Tartalomjegyzék:
Az országúti kerékpár minden kerékpár archetípusa. Az őskerékpár. Egyszerűbben: a kerékpár aszfaltra koskormánnyal.
Az országúti kerékpár minden kerékpár alapja – ahogy mondani szokás: egy országúti kerékpárral minden igazi kerékpárosnak rendelkeznie kell, függetlenül attól, hogy egyébként melyik felhasználási terület áll a legközelebb a szívéhez. Az országúti kerékpár tulajdonképpen olyan aszfaltra szánt kétkerekű koskormánnyal, amellyel gyorsan lehet haladni. Természetesen, mára ez is jóval bonyolultabbá vált, de az alapvető misszió és funkció mégiscsak ez.
Az országúti kerékpár a közösségi szocializáció egyik legkiválóbb eszköze. Az egyén és a közösség kapcsolatáról szól, még akkor is, ha az ember egyedül edz, hiszem közlekedésben kell részt vennie, amely nagyfokú odafigyelést és empátiát igényel. Az országútizás a legkonvencionálisabb sportkerékpár, hiszen az ember kilép az otthonából és jó eséllyel már meg is kezdődött az edzés. Nem szükséges erdőt, megfelelő terepviszonyokat vagy bármit keresni, hanem ott van az út, és már lehet is menni.
Létezik ennek a szegmensnek is több altípusa, többféle felhasználásra, célra, edzettségi szintre és pénztárcára szabva - ezeket az útmutató további részeiben részletesebben kifejtjük.
E-road bike vagy hagyományos országúti kerékpár?
Ez attól függ, ki mire szeretné használni országúti kerékpárját - vagyis milyen céljai vannak?
Alapvetően minden esetben a karbont preferáljuk. Az alumíniumnál minden elemében jobb vázalapanyagról beszélhetünk. Jelesül: könnyebb, merevebb, mégis kényelmesebb, és alapvetően tartósabb is. Nincs olyan aspektus tehát, amelyből nézvést ne a karbon lenne a jobb választás – az alumíniummal szemben.
a, Karbon
Alapvetően három japán gyártó tervezi és gyártja a világon kapható szénszálas szövetek közel 70%-át (Toray, Mitsubishi, Toho).
A szénszálas szövetek kétféleképpen csoportosíthatóak. Egyfelől kategorizálhatjuk őket szövetsűrűség, és ezeknek a típusai szerint. Vannak a klasszikus horgolt (pl. 1K, 3K, 12K) szövetek, illetve vannak az egyirányú, tehát nem horgolt UD (unidirectional) szövetek. Előbbieket használják régebb óta, a világ legdrágább szövetei is inkább előbbiekből kerülnek ki, utóbbiak viszont rendszerint valamivel könnyebbek és középkategóriában (sőt, még attól felfelé is) már sokkal elterjedtebbek, mint horgolt társaik.
A másik csoportosítási szempont, hogy egy szénszálas szövet inkább nagy modulusú, merev, vagy inkább nagy ellenállásra képes. Előbbiek nagyon merevek és könnyűek, utóbbiak rendkívül ellenállóak és rugalmasabbak. Könnyű, merev és versenyzésre komoly színvonalon alkalmas vázat nem lehet építeni előbbiek domináns használata nélkül, utóbbiak nélkül viszont nem létezik vázgyártás.
Egy karbon váz sosem egy típusú szövetből készül. S hogy melyik gyártó, melyik szövetből, mennyit használ - milyen szövetekből áll a nyerő mixtúra - milyen gyantát alkalmaznak, és hány layup készül, mielőtt egy váz elnyeri végleges formáját, vagy mennyi szélcsatornás teszt és egyéb tervezőmunka előzi meg a végeredményt – nos, ezt egyetlen gyártó sem árulja el, mert alapvetően ez a különbség két kerékpár között.
b, Acél
Az acél a vázgyártás ősi alapanyaga, mára azonban ennek a használata inkább a retró és vintage kategóriákra szorítkozik. Alapvetően, két nagy csoportba oszthatjuk az acélvázak alapanyagául szolgáló ötvözeteket. Az egyik a hagyományos szénacél, amely a HI-TEN technológiával valamelyest „nemesedett” az évek során. Ez a legolcsóbb alapanyag, amelyet a kerékpárgyártásban valaha használtak.
A másik csoportot a króm-molibdén (CrMo) ötvözetek jelentették, amelyekből a neves gyártók legendás minőségű acélvázai készültek (mindannyian emlékszünk még a Colombus SL csövekre példának okáért). Jelenlegi kínálatunkban egyedül a Wilier készít ilyet Superleggera néven, amely tökéletes autentikussággal feleleveníti a rég letűnt korok életérzését és vázgyártási hagyományait.
A Superleggera egy kiváló termék, ezt több nemzetközi sajtótermék is elmondta már, értéktartása is példátlan, azoknak ajánljuk, akik rajonganak ezért a korszakért és a fentebb sorolt értékek is fontosak számukra.
Összességében véve, tehát szinte minden esetben a karbon váz a megfelelő választás, mint minden más kategóriában is.
Ez a felhasználási igényektől függ teljes egészében. Számos kerékpártípus a nagy országúti, vagy aszfaltra tervezett kerékpárok kategóriájába tartozik, de karakterükben annyira más szegmenst jelentenek, és emellett annyira eltérő felhasználást támogatnak, hogy ezekről kategóriánként, egyenként beszélni szükséges.
a, Verseny országúti kerékpár:
A verseny országúti kerékpár – amiképp a neve is sugallja azt – versenyzésre, de legalábbis teljesítményorientált sportcélokra való. Geometriája agresszív, rövid tengelytáv és fejcső, meredekebb villaszög és kicsi utánfutás jellemzi.
A verseny országúti kerékpárok alapvetően két csoportra oszthatók. Az egyik az aero országúti kerékpárok csoportja, amelyek elsősorban a síkon való gyors haladást segítik elő. Tehát aero csőprofillal rendelkeznek, a légellenállásuk alacsony, rettenetesen merevek, és felépítésük már ránézésre is valamelyest hasonlít egy időfutam kerékpárra.
A másik típus, pedig a climber, azaz a mászó országúti kerékpárok csoportja. Ezek rendkívül könnyűek, merevek és a felfelé való minél könnyebb haladás érdekében tervezték a geometriájukat is. A dolgot bonyolítja, hogy most már egyre több gyártó ezt a kettőt egy kerékpárban igyekszik megoldani, tehát a cél az, hogy egy kerékpárban legyenek a fentebb felsorolt tulajdonságok oly módon ötvözve, hogy ezek ne menjenek egymás rovására, hanem éppen hogy erősítsék egymást. A Pinarello például mindig is ezt az utat követte, de újabban egyre több gyártó követi őket ebben.
A Pinarello Dogma F a csúcskategóriának is a legeslegteteje, ő a number one, semmi kétség. Minden szükséges tulajdonság tökéletes kevercse: elképzelhetetlenül gyors, aerodinamikus, könnyű, merev, reszponzív, de mégsem kényelmetlen. S mindemellett egy teljességgel egyedülálló minőségi szemléletet hoz magával. Méltó kihívók még a Wilier Filante SLR, a Verticale SLR és még ebben a kategóriában is említést érdemel a Rave SLR is.
A Pinarello F9 és F7 egy szinttel lejjebb jelentik a csúcsot, minden igényt kielégítő luxus ready to race országúti kerékpárok - bármilyen versenyhelyzetre. A Pinarello F5 és F1, a Wilier Filante SL és a Wilier Rave SL a középkategória csúcsai. Versenyzésre és szabadidő kerékpározásra is tökéletesen alkalmasak, és mindezt természetesen a legmagasabb minőségi szemlélet mellett kapjuk meg.
b, All around országúti kerékpár:
Ebbe a kategóriába olyan országúti kerékpárok tartoznak, amelyek egyszerre lehetnek alkalmasak szabadidő-élménykerékpározásra, azonban egy versenyfókuszú felhasználás sem hozza őket zavarba. Ezeknek a kerékpároknak a geometriája közelebb áll a versenygeometriához, de vázanyagukban, felszereltségükben, árukban és az egész kivitelezés mikéntjében, nem kizárólag a versenyfelhasználás áll a középpontban. Tulajdonképpen a verseny és az endurance kategória között vannak valahol, szabad vegyértékekkel mind a két irányba. Azoknak javasoljuk, akik számára fontos a sokoldalúság.
A Pinarello F5 és F1, a Wilier Filante SL és a Rave SL mind jól megférnek az all around kategóriában (is). De idetartozhat a Pinarello Dogma X és a Wilier Garda is.
c, Endurance országúti kerékpár:
Az endurance országúti kerékpár kategória már egy igazi tömegigénnyé nőtte ki magát. Egy nagyon fontos pillanat volt az országúti kerékpárgyártás történetében, mikor ezt az igényt felismerték, és a fejlesztések egy része ebbe az irányba kezdett el haladni.
Kényelmes geometria, hosszabb tengelytáv, magasabb fejcső és laposabb villaszögek jellemzik, fókuszban itt egyáltalán nem a teljesítmény, hanem sokkal inkább maga az élmény áll. Aki az élményre és kerékpározás örömére hajt, azoknak ez a legjobb választás az országúti szegmensben.
A Pinarello Dogma X és a Wilier Granturismo SLR a kategória igazi királyai. Két teljesen eltérő értelmezés, két különböző végeredménnyel. Összességében véve azonban, a színvonal teljesességgel megkérdőjelezhetetlen. A Pinarello X9, az X7 és az X5 egy szinttel lejjebb tudnak szinte mindent, amit a konkurens márkák egy szinttel feljebb sem tudnak általában. A Pinarello X1, a Wilier Granturismo SL és a Wilier Garda az endurance középkategória legmagasabb szintű és legjobb ár/érték arányú kerékpárjai közé tartoznak.
A Wilier Superleggera egy hamisítatlan endurance országúti kerékpár-álom nemesacélból – egy életre tervezve.
d, Pálya kerékpár:
A legerősebb és leggyorsabb emberek sportja. Aki pályán erős és nyer, az nagy valószínűséggel máshol is megállja majd a helyét az életben. Rekordok, tesztoszteron és mindent átható versenyszellem - minden felesleges fakszni nélkül.
A Pinarello nagyjából harminc éve uralja a pályasportot férfiak és hölgyek körében egyaránt. Uralja az egyórás világcsúcsokat és mindent, ami ehhez a szakághoz kötődik. Így nem túlzás azt állítani, hogy a pálya kerékpár szakág csúcsa a MAAT Italia-S. A Bolide F HR 3D, illetve a Bolide F HR-C, pedig tényleg még ennek is a teteje.
e, Időfutam/triatlon kerékpár:
Aerodinamika, merevség, gyorsaság és kíméletlen őszinteség. Az időfutam-triatlon kerékpár szakág mind a két nevezett tagját így lehetne jellemezni. Nincs kényelem, nincs lazsálás, csak emberfeletti erőfeszítések, könnyek és patakokban folyó verejték.
A Pinarello Bolide F TT, a Bolide TR, a Wilier Supersonica SLR és a Turbine SLR a kompromisszumot nem ismerő gyorsaság és a siker egyenes ági szinonimái. Ha időfutam, vagy triatlon versenyzés, akkor ez a három modell a mezőny tetején helyezkedik el. Csak a legelszántabbaknak ajánljuk őket.
Itt szeretném már az elején leszögezni, hogy a kerékpár értékének és a kerékpározási élménynek, mintegy 80%-a a vázszett. Ez nemzetközi szakági konszenzusnak tekinthető. Ez annyit tesz, hogy minden a kerékpárhoz tartozó, a vázon kívüli részegység a maradék 20%-on osztozik. A 20% a 80%-hoz képest nem sok, ellenben a 0-hoz képest igen. Nézzük, tehát a 20%-ot!
a, Hajtás-váltás:
Legyünk őszinték: ez a kerékpárunk leglényegtelenebb része. Illetve pontosítanék: ez azon része a kerékpárunknak, amely a legkisebb különbséget jelentheti két konkurens gyártó terméke között. Hajtás-váltás-fékezés - egyszerűen.
b, Kerék:
Nagyon fontos alkatrész, a gumi mellett a legfontosabb.
Időfutamra és sík versenyszakaszokra magasabb profilú, aerodinamikusabb kerekeket javaslunk, amelyek alkalmasak a szakág adta kihívásoknak megfelelni. Hegyi felhasználásra már könnyebb és alacsonyabb profilú darabok szükségesek, mint ahogy pályafelhasználásra is az előbbi kategória, illetve annak még radikálisabb verziói működnek a legjobban.
Időfutamra és sík versenyszakaszokra magasabb profilú, aerodinamikusabb kerekeket javaslunk, amelyek alkalmasak a szakág adta kihívásoknak megfelelni. Hegyi felhasználásra már könnyebb és alacsonyabb profilú darabok szükségesek, mint ahogy pályafelhasználásra is az előbbi kategória, illetve annak még radikálisabb verziói működnek a legjobban.
A legjobb országúti kerekek közül ITT választhatsz.
c, Gumi
Alapvetően itt a felrakás, illetve a levegő megtartásának módja szerint csoportosítjuk most a gumikat.
Mind három rendszernek vannak előnyei és hátrányai, a legtöbbeknek mégis az első kategória a legmegfelelőbb.
A legjobb országúti gumik közül ITT választhatsz.
Az összes sportra szánt kerékpár kategória közül, talán a legpopulárisabb, a legalapvetőbb, és a legtradicionálisabb is az országúti szegmens. Ha nem akarod elhagyni a szilárd útburkolatot és szereted a sebességet és a könnyedséget - akkor ezt a divíziót neked találták ki.
Bármely felhasználási területre is szeretnél magadnak kerékpárt, keress minket bizalommal ITT.
Speciális ajánlatainkért, exkluzív termékeinkhez, információkhoz kövess be minket!