Horváth Bence

HORVÁTH BENCE – a Biondo Bike kerékpárüzlet társtulajdonosa

Bence 1983.12.29 – én született Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi karán végzett román nyelv és irodalom szakon. Bölcsész – aspiránsként 2004 – ben bekerültek a versei egy antológiába is, azóta is gyakorolja eredeti szakmáját : több száz vers, novella, továbbá egy nagyregény fűződik a nevéhez.

A sport területén a kenuzásban érte el a legjobb eredményeit, több országos és fővárosi versenyen is dobogóra állhatott, a kemény munka és a kitartás fogalmát ez a sport tanította meg neki. Gyermekkora óta szenvedélyes hobbikerékpáros, azon belül is a MTB szakág állt a legközelebb a szívéhez, azonban az elmúlt évtizedre az országúti szegmenes avatott szakértőjévé vált, és munkája zömében ezzel is foglalkozik. Bencét mindig is a kerékpársport technikai vetületei érdekelték a leginkább, azaz maga a kerékpár, mint eszköz – szakmai munkája és érdeklődése is elsősorban ebbe , illetve a marketing és webfejlesztés irányába halad. Ezen kívül weboldalak/webáruházak tervezésével, illetve művészi igényességű szövegezésével foglalkozik.

2012. óta dolgozik a Biondo Bike kerékpárüzlet kötelékében. Márta és Gabriele mellett, ő is a vállalkozás társtuladonosa. A román nyelv mellett kiválóan beszél olaszul, és társalgási szinten angolul.