Blog - Gasztronómia

Vannak amolyan törzshelyei az embernek. Az, hogy valakinek egy vendéglő miért lesz a törzshelye valahol végtelenül evidens dolog. Először is, azért, mert szeret odajárni. Megfogja a hangulata, szereti az ott felszolgált ételeket, és kedveli azokat is, akik felszolgálják neki.

Gondolom, azt nem kell ecsetelni a mi esetünkben, hogy miért szeretünk egy olasz helyre járni. Ebben élünk egész nap. Ebben a nyelvi, kulturális és fogalmi környezetben. Ez a munkánk, ez az életünk. Mi választottuk, sosem állítottunk mást. Persze, itt felvetődhet a kérdés – valahol jogosan – hogyha valaki ebben éli a mindennapjait évtizedek óta adott esetben, miért nem egy olyan helyre jár lazulni, ami a lehető legtávolabbi pont az univerzumban? Már csak azért is, hogy valamelyest kizökkenjen a mindennapokból, és valami egészen más helyen landoljon. Az én válaszom egyszerű lesz, mint a vasgolyó: azért, mert mi ebből nem tudunk, és nem is akarunk kizökkeni. Ez az életünk, és amikor enni megyünk valahová, egyáltalán nem valami mást szeretnénk, hanem lehetőleg olyasvalamit, ami a végletekig belesimul abba a világba, ahonnan mi jövünk.

Azt a helyet keressük, ahol nem szükséges akklimatizálódnunk a megváltozott körülményekhez, mert tulajdonképpen nem sok minden változott. A Ristorante Allegretto pont ez a hely.

ENTERIŐR

S a legjobb az egészben, hogy ehhez nem is szükséges sokat utazni térben sem, hiszen a Ristorante Allegretto az üzletünkhöz rendkívül közeli Monostori úton található - a Biondo Bike-hoz hasonlóan Budapest III. kerületében.

A Rómaifürdő mindig hangulatos. Aki járt már itt, az tudja, hogy milyen, ahogy az ember a végtelen platánfasorok alatt kerékpározva egy időre megfeledkezik a mindennapokról, és valami egészen más élethelyzetben találja magát. Megjegyzem, a Biondo Bike épp ezért kölztözött ide néhány éve - és nem, még véletlenül sem a belvárosba. Aki sokat dolgozik, ugyanis, és az életének egy szemmel is jól látható részét a munkahelyén tölti, annak nem mindegy, hogy az hol is van. S mi nem akartunk a mocskos, vizeletszagú belvárosba költözni, szeretjük Budát, a zöldet, a kedves és kultúrált embereket, meg persze, az sem elhanyagolható, hogy itt milyen kerékpáros élet van – már csak azért is, mert itt megy el mellettünk az ország egyik, ha nem legrégebbi kerékpárútja. Szeretjük, hogy egy kereszteződésnél - mikor szeretnél gyalog áthaladni - az autósok átengednek. Nem idegesek, nem agresszívek, továbbá, nem akarják bebizonyítani, hogy bizony ők az erősebbek és akkor is átmennek előtted, ha a fene fenét eszik. Nem érvel azzal, hogy vasárnap délután halaszthatatlan teendője van. Mert nem siet. Él.

Expressis verbis: szeretünk itt lenni.

S hol máshol lenne az egyik kedvenc olasz éttermünk, mint nem messze a munkahelyünktől?

Egyébként, az egész vendéglőt úgy csinálták meg, hogy ellenállhatatlanul árassza magából ezt a hamisítatlan olasz életérzést – amely olyan tökéletes szimbiózisban van a budai kultúrával és környezettel, hogy azt már magyarázni sem szükséges. Ez már kívülről is látszik, kellemesek a fények, és bent mosolygós emberek ülnek, akik nem a telefonjukat nyomkodják, hanem beszélgetnek egymással. Igen, jól olvastad.

Belül, pedig, ugyanezt tapasztalhatod, csak közelebbről. A felszolgálók megismernek. Tudják, mit iszol, és ha nincs ötleted, hogy mit egyél – általában azért van – rögtön elolvashatod a táblán, hogy aznapra mit ajánl neked a chéf. Olaszországban sincs ez másképp - itt miért is lenne?

KISZOLGÁLÁS

Mindig is szerettem azokat a helyeket, ahol nem nagyon van fluktuáció. A stabiltás ugyanis, borzasztóan sokat hozzáad az élményhez. Szeretem, mikor éveken – évtizedeken? – keresztül ugyanazok az arcok néznek vissza rám. Ez az állandóság elbűvöl. Amikor tudom, hogy mire számíthatok, mert az egyenletes színvonalat pontosan ugyanazok az emberek garantálják hosszú időn keresztül.

Így ebben nincs hiba. Mindenki kedves, udvarias és minden alkalommal, mikor a lábunkat betesszük ide, kicsit olyan, mintha hazajönnénk.

ÍZEK

A kikért ételsor tulajdonképpen nem is ételsor, csak néhány olyan dolog, amit autentikusan Olaszországban is kikérne magának az ember. Pizza, egy finom desszert, a végére pedig, egy kávé.

Nem hangzik bonyolultan, pedig, azért sokan így is képesek elrontani – de nem az Allegretto-ban!

Az egyik étel egy Ariante névre hallgató pizza, amely tulajdonképpen egy juhtúrós alapot, sonkát, csemege szalámit, lilahagymást és mozarellát jelent. Megmondom őszintén nekem az egyik legnagyobb kedvencem, úgyhogy ha idejövök pizzázni, gyakran ezt kérem, pedig nem is szeretem a juhtúrót – de itt valahogy olyan jól kitalálták ezt a kombinációt, hogy ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy ilyet egyek.

Márta Salamino Piccante pizzát kért, amely még ennél is egyszerűbb: paradicsomszósz, olasz csípős szalámi, mozarella – és ennyi. A szalámi tényleg csípős, és aki szereti ezt az ízvilágot, azt biztosíthatom, nem csalódik majd.

A pizza az egyik legjobb, amit az országban ehetsz. A tésztája ropogós, de nem üres. Nincs elégetve, de még véletlenül sem nyers, az alapanyagok, pedig egy nívót képviselnek – és, ami a legjobb hír, hogy mindig ugyanazt.

S akkor ejtsünk néhány szót a csokoládé szufléjukról! Nos, itt már nem kell semmit sem tier-ekbe rendezgetni, mert nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ennél jobbat biztosan nem eszel Magyarországon. Nekem legalábbis minden igyekezetem ellenére még nem sikerült. A szuflé forró, belül lávaszerűen ömlik szerteszét. Az egész alatt van egy vörösgyümölcsökből készült velőszerű sugo – Jézusom, de finom! – s még néhány áfonyát és pirított mandulaforgácsot is kapsz mellé. A tetején egy gombóc vinília fagylalt, végül pedig, a ropogós elem: amely egy amolyan grillázs-szerű, rácsos dolog. Azt hiszem, az Allegrettóé a csokiszuflék Pinarello Dogmája! Nyamm.

A végére, pedig Mártának egy ristretto. S nem, ebbe se rakták bele a zaccot, nem hosszú kávét kapsz helyette, és a minősége is remek.

Ebbe az egészbe nehéz volna belekötni. Nem is teszem, ezért.

BENCE PONTJAI:

enteriőr: 5/5
kiszolgálás: 5/5
ízek: 5/5

MÁRTA PONTJAI:

enteriőr: 5/5
kiszolgálás: 5/5
ízek: 5/5

ÖSSZPONTSZÁM: 5/5