Blog - Bence blogja

Azért jó, ha az embernek saját blogja van, mert így kevésbé kell bárkinek magyarázkodnia azért, mert leírja az álláspontját bizonyos „kényes kérdésekben”. Magyarán, ha leírom a véleményemet, nem mást fognak érte keresztre kívánni, hanem „csak” engem. Tiszta munka, tiszta haszon.

S ez most egy kényes ügy, amely meglátásom szerint egy még annál is jóval kényesebb társadalmi folyamatra hivatott rávilágítani.

MANÓFALVA ROSSZ HELYEN JÖTT LÉTRE: MAGYARORSZÁGON

Valószínűleg, sokan hallottak Kánya Tamás néhány napja Budakalászon elkészült installációjáról - a Manófalváról, és arról, hogy mi történt ott a napokban…

A történet előzményeiről röviden így ír az NLC: „Mint arról korábban írtunk, Kánya Tamás először 2023-ban alkotta meg Manófalvát, és azonnal hatalmas sikert aratott a kis házikókból, létrákból és tornyokból álló madárváros, az állatok pedig rögtön használatba is vették. 2024-ben megint létrehozta a káprázatos mesevilágát, mivel egy év alatt négyszer is volt árvíz a környéken. Akkor újratervezte Manófalvát: termékeseket, bogyókat, leveleket gyűjtött és két hét alatt sikerült felépítenie az új Manófalvát a Lupa-tó melletti bicikliút-sétányon. A 2025-ös, új Manófalva jóval részletgazdagabb és összetettebb lett, mint az előző. Sok apró ház, ablak, ajtó, híd, kötélhágcsó, létra és függőjárat díszítette, valamint titkos kis bejáratok és faszobrok bújtak meg a fák között. (…) Az egész amúgy egy madáretetővel kezdődött: Kánya Tamás kitett néhány kosarat, utána talált hozzá uszadékfát és taplógombát, készített egy házikót, majd még egyet és még egyet… a vége pedig a városka megszületése lett.”

Ezek után a szóban forgó installációt valakik vasárnap reggelre szétrombolták, pedig az alkotó még 20 méterrel arrébb is költöztette az úttól, hogy senkit ne zavarjon a szabad közlekedésben. Egy helyi blogger így ír az esetről: „Ott, ahol tegnap még gyerekek nevettek, ma csak törmelék maradt. A gyerekek sírnak, a bringások vigyorognak, a Duna-parti házakból pedig sokan megkönnyebbülten nézik, hogy végre kevesebb lesz a turista. (…) Ezt a helyet nem pénzért építették. Nem volt belépő, nem volt haszon. Csak egy ember, aki hitt abban, hogy lehet szépet létrehozni másoknak. (…) Most mindez a földdel egyenlő. (…) Nem a kéreg, nem a fa, nem az uszadék pusztult el, hanem valami sokkal fontosabb. A közösség érzése, a tisztelet, a józanész. Aki ezt tette, annak nem csak Manófalvát sikerült lerombolnia, hanem azt a hitet is, hogy ebben az országban még lehet önzetlenül, szívből alkotni”

…NEM LEHET NEM ÉSZREVENNI

Nos. Néhány tényt rögzítsünk az elején a korrektség kedvéért! 

Az egyik, hogy nem tudjuk, ki tette. Lehet, hogy kerékpáros volt az elkövető, s az is lehet, hogy nem. A másik, hogy bárki is tette, azt, amit tett, tökéletesen beleillik abba a társadalmi mintázatba, amely mintázat mindennapos megnyilvánulásait az épebb lelkületű magyarok egyre gyakrabban kénytelenek Magyarországon elszenvedni – méghozzá egyenesen a saját honfitársaiktól.

Az, hogy ez a folyamat milyen összefüggésben van bizonyos közéleti jelenségekkel, illetve ezek mélytársadalmi manifesztációja miként hat vissza a közéletünkre, most nagyvonalúan nem boncolgatnám. Mindenesetre, azt nehéz volna nem észrevenni, hogy mennyire megváltozott a magyar társadalom egy jelentős része az elmúlt években, és az sem képezi vita tárgyát szerintem, hogy ez a folyamat milyen irányba mutat.

Az emberek egy szemmel is jól látható része – mondjuk ki - frusztrált, irigy, sunyi, lusta - és végtelenül erőszakos. Érzékeljük nap, mint nap, ahogy az utakon autóval közlekednek az emberek. Ahogyan letol az útról, ahogy tömegek vibrálnak az idegességtől, s szinte tapintható az a féktelen düh, ami az emberekben tombol… s ez nem a latinos temperamentum, ahogy – mondjuk - Olaszországban közlekednek (jobbról előz, de szemrebbenés nélkül…). Nem. Ez a parttalan frusztráció, amely – többek között – az utakon manifesztálódik.

Persze, itt sokan azt mondják erre, hogy máshol is ez van. Nos… nem. Aki időnként jár más országokban is (lassan már az is mindegy, melyik égtáj felé indulsz…) és kerül külföldön is hasonló élethelyzetekbe (pl. közlekedik, beszél emberekkel stb.), az tudja, hogy nagyon nem általános az, ami nálunk épp zavartalanul folyik.

NEKÜNK IS VANNAK ILYEN IRÁNYÚ A TAPASZTALATAINK…

Ez egy olyan téma, amit nehezen kezd el az ember, és még annál nehezebben hagyja abba. 

Sajnos nem tudok én sem ellentmondani annak az általános társadalmi tapasztalatnak, amelyről a fentebbiekben értekeztem. Arra gondoltam, néhány roppant egyszerű példával érzékeltetném, hol is tart a magyar társadalom egy bizonyos része, és hogy ezt miért nézi dermedten ugyanannak a társadalomnak a másik fele…

A „kedvenc” példám egy olyan blaszfémia, amely az üzletben nagyjából napi rendszerességgel előfordul, és megmondom őszintén, most már kezdek kissé tanácstalan lenni ebben az ügyben.

Köztudomású, a mi üzletünkben tilos a kiállított termékekhez hozzányúlni és tilos a fotózás is. Ez a regula fent van a webáruházunkban, kint van az üzlet ajtaján, ki van írva az üzletben 6 különböző helyen és most már – ugyancsak 6 különböző helyen - hatalmas piktogrammokkal ellátott táblákkal is jelezzük – azoknak, akik esetleg nem tudnak tőmondatokat értelmezni az anyanyelvükön. 

Nos, mindez hiába, mert az egész hajcihőnek pontosan ugyanannyi hatása van, mintha ezt nem írtuk volna ki sehová. Bizonyos emberek, ugyanis, bejönnek, kiveszik az állványból a Pinarello Dogmát (!) és elkezdik emelgetni, dobálni (!) majd még le is fényképezik végül, hogy lehetőleg egy dolog se legyen, amit aznap nem hágtak át. Mintha csak otthon lennének. Mikor rájuk szólok, hogy ezt, legyenek szívesek, ne csinálják, vérig vannak sértődve. Magától értetődő módon. Hiszen hogy jövök én ahhoz, hogy megmondjam nekik, mit tehetnek és mit nem a saját üzletünkben?

Aztán van olyan, hogy előre szólok a delikvensnek, hogy nincs fotó és nincs tapi. Majd sunyin elmegy az üzlet másik felébe, és ott kezd el fényképezgetni – fittyet hányva a 10 darab térfigyelő kamerára, ami az üzletben van. Hiszen, ha ő nem lát engem, akkor nyilván én sem látom őt. Annyira kínos.

Aztán, ott van az, amikor ugyanennek a csoportnak az egyik reprezentánsa azért jön be az üzletbe, hogy mindent felpróbáljon / megnézzen / megtapogasson, majd utána lefényképezze és megrendelje egy webáruházból 10 euróval olcsóbban. Bebúrkolózik az öltözőbe, és ott fényképezi a termékeket, hiszen ugye, azt hiszi, senki sem látja, mit művel. Említettem már, hogy ez a típus nem a legélesebb kés a fiókban? Mondanom sem kell, mikor jelezzük az illető felé (habár az öltözőben is kint vannak a tiltótáblák), hogy ez nem múzeum, hanem egy üzlet, halálosan fel van háborodva. Hiszen, neki ez így jó. Hogy te miből tartod fennt az üzletedet, az persze, nem számít, hiszen körülbelül annyit ért ő a világ működéséből, mint hajdú a harangöntéshez.

Ugyanez a szituáció, amikor bejön és szolgáltatásokat szeretne igénybe venni (például, mondjuk meg neki, hogy egy adott modellből mekkora méretre volna szüksége). Mikor jelezzük felé, hogy ennek semmi akadálya, majd mondjuk, hogy a bikefitting szolgáltatás mennyibe kerül, akkor a legjobb esetben is repülőrajtot vesz az üzletből, rosszabb esetben elkezd fenyegetőzni, hogy nekünk kötelességünk (!) információval ellátni őt. Természetesen, ingyen, mert fizetni nem szeret ő semmiért. Ugye.

Nos, nem. Nem kötelességünk.

Vagy például, volt olyan is, hogy valaki a ráírt a privát (!) massengeremre. Vasárnap (!). Azt szerette volna, hogy ő vett Ausztriában egy Pinarello kerékpárt. De ő nem akar oda kijárni ügyet intézni, ennek megfelelően mi lenne, ha én írnék róla egy számlát (!) neki, hogy ő itt intézhesse a garanciális ügyeit. Meg sem kérdezem, hogy Ausztriában miért nem kapott számlát, illetve ezt mégis hogyan gondolja úgy egyébként? Majd, mikor közöltem vele, hogy fájó, de ebben nem tudok neki segíteni, akkor megfenyegetett (!), miszerint nekem ugye, kötelességem neki segíteni.

S ez csak néhány kiragadott példa a sok ezerből, ami napi szinten előfordul...

Na, most, ezeknek a jelenségeknek a gyökere teljesen nyilvánvalóan ugyanaz, mint a Manófalva lerombolásának. Jelesül: bizonyos emberek semennyire sem tisztelik a másik ember munkáját, erőfeszítéseit, magántulajdonát és úgy általában véve azt a civilizációs keretrendszert, amely a békés egymás mellett élésünket garantálni hívatott. Ez az embertípus azt képzeli, hogy neki mindent szabad, és teljességgel fel van háborodva rajta, ha valaki érzékeltetni merészeli vele, hogy ez nem egészen így van. Ő akar valamit, és a világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy ez az „akarás” minden szabályt, társadalmi és erkölcsi normát, valamint magát józan észt is felülírja.

S még mindig nem ez a legnagyobb probléma. Hanem hogy ők sokan vannak. Nagyon sokan.

Végül, ami ennél is elszomorítóbb, hogy ezt, amit most írtam, pont ők nem fogják elolvasni…

MIÉRT NEM LEHET?

Ezen a ponton szeretném előrebocsátani, hogy nagyon sokat dolgozunk. Napi 10-13 órát. Minden nap. Hétvégén is. Szünnapokon is. Időnként karácsonykor, szilveszterkor és húsvétkor is. Ebben élünk. Szabadságra egyszer megyünk el egy évben. S akkor is rendszerint a szakmánkkal foglalkozunk.

A weboldalunk - amellett, hogy minden elemében teljességgel egyedi koncepció - az egyik legjobb webáruház Európában. S nem, nem a KKV szektorban, hanem a gyártók között is, ugyanis velük versenyzünk már jó ideje.

Az üzletünk úgyszintén teljességgel egyedi. Minden darabját mi találtuk ki, és mi csináltuk meg. Nincs hasonló sem, ez az egy van. Továbbá, több, mint ezer blogcikket írtunk az elmúlt három évben, és ezek leszűrve fent is vannak az oldalon. Aztán, az árukészletünk is minden bizonnyal teljességgel egyedülálló. Készséggel elismerem: ez nem a szabványos cross trekking kerékpárokkal telezsúfolt magyar üzlet, ahol az a jellegzetes kínai gumiszag terjeng, és elfelejtettek rendet rakni. Úgy 20 éve. Nem, mi tényleg nagyon nem ezek vagyunk.

Tudjátok, mennyi vér és verejték kötődik ahhoz, hogy az új Pinarello Dogma F-ek itt sorakozzanak az üzletben? Hogy a Verticale SLR-ek itt legyenek kiállítva? Hogy itt álljon a Dogma GR vagy Tom Pidcock és Pauline Ferrand-Prevot olimpiai aranyérmes mountain bike-ja? S az a 300 pár Gaerne cipő?  Sorolhatnám.

26 év embertelen mennyiségű munkája van ebben. A mi munkánk. S amikor hozunk egy szabályt, akkor az inkriminált személy ne kérdezze meg tőlem, hogy miért nem lehet? A válasz, ugyanis roppant rövid: Mert azt mondtam. Ennyire egyszerű.

MANÓFALVA – EGY CSEPP A TENGERBEN

Bárki is tette a Manófalva installációval, amit tett, a motivációja elég egyértelműnek tűnik. Egész egyszerűen vannak emberek Magyarországon, akik nem bírják elviselni, ha valaki sikeresebb valamiben, mint ők. Gyűlölnek mindenkit, aki tehetséges, aki szorgalmas, aki jutott az életben valahová, és mára ezek az emberek eljutottak abba a stációba, hogy ezt nem is nagyon rejtik véka alá. Fennen hirdetik magukról, hogy ők soha nem hoztak létre semmit, nem építettek semmit, nem teremtettek semmit – ellenben rombolni azt felettébb szeretnek. Veszett gyűlölettel viszonyulnak mindenkihez, aki egy kicsit is jobb náluk. A gonosz arcát néha egészen egyszerű felismerni.

Manófalvának ezért kellett elpusztulnia. Nem másért. Nekünk meg ezért kéne magunkat mocskosul elszégyellnünk, és viharsebesen kitaszítani ezeket az embereket magunk közül. Ha kerékpárosok, ha nem.

S addig kell ezt megtennünk, amíg még nem ők vannak többen.