Blog - Sport és életmód

A XXI. század női kerékpárosa


Női kerékpáros ruházat, női MTB és országúti cipők, női kerékpárok fejlődése az elmúlt 30 évben.

Mi sem lehetne hitelesebb a kerékpározó hölgyek számára, mint olyan üzletben megvásárolni a kerékpárjukat, a cipőjüket és egyéb női kiegészítőket, mint amit egy exprofi versenyző NŐ üzemeltet, többedmagával - immár 20 éve.

14 éves koromban kezdtem el versenyezni, és 16 év pályafutást mondhatok magaménak. Évi  25.000 km-el a lábamban, hiszen ebből éltem. Volt, hogy napi 4 kerékpáros edzésünk volt, de olyan is mikor egy nap alatt ugrottunk le Pásztóra-Gallyatetőre - majd vissza Pestre. Már gyermekkoromban is imádtam bringázni, először nagyszüleim tanyabike-ját nyúztam, majd lett saját gyerekbringám, egy Csepel camping. A kezdeti torna, úszás, vívás kombó után jött a maradandó szerelem: a kerékpározás. Melyet, az FTC örökös bajnoka cím, 22 magyar bajnoki első hely, 6 Giro d’ Italia feminiile részvétel, downhill OB - és egyéb nemzetközi verseny bizonyít.

1982 - Wekerle telep, női kritérium verseny: a kezdetek

Annak idején a két számmal nagyobb országútikkal, pálya bringákkal birkóztunk, de még a 90-es évek elején sem volt méretben megfelelő monti a lányoknak, többek között nekem sem. 160 cm-es testmagassághoz gyakran küzdöttem az L-es méretű BCA MTB-k nyergében.

De, ennek immár vége. A XXI. században a női kerékpározás a reneszánszát éli, legyen szó versenysportról, munkába járásról, vagy túrázásról. Egyre több cég fedezi fel az üzleti rést ebben a szegmensben, és gyárt kifejezetten hölgyek számára is kerékpárt.

Sportkarrierem kezdetén még kuriózumnak számított egy-egy hölgy kerékpáros felbukkanása az országutakon. Országúti kerékpárral különösen ritka tüneménynek számítottunk.
Épp ezért kezdtem el én is kerékpározni, mert változatos, vagány sportágnak tartottam.

A mountain bike növekvő népszerűsége miatt, a 90-es évek elején a kerékpárok elérhetőbb áron jutottak be az országba. Ezáltal a női kerékpárosok száma is jelentősen megnőtt. Azonban, a gyártók sokáig nem vették túl komolyan a hölgyek ez irányú érdeklődését, és mintegy odacsaptak egy-egy modellt az adott kategóriában - ezzel letudván a feladatot.

Több mint 15 évet kellett várnom arra, hogy a legelső női kerékpáros ruhát magamra ölthessem.
Addig a négyzetszabású S-es férfi mez volt a divat, melyben a legjobb alakú bringás lány is úgy nézett ki, mintha egy krumpliszsákot húzott volna magára. Az általunk viccesen „büntető bukó”-nak elnevezett tárgyakról ne is beszéljünk. A gomba alakú óriás bukósisakokat szerintünk, azért erőltetik pasik a barátnőik fejére, hogy nehogy valaki lecsapja őket a kezükről edzés közben. Még a leghelyesebb női arcot is képes volt elcsúfítani. Tény, hogy nem volt más megoldás. Vagy kerékpározol és elviseled, hogy mindeközben nem tudod hozni az irodában megszokott business woman formádat - vagy nem kerékpározol.

Nos, de ez már a múlté. Egyre több a csinos kerékpáros lány a városban városival, montain bike-al és országúti bringával egyaránt. Számukra szeretnénk egy kis útmutatót adni a lehetőségek erdejében.

Példának okáért

  • Biondo Bike női kollekció
  • Női kerékpáros ruházat

A Biondo Bike kerékpárüzletben már régóta kaphatóak a Wilier legújabb női kerékpáros ruhái. Női betéttel ellátott kantáros és kantár nélküli nadrágok. Különböző karcsúsított, rövidebb derékhosszal szabott rövid és hosszú mezek, sőt téli dzsekik is. Íme néhány alap modell. Nem csak funkcionálisan állják meg a helyüket, de rendkívül divatosak is.

Wilier női ruházat - télen nyáron!

A Pinarello cég is odatette magát, mikor női kerékpáros ruházatról van szó. A kantáros nadrágjaik egyedülállóak a piacon, van is bent az üzletben több fajta szín és fazon, amit az első próba után nem mindig sikerül levenni többet magukról, annyira komfortos szabásúak. .Ha méretben és színben megfelelő haza viszik azonnal. Egyszerűen az olasz ruha ipar remekművei ezek a speciális termékek

Női kerékpárnyereg

A női nyergek is divatba jöttek. Sokan nem tudják, hogy nekünk sokkal rövidebb és hátul szélesebb nyeregre van szükségünk a medencénk sajátossága miatt. Selle Italia Lady nyereg és társai, sok kényelmetlenségtől kímélnek meg út közben. Bár tudatában lettek volna ennek már akkor is, mikor a pálya versenyeken indultam a Millenárison.

Női kerékpáros cipő

Régen a kerékpáros cipőket NDK-ból vagy Csehszlovákiából hozattunk, férfi cipőkről beszélünk természetesen. Ezzel szemben a Gaerne női kerékpáros cipői kifejezetten a női lábméretre készültek. Az exkluzívabb modellek elegáns fehér vagy fekete színű kivitelben, BOA damilos behúzó rendszerrel működnek, mely sokkal tartósabb és megbízhatóbb, mint a csattos vagy tépőzáras változatok.

Kifejezetten kiemelném, hogy a Gaerne országúti változat karbontalpú modellje már 37-es mérettől elérhető, ami szintén áttörés a női kerékpáros cipők gyártásában. Mind MTB női kerékpáros cipő, mind országúti női cipőt találhatsz nálunk. Ha, pedig kicsit nagyobb a lábad, mint 38-as akkor a férfi cipők közül szinte bármely szín és fazon a rendelkezésedre állhat.

Saját tapasztalatból tudom, hogy ha régebben karbon talpú cipőre vágytam, ki kellett egyeznem egy a lábamnál jóval nagyobb férfi változattal, mert a gyártók nem találták anyagilag elég jövdelmezőnek a kisebb méretek legyártását. Ennek ezennel vége! Van Gaerne karbon talpú női kerékpáros cipő kis méretben is. Nézz rá az oldalunkon!

Női országúti kerékpármodellek

Mára már a kerékpárgyártó cégek is felismerték a női vásárlók igényeit. A Wilier Luna egy kifejezetten hölgyek számára készített kerékpár. Vázméretét és színvilágát tekintve egyaránt megfelel a mi ízlésünknek. Fekete, pink színekben pompázik. XXS-es mérettől indul. A Wilier GTR Team modelljét a lejtett felsőcső, úgymond slooping vázgeometria miatt is szívesen használják lányok is XS és S méretben.
170 mm-es hajtókarral hozzák forgalomba, mely szintén a mi lábhosszunkhoz igazodik.

A 38 cm-es keskenyebb kormányszélességről már ne is beszéljünk. Kormányt ugyanis vállszélességhez igazítunk. Ezt sok üzletben nem veszik figyelembe, így van, hogy 38-as vagy 40-es kormányszélesség helyett 42-44-es szélességűt erőltetik rád, mert az úgy is jó lesz. Nem lesz jó, mert a kerékpár irányíthatósága, úgymond kezessége sokban függ, ettől a résztől is.

A Pinarello mindig is gyártott kifejezetten nőknek szánt méretű modellt, minden egyes bringáját megvásárolhatjuk 46,5-es és 44-es méretben is. Többek között, azért is, mert a gyermekei közül az egyik lány volt. Carla Pinarello a mai napig indul a saját női csapatával olasz maratonokon. Az Instán #karlapinarello-ként találsz rá. A cég az Easy fit geometriával egyértelműen a lányoknak kedvez. Ezt egyáltalán nem sok gyártó mondhatja el magáról.  Én egy 46,5 méretű Pinarello Paris-al mentem 5 évig,a 160cm-es magasságommal. A Pinarello pink, azzuro kék és fehér kerékpárjai varázslatosan csinosak tudnak lenni egy szép ruhával egyetemben. Versenyzőkoromban majdhogynem a vázon kellett ülni, annyira lent volt a nyereg. Annyira nem készült jó vázgeometriával ellátott kis méretű kerékpár. Az esztétikus az lenne, ha minimum 18-20 cm-re kiemelkedne a nyeregcső a vázból Végre a kormányszár hosszam is 110 mm, tehát emberi méretű lett a 46,5-es Pinarello Paris-omban. Monica barátnőm még kisebb nálam 150 cm a magassága, így neki egy 44-es Pinarello Dogma-ja van.

Az általunk 20 éve kizárólagosan forgalmazott olasz prémium márka  a Pinarello Dogma, illetve Prince család Easy Fit méret tartománya között a legalacsonyabb lány is megtalálja a megfelelő méretet magának a karbon vázak világában. Gyere be hozzánk egy bemérésre az ideális méretválasztáshoz!

A városi csábítás eszközei, a szintén olasz design cég az MBM nőies, légies városi női kerékpárjai lehetnek, azon hölgyek számára, akik fittyet hánynak a tömegközlekedésre és nem szeretnek a dugóban ücsörögni. Kosárral vagy a nélkül, szoknyával vagy nadrágban még randira is alkalmasak az MBM csajos kerékpárjai. Ha nem tetszik a pasi, egyszerűen csak tovább gurulsz. Én egyszer egy MBM Boulevard nyergében mentem esküvőre, egyszer a virágcsokorral a kosárban. Sokan csodálkoztak rajta, de mindenkinek tetszett a vörös rózsacsokor hófehér MBM női városi kerékpár kombó extravaganciája a Bazilika közelében megtartott esküvőn. És, aki még nem tudná még egy városi bringa beállításán is van mit csiszolni, hogy kényelmesebb pozícióban tudd hajtani. Gurulj erre felé és ránézek a bringádra!

És amire vágyom még...

Kis méretű fékváltókarokra! A cégek ontják magukból az óriási tenyérre kidolgozott fékváltókarokat. Hölgyvásárlóim és a kisebb gyerekek közül sokan nem érik el XS-es méretű kezeikkel a fékkart, így a váltás és a fékezés is nehezen megy. Egyedül a Campagnolo régi vágású Ergopower-je ami szóba jöhet, de ezt már kezdik kivonni a forgalomból. Én is ilyennel járok, míg végleg tönkre nem megy. Hogy aztán mi lesz? Lehet, hogy megint 15 évig kell várni, míg felismerik az igényt rá? Merthogy igény az lenne, ugye, csajok?

Mindenkit várunk szeretettel üzletünkbe legyél akár versenykerékpáros, montis vagy városban cirkáló.

follow us!

Follow us for special offers, exclusive products and information!