Blog - Technika

Brutális erődemonstráció

Az első felütés akár lényegtelennek is tűnhetne - de nem az: miért „F”? Ráadásul, mire hozzászokhattunk volna, hogy a Pinarello kettesével halad a Dogma modelljeinek számozásban – így most az F14-nek kellett volna következnie – hirtelen húztak egy merészet, eltűntek a számok, és maradt az F.

F, mint Fausto, azaz az édesapja által a legendás kerékpárversenyzőről, Fausto Coppi-ról elkeresztelt Fausto Pinarello – ő a Pinarello család feje - keresztnevének kezdőbetűje. A számozás pedig, azért maradt el, mert most egy olyan ProTour országúti kerékpár megalkotására vállalkozott a trevisoi gyártó, amely egyfelől minden elemében meghaladja az összes eddigi csúcsmodelljüket, másfelől pedig, minden versenyzőzsáner számára, minden verseny közben előforduló körülményrendszerre a létező legjobb választás legyen. Made by: F.

Következésképpen, a Pinarello újfent egy a lehetetlenre tett kísérletével próbálkozik bekerülni a kerékpárgyártás aranyoldalaira. Azt a Dogma F12-t igyekeztek – nem is kis mértékben - jobbá tenni, amiről több patinás, nemzetközi kerékpáros sajtóorgánum is úgy vélekedett, hogy egyrészről fokozhatatlan tökéletességet képvisel, másrészről pedig, nem létezik olyan kétkerekű, önerővel mozgatható tárgy, amivel ennél gyorsabban lehet haladni, vagy amely alkalmasabb volna egy háromhetes GranTour megnyerésére. Jelentem, jó hírem van: most már létezik.

Nehezen másznak a szavak a remegő ujjakra, ha az klaviatúrát ragad egy olyan modell esetében, amelynek előképéről ÍGY írtam megjelenésekor. Ugyanis, a Dogma F12 vállaltan A Legeslegjobb akart lenni a világon, ennek megfelelően annak továbbfejlesztése nem pusztán mérnöki teljesítmény, hanem egyenesen művészi kihívás.

Márpedig a Dogma F – hihetetlen, de igaz – minden elemében jobb lett, mint a korszakos F12, és ez az a pont, amelyet érzésem szerint szükséges számokkal és érvekkel alátámasztva kifejtenünk – már csak az ájulás megfelelő mértékének érdekében is.

A HETEDIK DOGMA

A Dogma sorozat – mint az a névválasztásból is kitűnik – az országúti kerékpározás apoteózisa kíván lenni. Magyarán, az az országúti kerékpár, amelyhez az összes többit mérik. Ez az anyaghasználatot, a kidolgozás minőségét, a formanyelvet, a presztizsét, illetve a ProTour versenyeken elért eredményeit elnézve nem is tűnik indokolatlan célkitűzésnek. A Dogma F egészen pontosan hetedik a sorban. A Dogma 60.1, a Dogma 60.1 T2 és a Dogma 65.1 a korábban, a 2008-as Prince modellen bemutatott első generációs Onda-formanyelv csúcsai voltak. A Dogma F8 és a Dogma F10 egy teljességgel új formakultúrát képviseltek. A Dogma F12, illetve írásom főszereplője, a Dogma F pedig, már nem egyszerűen az előbbi két kerékpárhoz képest is más formavilágot tárnak elénk, hanem egyfajta kulturális alapkőletétel zajlik a szemünk előtt. A Dogma F ugyanis nem pusztán a talán leggyönyörűbb országúti kerékpár a világon, de nyugodtan kijelenthetjük: pontosan olyan vele menni, mint ahogy kinéz.  A Pinarello formanyelvi vonalvezetéséről és ezeknek változásairól ITT lehet bővebben olvasni.


KÜLCSÍN - TERVEZÉSI FILOZÓFIA - INEOS

Első ránézésre – hál’ Istennek – meglehetősen hasonlít a Dogma F12-höz. Azonban, ha minden érzékünket bekapcsoljuk, észrevehető különbségekre lehetünk figyelmesek, és nem pusztán a technológia tekintetében.

A hagymapucolás mozdulatait kölcsönvéve haladjunk kívülről befelé: A Pinarello Dogma F formanyelvi szempontból tehát, követi az F12-t. A változás ebből a szempontból annyit jelent, hogy mindent, ami egy kicsit is szögletes volt az elődmodellen, itt legömbölyítettek. Amely azon kívül, hogy rendkívüli külső adottságokat eredményez, tartalmi értelemben is komoly változtatásokat jelent. A támvillák helye és formája, az alsócső formai és technológiai megoldásai, illetve a váz minden négyzetmillimétere is a jobb komplex menettulajdonságok jegyében lett átalakítva egy példátlanul nagyszabású, többéves mérnöki munka eredményeképpen.

A Pinarello Dogma F alapkoncepciója az volt, hogy minden kerékpározási stílusra, testalkatra és versenyváltozatra a létező legoptimálisabb országúti kerékpár szülessen meg. A kerékpár megálmodásában és tesztelésben a komplett Team Ineos részt vett, és addig csiszolgatták a Dogma F-et, ameddig Filippo Ganna, Egan Bernal, Geraint Thomas, Tao Geoghegan Hart és Tom Pidcock vélekedése szerint is meg nem született a Tökéletes Tárgy. Filippo Ganna jelenleg minden bizonnyal a leggyorsabb kerékpárversenyző a világon, hatalmas termettel. Egan Bernal az egyik legjobb hegyi menő - vékony és könnyű. Tao Geoghegan Hart és Geraint Thomas közepes testalkatú all arounder szupersztárok, Tom Pidcock pedig, egy hamisítatlan puncheur versenyző. Tehát, ők nagyon különböző testalkatok, képességek és karakterek, így nagyon nehéz olyan kerékpárt tervezni, amely mindannyiójuknak a lehető legmegfelelőbb lehet. Az eddigi Dogma-szériák is ennek a jegyében készültek, de a jelenlegi Team Ineos soha nem látott kihívás elé állította a legendás olasz vállalatot - amely kihívást a jelek szerint sikerült abszolválni.


BESZÉLJENEK A SZÁMOK

Tehát, egy olyan high end kerékpár megálmodására vállalkozott a Pinarello, amely mászáskor, síkon, lejtőzéskor és akár - rövidebb időintervallumban - kevésbé jó minőségű utakon is a legmegfelelőbb megoldás lehet - a legzordabb versenykörülmények között is. A sokoldalúság szabaddá tesz. Ennek megfelelően, a kerékpár fejlesztési iránya alapvetően három szálon történt: aerodinamika, tömeg és merevség. Ezen három területen szeretett volna a Pinarello a Dogma F12-höz képest is továbblépni.

Kezdjük a merevséggel és az aerodinamikával. A Dogma F felnifékes változata 3,2%-al aerodinamikusabb, mint a Dogma F12 felnifékes verziójáé. A tárcsafékes változatok között még nagyobb a különbség a Dogma F javára: 4,8%. Merevség szempontjából a középrésznél 12%-al lett merevebb a Dogma F a Dogma F12-höz képest. Másképp: ez 1,3W megtakarítást jelent 40 km/h-s sebességnél, 50 km/h-nál pedig, 2,6W-ot.

Tömegben még nagyobb előrelépésről beszélhetünk. A Dogma F váz 265 grammal lett könnyebb 530-as méretben a Dogma F12-höz viszonyítva. Továbbá: a vadonatúj Dogma F nyeregcső 27 grammal, az új Onda villa 58 grammal, illetve az újfent újratervezett MOST Talon Ultra Light elnevezésű integrált karbon kormány további 40 grammal lett könnyebb elődjénél.

Mindez a teljes kerékpárnál azt jelenti, hogy a Pinarello Dogma F Disc 530-as méretben SRAM Red eTap AXS szettel és DT Swiss ARC1400 DB kerekekkel mindösszesen 6,9 kg! Ugyanez a kerékpár, ugyanebben a méretben, ugyanezzel a kerékkel, de az új Shimano Dura Ace Di2 szettel még könnyebb: 6,8 kg.

352 – AVAGY HIÁNYPÓTLÓ EXKLUZÍVITÁS A PRÉMIUM SZEGMENSBEN

A Pinarello Dogma F a kizárólag a Pinarello számára gyártott Torayca T1100 1K Dream Carbon szövetből készült Nanoalloy technológiával, amely a világ legdrágább és legexluzívabb szénszálas anyaga, és egyetlen másik kerékpárgyártó sem használja. Ennek a high end országúti kerékpárnak minden része a Pinarello saját fejlesztése. Tehát, semmi sem beszállítóktól érkezik újraszitálva vagy átmatricázva - itt minden egyes elem házon belüli fejlesztés eredményeképpen jött létre. Ez nem pusztán a Dogma F esetében igaz, mert az összes többi Pinarello országúti, gravel, időfutam és pályakerékpár esetében is ugyanez a helyzet. Ez a szemlélet mára teljesen egyedülálló.

A Dogma F-et – az F12-höz hasonlóan – méretenként egyenként tervezték meg, illetve a tárcsafékes és a felnifékes változatok is külön tervezőmunka eredményeképpen jöttek létre. Ennek megfelelően a RIM és a DISC verziók két különböző vázszettet jelentenek. A két fékrendszerre kifejlesztett verzió közötti különbség a legillusztratívabb módon a villák megfigyelésekor érhető tetten.

A legendás olasz vállalat büszkén hirdeti, miszerint nem használ pólóméretezést. Magyarul: elutasítja a legtöbb gyártó által használt, legfeljebb 7-féle méretvariációt. Ennek jegyében született az összes Pinarello országúti kerékpár - így cikkünk hőse is: a Dogma F 11-féle, teljesen újragondolt vázméretben érhető el – természetesen a legnehezebb versenykörülményekre optimalizált geometriával. Ehhez társul még 16 féle választható kormányméret, 2 nyeregcső-variáció és – kezdésképp – háromféle szín. Ez összesen 352 féle variáció. S ebben még nincsenek benne a különböző felszereltségek, illetve a külön felni és tárcsafékes verziók sem.

Váztechnológiai értelemben sok mindennel már az F12-n is találkoztunk: aszimmetrikus vázkialakítás, TiCR Technology (teljes kábelintegráció), konkáv alsócső, olasz menetes középrész, FlatBack Profile, 3xAir, Seat Clamp TwinForce, E-Link és a felsorolás még szabadon folytatható.

Végül, de nem utolsósorban beszélnünk kell a méltán világhírű Pinarello felületkezelésről is. Itt a Pinarello Dogma F semmi újdonságot nem hoz, csupán folytatja az olasz vállalat hagyományait, amelyek – a fentebbiekhez hasonlóan – mérceként szolgálnak a szakma többi résztvevője számára. Természetesen, a Pinarello Dogma F is a gyártó saját olaszországi üzemében, egyenként kerül lefestésre és összerakásra.


VÉGSZÓ

A Pinarello nagyot akart szólni, és sikerült neki, pedig az F12-vel olyan magasra tették a lécet, hogy ennek viszonylag kevés valószínűsége volt. A Dogma F az olasz vállalat kétségkívül és minden szempontból valaha volt legjobb országúti kerékpárja, amely az eddigiek ismeretében elképesztő teljesítmény. Az aerodinamika-merevség-tömeg triász mindegyikében tudtak fejlődni, mindezt úgy, hogy nem ment a külcsín rovására, mi több: talán ez az eddigi legszebb Dogma kerékpár suhant le a tervezőasztalról.

Nehéz volna ehhez még bármi érdemit hozzátenni, erre a lüktető érzelemnyalábra is igaz a megállapítás, miszerint nem te választod Őt - Ő választ téged. Szívből gratulálunk a leendő tulajdonosoknak!

kövess minket!

Speciális ajánlatainkért, exkluzív termékeinkhez, információkhoz kövess be minket!