Blog - Bence blogja

Minden kezdődik valahol. Mindennek van egy „nullpontja”, egy amolyan kezdőköve, amitől számolni tud az ember bármit is.

Szóval, nem is oly rég kitaláltam, hogy jövő nyáron Balaton-kört megyek majd. Kettőt. Egyszerre. Kerékpárúton. Országúti kerékpárral. S lesz még benne egy Tihany-kör is. Ez egy picit több, mint 420 km. Már a pontos dátumot is kitaláltam, mert nagyon bak vagyok és élek-halok a tervezgetésért - hovatovább, ha nem tervezhetek, netán valamiről nincs pontos advenced statisztikám, esetleg valamit félbehagytam, az olyan, mintha az életem egyik pillanatról a másikra értelmét vesztette volna… Szóval, kitaláltam, hogy 2026.08.04-én, kedden, reggel 6 órakor elindulok Siófokról (ne kérdezzétek, miért onnan, mikor az északi parton szoktam nyaralni, de ez már csekélység ahhoz a hülyeségfaktorhoz képest, amivel ez a kihívás rendelkezik).

Hogy egyedül megyek majd vagy többedmagammal, majd kialakul, biztos lesz még olyan elmeroggyant, aki nem ijed meg ettől a feladattól, sőt, olyan is biztos létezik, aki élvezné az ilyesmit. Először, harminc Tihany-kört akartam menni, de mivel akinek elmeséltem (Márta) az ötlet hallatán össze akart verni egy husánggal, így inkább ezt elvetettem.

Ezúton is várom a bátorak jelentkezését…

Nos, de térjünk vissza a nullponthoz: szóval, idén június végén elszakítottam az Achilles-inamat. Igazából, annyi történt, hogy leszálltam a buszról az üzlet előtt, rosszul léptem és ott, abban a pillanatban elszakadt. Se előre, se hátra, Akkor már fél éve be volt gyulladva, fájt és sántítottam – következésképpen ez a szakadás inkább a megváltáshoz hasonlított, mint egy sorstragédiához. Persze, meg kellett azonnal operálni és utána a két hónap „csizmázást” és „mankózást” sem úsztam meg. Meg a két hónap vérhigító injekció napi használatát sem. A dolog legkellemetlenebb része, hogy hat hétig tulajdonképpen - a kötéscseréket leszámítva – le sem lehetett venni a csizmát, tehát, abban is kellett aludni. Új szokásokat kellett felvennem, mondjuk, kimenni a kertbe egy logisztikai tervezést igényelt. Ami korábban természetes volt, az most egyáltalán nem volt az.

Annyit még tudni kell erről, hogy ennél nehezebben gyógyuló sportsérülés tulajdonképpen nincs. A teljes rehabilitáció nagyjából egy év. Innen indulok.

Mindeközben, sok mindent másképp is csináltam az orvosi ajánláshoz képest. Példának okáért, legalább három hétig feküdnöm kellett volna, ehhez képest a műtétet követő másnap már bejöttem dolgozni. Itt jegyezném meg, nem tudom, milyen állapotban lett volna a lábam, ha betartom azt, ami az ajánlásokban szerepel. Ha csizmában is, ha mankókkal is, de használtam a lábamat és így a károk valamelyest csekélyebbek voltak, mintha teljes inaktívitásban maradtam volna. Természetesen, a károk nyilvánvalóak: a műtött lábamnál a vádlimban szemmel látható térfogatvesztés tapasztalható a másik lábamhoz képest, néha dagad a bokám (főleg, ha meleg van), és nyilván sokkal gyengébb is, mint a másik lábam, amely a legszignifikánsabb módon az első kerékpáros „edzésem” alkalmával volt tapasztalható… de legalább a vérhigító nyomai már nem látszanak a hasamon, komolyan egy hónap szurkálás után úgy néztam ki, mintha Rocky Balboa boxzsákja lettem volna…

Ha már a kellemetlen maradványok: az Achilles-gyulladás kezdetétől sikerült 16 kg-ot felszednem (ezzel most 93,2 kg vagyok). Ez a kondícióhanyatlással és rehebilitációs szükséglettel együtt nem kevés. Mikor tudatosult bennem, hogy ez most mégsem annyira jó állapot, úgy éreztem, ki kell találnom valamit. Egy célt. Ami kellőképpen őrült ahhoz, hogy biztosan kihúzzon a gödörből, ha az lebeg a lelki szemeim előtt. Na, abből lett a két Balaton-kör. Tihany-körrel. Egyszerre.

Már elkezdtem edzeni – egyelőre gravel-el és otthon kézisúlyzókkal – de tudomásul vettem, hogy hosszú út áll előttem, és nem is könnyű (főleg, ha az ember napi 10 óra munka mellett készül). Mire az említett célomig elérek, le kell fogynom 75 kg alá, rengeteg konditermi edzést kell végeznem, illetve elképzelhetetlenül sokat kell bringáznom – és akkor még nem beszéltem a mindennapos gyógytornáról, a nyújtásokról, satöbbi…

Akinek van kedve, csatlakozhat a felkészüléshez, illetve megpróbálhatja a kihívást felkészülés nélkül is, úgy az igazán férfias.

Viccet féretéve, úgy terveztem, hogy mostantól minden hónapban írok a blogomra egy kis összegzést arról, hogy éppen hol tartok, illetve aki csatlakozni szeretne, esetleg az ő felkészülési állapotát is közzétehetem, ha szeretné. A következő rész tehát, október végére várható.

A felkészülés indul.