Blog - Technika

A Herceg Visszatért!

Ha kimondjuk azt, hogy „Pinarello Prince”, a legtöbbünknek eszébe jut valami kedves emlék, amely ehhez a kerékpárhoz kötődik. Ezen a modellen debütált a mai napig is – bár erősen átalakított formában –funkcionáló „onda” formanyelv, és ennek a bringának a 2007-esEurobike-os bemutatóján kellett 10 percet sorban állni, hogy az ember megérinthesse. Megérinthesse Őt…

Az utóbbihoz annyit mindenképp hozzátennék, hogy a siker receptjében kevésbé a „tikos összetevő” dominált, mintsem inkább az a fajta sokkhatás, amit az „ez valami egészen más, mint bármi” érzülete jelentett, mikor az ember megpillantotta. Őt. Miközben mindenki csinálta az egyre könnyebb, egyre szögletesebb és – valljuk be – egyre unalmasabb országúti gépeket, addig a Pinarello tervezett egy mindenhol hullámos, egyáltalán nem pehelykönnyű aszfaltszaggatót, amely menettulajdonságait illetően minden kétséget kizáróan egy új dimenziót nyitott az országúti kerékpározás történetében. Egyszóval: a Pinarello kilökte magából a következő több mint 10 év – mondjuk ki - legvágyottabb országúti sikerszériáját. Ez természetesen nem függetleníthető attól a ténytől, hogy 2012-től napjainkig 7Tour de France-t, 1 Girod’Italia-t, 2 Vuelta Espana-t és világbajnoki címet is nyertek a márka országúti és időfutam csúcsmodelleivel, nem elfelejtkezve Bradley Wiggins egyórás csúcsáról és még nagyon sok minden másról sem. De ez a cikk most nem erről szeretne szólni.


MIT TUD AZ ÚJ PINARELLO PRINCE?

A Pinarello a Prince család újbóli bevezetésével olyat tett, amit még eddig soha: a fejlesztései csúcsát nem az aktuális országúti zászlóshajóján mutatta be - hanem egy szinttel lejjebb: a középkategóriában.

Az új Pinarello Prince-széria ugyanis a Pinarello palettáján a középkategóriában (annak is a legtetején) foglal helyet, közvetlenül a Dogma-család alatt. Mindezt úgy, hogy több tekintetben többet tud, mint a legendás olasz márka eddigi topmodellje: a Dogma F10. Hogy ez miképp fordulhatott elő, arról megoszlanak a vélemények, de talán ezt a „tarthatatlan” helyzetet hívatott helyrebillenteni az új Dogma F12.Hovatovább, időközben a Paris Roubaix-ra kijöttek egy meglehetősen unikálisra sikerült full-suspended rombolóval, a Dogma FS-el és akkor még az új CX/gravel/e-gravel divzióról nem is beszéltünk…

Mindenesetre az tény, hogy a Dogma F10 váz nem tud 28 mm-es gumit fogadni, a Prince család minden tagja viszont igen. A Prince-család minden tagja épp úgy rendelkezik a konkáv alcsócső-kialakítással, mint a Dogma-széria, épp, mint a teljesen egyedi, vázba integrálható bluetooth konzollal – szintén az alsócsövön. A Prince-széria minden tagja már egy olyan formanyelv alapján készült, ami valami újnak az előfutára, míg a Dogma-családból ezzel mindössze a Dogma F12/F12X-Light rendelkezik, amelyek ugye, most jelentek csak meg. A Pinarello-formanyelv történetének hosszas ecsetelésével nem untatnék most senkit, főleg, mert az új Pinarello Dogma F12-ről szóló írásomban erről hosszan értekezem majd nemsokára, viszont nézzük meg azokat a nyilvánvaló újdonságokat, amelyeket kétségtelenül az új Pinarello Prince-családon láthattunk először:

konkáv alsócső kialakítás, vázba integrált Bluetooth-konzol + új főháromszög-forma 
látványosan csökkentett „rinocérosz-szarv” (ez a homlokcsövön látható, jellegzetesen Pinarello-s túlnyúlást jelenti)
teljesen új alsócsőforma, amely nem csak felül konkáv, de alul a kerékjáratív is egy eleddig nem látott újítás
tud fogadni 28 mm-es gumikat is
11-féle egyenként megtervezett méretben vásárolható meg + minden modellhez van egy külön plusz négy méretből álló easy fit geometria is, amely csak egy bizonyos nőknek tervezett és női színben elérhető modellvariáns esetében választható. 
Ezen kívül a Pinarello Prince család is rendelkezik a tipikusan Pinarello-kra jellemző tulajdonságokkal. Ilyen az aszimmetrikus vázkialakítás, az olasz menetes középrész, a saját tervezésű nyeregcső és „nyeregcső bilincs” kapcsolat, vagy épp a háromféle kulacstartó pozíció lehetősége.


MI AZ ÚJ PINARELLO PRINCE CSALÁD?

A Prince-család négyféle kerékpárt kínál: Prince, PrinceDisk, Prince FX, Prince FX Disk. 

Pinarello Prince

 

A Pinarello Prince egy felső-középkategóriásTorayca T700 12K karbon vázas all around (de mégis ready to race) országúti versenykerékpár – felnifékkel.

Pinarello Prince Disk

A Pinarello Prince Disk egy felső-középkategóriás Torayca T700 12K karbon vázas all around (de mégis ready to race) országúti versenykerékpár – tárcsafékkel.

Pinarello Prince FX

A Pinarello Prince FX egy felsőkategóriás Torayca T900 3K karbon vázas all around (de mégis ready to race) országúti versenykerékpár – felnifékkel.

Pinarello Prince FX Disk

A Pinarello Prince FX Disk egy felsőkategóriás Torayca T900 3K karbon vázas all around (de mégis ready to race) országúti versenykerékpár – tárcsafékkel.

A Prince-család egy középkategória tetejétől a felsőkategóriáig terjedő karbon vázas országúti kerékpár-család. A Pinarello-család feje, Fausto Pinarello a Prince-szériát all around családként aposztrofálja. Először, rápillantva a Prince-család geometriai táblázatára némi zavar támadt bennem. Hiszen, aki némileg otthonosan mozog a kerékpárok világában, az első ránézésre is láthatja, hogy egy virtigli race geóval találkozhatunk a Prince-ek esetében. Eddig rendben is vagyunk, a Pinarello köztudomásúlag egy legendásan kompetíciókban gondolkodó és alkotó gyártó.

Ha viszont rápillantunk a Dogma F10/F12 geometriai táblázatára, rögtön föltűnik a különbség. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy olyan geometriát, mint amellyel a Dogma-család rendelkezik, senki sem csinál. A Dogmák esetében olyan agresszív szögekkel és legfőképp csőhosszokkal találkozunk, amelyek mára teljesen egyedülállóak (a Dogma F12 teljesítménye és a tapasztalt kerékpározási élmény is teljesen egyedi, minden versenytárs felett álló - de ez már egymásik cikk témája). Ehhez képest a Prince-család modelljei egy megszokott ready to race geometriát rejtenek magukban, azzal a nagyon lényeges különbséggel, hogy itt 11-féle opcionális, egyenként megtervezett méretvariáns közül választhatunk, s akkor még nem számoltam bele a minden Prince modellhez elérhető plusz négy easyfit geometriai opciót, amelyet egy méreteiben és színeiben kifejezetten hölgyeknek kifejlesztett modell esetében vásárolhatunk meg. De eddig még mindig ott tartunk, hogy kaptunk egy minden igényt kielégítő, rendkívül aprólékos precízitással megtervezett versenygeometriát – de hol van az all around?

Az ördög a részletekben rejlik: ha megnézzük a villa kialakítását (amely külön lett megtervezve felni és tárcsafékes variánsokhoz, tehát mind a kettőhöz külön villát álmodtak meg, akár csak a Dogma F12 esetében), látjuk, hogy egy 28 mm-es gumit is fogadni tudó, az átlagnál jobban csillapító eszközt álmodtak Treviso-ban, amely emellett mégis merev és olyan irányításiprecízitást eredményez, ami valami egészen álomszerű – de erre még visszatérünk. Ha megnézzük az ülőcső-magasságot, annak kialakítását, illetve az nyeregcsövet és annak megoldásait, rögtön szembetűnik, hogy itt próbálták a nagyfokú merevséget és agilitást apró kis figyelmességekkel lágyítani. S a végeredmény valami annyira pazar lett, hogy azt csak olyasvalaki tudja szavakba önteni, aki maga is ilyen kerékpárt használ – például szerény személyem.

Egy Pinarello Prince Disk boldog tulajdonosa lévén – és itt a boldog kétszer vastagon aláhúzandó – most már meglehetősen széleskörű tapasztalatokkal rendelkezem a kerékpárral kapcsolatban. Nyilván, ha azt mondom, hogy semmi sem kanyarodik úgy, mint egy Pinarello és semmi sem tapad úgy egy kanyarban, mint egy Pinarello, vagy, hogy semminek az irányítása sem olyan agilis és érzékeny – mint egy Pinarello-é – akkor menthetetlenül lassú unalomba fullad ez a cikk – mert ezt mindenki tudja, akinek már volt valaha Pinarello-ja. S ennél többről is van szó. Amellett, hogy mesébe illően pazar az irányíthatósága, és elkésztően eltalált a geometriája, igazából nem is annyira elviselhetetlen a merevsége. Jó, a kifejezetten a Balkán-alsóra való útszakaszokon valóban ráz, de itt olyan útszakaszokról beszélünk, amelyet én semekkora jóindulattal sem tudnék aszfaltútnak nevezni. Az „átlagosan rossz” útjainkon való teszteléskor a kerékpár merevsége egyáltalán nem volt zavaró, sőt, ennél a mondatnál tulajdonképpen be is fejezhetném a szerelmes ömlengést: a Prince Disk olyan, hogy fél éve nem akarok róla leszállni! Az első országúti kerékpár, aminél nem vágyakozom egy eggyel jobbra. Szeretem. Minden mozdulatát. Szeretem az apró rezdüléseit, ahogy elindul alattam, ahogy befordul egy hajtűkanyarba, ahogy viselkedik rázós helyzetekben és – nem utolsósorban: szívdöglesztően gyönyörű!  S ennél többet gyanítom hunyorogva kicsit: semmiről nem lehet mondani. 

Tehát, ha te, aki ezt olvasod, egy nagyon komoly versenyt szeretnél megnyerni, a Pinarello Prince-eden ez nem fog múlni. Ha maratonozni szeretnél, ott is hű társad lesz, s ha tókerülésre adod a fejed a haverokkal – nos, arra is tökéletes választás.  Ettől all around. 


MENNYIBE KERÜL? MIT LEHET KAPNI ENNYI PÉNZÉRT?

A Pinarello Prince teljes R8000-es Shimano Ultegra szettel és Fulcrum Racing 500 kerekekkel 3 270 €-ba kerül. Ez az alap verzió. Ezért a pénzért megkapjuk a kategória meggyőződésem szerint legjobb vázszettjét egy kompromisszummentes váltás-hajtást és egy közép-kategóriás, de teljesen jól funkcionáló kerék szettet, a megszokott királyi kok-pit-el, egyedileg tervezett karbon nyeregcsővel, és a piac szerintem szintúgy legjobb kormánybandázsával. Lehet, hogy ennyi pénzért lehet könnyebb gépet venni (sokkal azért nem, ne legyenek illúzióink!), az is lehet, hogy jobb kereket is kapunk hozzá, de hogy ennél jobb kerékpárt képtelenség venni az egymillió forintos ársávban, az szilárd meggyőződésem. Persze, a Prince FX Disk-ből a legdrágább, teljes Shimano Ultegra Di2 8070 szettel, Fulcrum Wind 400 DB AFS magasított peremű karbon kerékszettel már valamivel 6 900 € fölötti árcédulával bír, de ezt sem érzem felháborítónak, és millió verzió közül választhatunk magunknak a Prince-családból a két végár között!


KONKLÚZIÓ

A Pinarello Prince-család piacvezető vázszetteket kínál, jó felszereltséggel és a Ferrarival nagyságrendileg megegyező presztizzsel – elfogadható áron. MINDENKINEK csak ajánlani tudom.

kövess minket!

Speciális ajánlatainkért, exkluzív termékeinkhez, információkhoz kövess be minket!