. Sportcipő, tréningruha és menni kell, ha csak egy háztömböt, akkor annyit, de a mozgás maga az élet. Dolgozni már egy hét után ismét mentem.

Betartottam az 1 hónapot, nem emeltem és nem bringáztam. Aztán ismét jött a telefon, hogy megint nem jó a szövettan, ismét műtét vár rám… Hát, ez remek, akkor essünk neki, szedjünk ki mindent, ami még gondot okozhat. Ez már 2024. februárban volt. Emlékszem műtét után egy nappal a doktor úr nyakába ugrottam és gratuláltam élete legjobban sikerült műtétéhez. Kérdezte: miért gondolom, hogy ez lett volna az? Mert úgy érzem, hogy le tudnék futni egy Boston maratont most rögtön - válaszoltam.

Megszűnt végre a másfél éve folyamatosan tartó (az első két műtét után is) vérzés és teljesen jó erőben éreztem magam. Persze megint egy hónap bringa nélkül, de ezt gyaloglással már rutinból megoldottam. A tavasz, mint évszak a kedvencem, hiszen minden virágzik, újraéled, többek között én is akkor születtem. Ennél az utolsó műtétnél kaptam leghamarabb erőre, már két nap után bementem dolgozni. Az üzlet és az emberekkel való foglalkozás adta meg mindig is a létem gerincét. Egészséges életre nevelni őket, kedvenc sportomban jó tanácsokat adni nekik és helyesen beállítani a kerékpárjukat.

A fekete leves, azonban csak ez után következett… Ismét hívtak, hogy rossz lett a szövettan. Na, ekkor már elsírtam magam, először az egész procedúra alatt. Mi az, hogy rossz? Mi az, hogy kemoterápiát kell kapnom? Mi az, hogy már az első után kihullik a hajam? Pedig én minden utasítást követtem, amit előírtak.

De, ez itt nem így működik. Hétfőn az első kemóra félve érkeztem, más volt a helyszín, mint ahova a műtétekre mentem, itt nem ismertem senkit. Anyukám elkísért és 5 perc alatt el kezdett beszélgetni másokkal, tapasztalatot cserélt, így oldódott kicsit a hangulat. Konzultáció a doktornővel, majd rám kötötték a csöpögtetőt, ekkor még semmi. Lábon haza jöttem busszal, de kísérő kellett.

6 hónapig mindig anyu kísért el reggelente. Bence jött értem mindig és a vérhígító injekciót is ő adta be közel másfél évig minden áldott nap. (a műtétek után is ez volt a protokoll)

Ha én nem tudtam járni, akkor még munka után átbuszozott a fél városon és beadta. Ez úton is köszönöm neki és anyunak a kitartásukat. Lillának, Bence húgának, hogy mindig jött látogatni és Lilinek a tudatos másfél évesnek a gyógyító kabala békát. Működött. Továbbá Lajosnak, az edzőmnek, hogy hajnalban vitt a műtétekre kocsival. Bélának és Melindának, akik a műtétek után jöttek értem a kórházba és vittek haza autóval. Sokszor Melinda hozta be Zuglóba Bencét Óbudáról, hogy beadhassa az injekciót a nyitva tartásunk után, így ezzel jelentősen megkönnyítve a helyzetét.

Az első hétfői kemó éjszakáján már nem aludtam semmit, égtek az ereim, a csontjaim fájtak, hánytam, borzalmas volt az egész. 2 nap alatt fogytam 3 kilót, hiszen semmi sem maradt meg bennem, még a gyógyszerek sem. A vérnyomásom az egekben, pedig addig mindig rendben volt vele minden egész életemben, se magas, se alacsony nem volt soha. A hajamat már az első hét után le kellett vágni tök kopaszra, mert rettenetesen hullott. Bence másnap szolidaritásból letolatta a sajátját is. Így, azért könnyebb volt elviselni. Napokig nem tudtam aludni a fájdalomtól. De, elhatároztam, pénteken én már bringán ülök, csak azért is. Aztán ebből nem lett semmi, csak vasárnap mertem felülni, akkor is csak kísérővel 30 km erejéig és nagyon lassan kb. 20-al mendegéltünk végig. Ennek, ellenére a hangulatom jobb lett, a vérnyomásom helyre állt. Na, jól van, akkor ezt kell csinálni.

3 hetente, mindig hétfőn kaptam a kemót. Összesen 6-szor kezeltek. Úgy voltam vele, mint a pályán a körökkel. Pipáltam, hogy hányadiknál tartok. Hétvégenként már mindig bringán ültem, óvatosan lassan és 130-as pulzussal, de bringán és ez éltetett. Az első kemó utáni 3. hétben a csapattársaim azt mondták, ha nem tudnák, min megyek keresztül, nem is vennék észre, mi van velem. Ahogy teltek a hetek, már a 140-es pulzus is ment mindig. Dolgozni is jártam végig, az első heteken csak csütörtöktől, péntektől, de mentem, mert szeretem, azt, amit csinálok.

Folyamatosan szedtem a gyógynövény tablettáimat továbbra is, próbáltam változtatgatni rajtuk, kísérletezgetni, mitől vagyok jobban és mi, az ami semleges. A kemó előtti konzultációra mindig sokat kellett várni. Fél 8-ra beültél a kórházba és csak 11-12 felé került sor rád, ilyenkor ellenőrizték a vérképedet, és ha az nem volt jó, amit hoztál magaddal, elküldtek ott helyben is. Délután 4-5 körül végeztél. Minden kemó előtt és után egy héttel vérvételre mentél, szóval majdnem minden héten sor került erre. A jobb kezemen a véna már göbös lett a végére. Próbáltam erre is odafigyelni és sokszor kértem, hogy legyen most a másik karom…

Az utolsó kemó utáni CT-m szerencsére jó lett és a vérképem is válogatott sportolóhoz méltán kiváló.

Persze, ezért tenni is kell, megpróbálni minden hasznos anyagot magadba tömni, vasat, propoliszt, mézet, zöldséget, gyümölcsöt, vitaminokat, kerülni a cukrot, a zsíros ételeket. Kevesebbet enni a megszokottól, viszont többet inni, vizet, céklalevet - és semmiképpen sem cukros üdítőket.

Minden nap legalább fél órát gyalogolni. Ezt fokozatosan lehet növelni negyed óránként. Természetesen, ha a lakásban nem jutsz el a wc-ig mert olyan rosszul vagy, akkor nem tudsz kimenni, de ezt a szervezet úgyis érzi. Hallgatni kell rá! Nekem szerencsém volt, hogy tavasszal és nyáron voltak a kezelések, így nagyobb kedvem volt a kimozduláshoz.

Az utolsó kezelés után 3 hónappal lévő CT és vérvétel is jó lett. Jól is érzem magam, de gyógyulttá csak 5 év után nyilvánítanak hivatalosan.

Szeretnék köszönetet mondani a Baross utcai Onkológiai Klinika dolgozóinak és a Semmelweis Üllői úti Onkológia osztálynak egyaránt. Mérhetetlen munkabírásukkal próbálták bennünk tartani a lelket és érdemelték ki a betegek bizalmát. Nem voltam VIP-vendég, a normális TB ellátásban volt részem, sokan voltunk, mindig mindenhol, de ha az ember türelmes, akkor végig lehet csinálni.

Köszönöm a vásárlóinknak, hogy érdeklődéssel fordultak felém, nagyon jól esett az aggódásuk, ez is hatalmas erőt adott mindig a folytatáshoz. Volt, aki csak azért nézett be két hetente az üzletbe, hogy megkérdezze minden rendben van-e velem? Nőgyógyász vevőnk tanácsot adott, elemezte az eredményeket. Remélem, mikor itt jártatok nem vettetek észre semmit, ami a megszokott kiszolgálást illeti, pedig mikor kulacstartókat csavaroztam be sokatoknak, majdnem bezuhantam a bringa alá, úgy szédültem sokszor. Akarattal, kitartással sok minden legyőzhető, ezt tanultam a sportban, mind az úszó, vívó és kerékpáros edzőmtől. A betegség legyőzésében, ennek most nagy hasznát vettem.

Ha kerékpárosként hasonló cipőben jársz, látogass el hozzánk és szívesen elmondom a tapasztalataimat, tanácsaimat. Jó egészséget mindenkinek!