Amikor első ízben volt szerencsém megpillantani az új, második generációs Pinarello Dogma X-et, az jutott eszembe, hogy aki ezt rajzolta, szerette ezt a kerékpárt. Annak az embernek ez a project volt a priorítás, a legeslegfontosabb - és ez minden ízében üvölt is róla. Annyira káprázatosra sikerült, hogy azt kellett észrevennem magamon, hogy másfél évtizednyi szakmai munka, valamint sok ezer luxuskerékpár után sem tudok eltávolodni tőle. Megbabonáz a közelsége, mint egy gyereket – aurája van, ami foglyul ejt, és bizony nem is ereszt egykönnyen.
Mielőtt azonban a frontális szívembe hatolás megejtő részleteit ecsetelném, néhány nagyon fontos kérdést fel kell tennünk, hogy valami keretet adjunk ennek a modellbemutatónak. Az első, hogy ez a kerékpár tulajdonképpen micsoda, mi a missziója? Hova tudnánk beilleszteni? Kinek készült egyáltalán? S végül: megéri-e azt a nem kevés pénzt, amit a kasszáénál ki kell érte fizetnünk? Ígérem, írásomban mindenre igyekszem választ adni.
Legegyszerűebben: a második generciós Pinarello Dogma X egy szuperprémium all around országúti kerékpár, amely valahol a verseny és az endurance országúti kerékpárok között helyezkedik el. Geometriájában és főképp egyes részleteiben szemérmetlenül kölcsönöz megoldásokat a Dogma F-től, másrészről, viszont nagyon látszik rajta, hogy előbbihez viszonyítva valami teljesen másról van szó. Ennél viszont még sokkal többről beszélhetünk, ugyanis, nem túlzás kimondani, hogy a Dogma X-el a Pinarello egy új országúti kategóriát szeretett volna létrehozni, és még, ha nem is ő hozta létra ezt az új kategóriát, de hogy megpróbálták megcsinálni ebben is a legjobbat, ezt meglehetősen nehéz volna tőlük elvitatni.
A gyártók – és ez alól a Pinarello sem kivétel – előszeretettel használják országúti divíziójuk esetében azt a duális felosztást, miszerint vannak a versenyzére szánt országútik, és a komfortos/endurance aszfaltszaggatók. A felosztást értem, magunk is arrafelé hajlunk, hogy próbáljuk meg a halandók számára is érthetőbbé tenni azt, amit időnként mi sem értünk teljesen, vagy legalábbis idő szükséges a megfejtéséhez. De ez végső soron csupán sok hűhő, s a vége ugyis mindig az, hogy amikor elmegy hozzájuk a disztribútor - akinek értékesítenie kell majd a szóban forgó kétkerekűt – elmondják neki, hogy igazából a Dogma X nem egy endurance kerékpár.
Nos, aki ránéz a geometria táblázatára és érti, ami oda van írva, az maga is rögtön rájön erre a nagyívű igazságra.
De haladjunk sorjában!
A 2023-ban bemutatott elődmodell a Dogma F összetéveszthetetlen stílusát egy lazább geometriával és egy fokozottabb kényelemre hangolt hátsó résszel párosította.
Mint azt említettem fentebb, a Pinarello maga az új, második generációs Dogma X-et az endurance kategóriába sorolja – egy olyan címke mögé, amely az édes élet, a hosszú kávézásokkal teletűzdelt túrák és a kétségtelenül komfortosabb tempójú élet képét vetíti elénk. De figyelem: a hivatalos bemutató után elmentünk az új Dogma X-el a környékbéli Prosecco-dombságokra, és meggyőződhettünk arról, hogy ez egyáltalán nem egy hagyományos endurance országúti, mint ahogy az elődje sem volt már az...
Hovatovább: ez lehet a legnagyobb erőssége is.
Megmondom őszintén az első generációs Dogma X nem volt a szívem csücske. Elismertem a könnyűségét, a tényleg páratlan sokoldalúságát, a Pinarello-tól megszokott Pazar kivitelezést, illetve azt, hogy a legendás olasz gyártó végre nagyon magas szinten is megpróbálkozott valami olyasmivel, amihez nem feltétlenül kell vicsorogni, lihegni, tacsakosra izzadni magad, remegni, majd leesni a kerékpárról edzés végén a fáradtságtól... De akkor sem bűvölt el. Minden érdeme mellett nem éreztem messze annyira kiemelkedőnek a saját kategóriájában, mint példának okéárt a csodálatos második generációs Dogma F-et a magáéban. Tiszteletet ébresztett bennem, tetszett, de nem vágytam arra, hogy nekem is legyen egy otthon.
A második generációs Dogma X egészen más lett. Azon kívül, hogy annyira gyönyörű , hogy nem bírtam levenni róla a szemem, azt kell mondanom, ez egy jobb kerékpár lett, mint az elődje. Méghozzá, sokkal jobb.
Míg a Dogma F-szériánál mindig elmondjuk egy új modell esetében, hogy az előd az tulajdonképpen egy tökéletes tárgy volt, és három évig komplett részlegek dolgoztak azon, hogy alkossanak egy picit jobbat annál, és mivel ez rendszerint sikerülni szokott, s ennek mind nagyon örülünk.
Azonban, a Dogma X-nél nem kis különbségekről van szó az új és az elődmodell között, hanem nemes egyszerűséggel lemosták az előzőt a palettáról, és alkottak egy olyat, ami azt hiszem, nagyon meglepi majd a szakmát és a vásárlóközönséget egyaránt.
Nos, ez könnyen megeshet.
Endurance. Komfort. Aligha ezek a legvágykeltőbb hívószavak az országúti kerékpározásban. Különösen nem egy ilyen élversenyzéssel és csúcsteljesítménnyel sejtszinten átitatott gyártó esetében, mint amilyen a Pinarello. Úgy hangzanak ugyanis ezek a kifejezések, mint a „kompromisszum” és egy kompromisszum ritkán dobogtatja meg valakinek a szívét. Úgy vélem, jogosan.
A versenyzésre szánt országúti kerékpárokat aerodinamika, tömeg, merevség és WorldTour győzelmek alapján adják el nekünk. Ezzel szemben, az endurance országútiknak a kényelemmel, a sokoldalúsággal és az egész napos kerékpározási minőséggel kell bizonyítaniuk az érdemeiket. Inkább a józan észhez, mint a vágyakhoz vannak bekötve, és néha úgy tűnhetnek, mintha versenykerékpárok lennének azoknak a versenyzőknek, akik egyszerűen csak megöregedtek.
A Pinarello másképp látja a dolgokat. Az ő szemükben a Dogma X nem endurance és nem azoknak a versenyzőknek való, akik megöregedtek, hanem azoknak, akik időközben bölcsek lettek. A bölcsesség pedig gyakran a megfelelő kérdések feltevésével kezdődik, mi sem véletlenül kezdtük az írásunkat azzal, amivel. Ha a válasz az új Dogma X kellene, hogy legyen, a kérdés valahogy így nézhet ki: „Melyik kerékpáron vagyok valójában a leggyorsabb?”
Ahogy a versenyzésre tervezett országúti kerékpárok egyre aerodinamikusabbak, a gravel-ek és a MTB-ok, pedig egyre könnyebbek és célorientáltabbak lettek, egy új tér nyílt a kettő között. Egy tér azon országúti kerékpárok számára, amelyeket nem laboratóriumi tesztpadokra vagy sima versenypályákra terveztek, hanem valódi utakra és valós távolságokra. Papíron talán leadnak néhány wattot az aerodinamikai hatékonyságból, illetve kapunk néhány plusz grammot is. Cserében valami sokkal értékesebbet kínálnak: azt a képességet, hogy öt órán át folyamatosan nagyon magas szintű teljesítményt adjanak egy tekerés során. Mert a valódi utakon a leggyorsabb kerékpár nem mindig az, amelyik az első órában a leggyorsabb. Hanem az, amelyik a legtovább képes gyors maradni.
S nálunk könnyen találunk valódi utakat, attól tartok.
Na, most képezljük el, milyen teljestmény az, amikor ezt a vegytiszta rációt és a használhatóságot vegyítjük a hatékonysággal, a Pinarello kulturájával és ezzel a teljesen életszerűtlenül gyönyörű külcsínnel? Nincs erre más szó: döbbenetes.
A geometrián túl a Pinarello a rezgéscsillapítást jelölte meg a tartós sebesség kulcsaként. A szóban forgó gondolat egyszerű: minél frissebb a kerékpáros, annál gyorsabb lesz a tekerés végére. Az első generációs Dogma X ezt a kategória egyik legjellegzetesebb hátsó részével közelítette meg. Az X-STAYS 1.0 rendszer négy különálló ponton kötötte össze a támvillákat az ülőcsővel, amit a jellegzetes X alakú merevítő egészített ki, amely, ugye, a rendszer nevét is adta. Az új generációnál az X alakú híd eltűnt. A név – és az alapjául szolgáló filozófia – ellenben megmaradt. Az új X STAYS 2.0 támvillák továbbra is négy csatlakozási pontot követnek, de ezek sokkal lejjebb helyezkednek el a vázon. Ez lehetővé teszi, hogy a támvillák és a nyeregcső szabadabban mozogjon, növelve a kényelmet egyenetlen utakon, miközben a hátsó háromszögnek letisztultabb, elegánsabb sziluettet kölcsönöz. Szebbnek, kifinomultabbnak és lényegesen kevésbé macerásnak tűnik, mint elődje.
A legendás olasz luxusmárka szerint az X-STAYS 2.0 egyetlen okból létezik: a kerékpáros fáradtságának csökkentésére. (Meg mert szép...)
A wattokat hajszoló kerékpárosoknak azonban, érdemes a kerékpár elejét is figyelniük. Az új Onda villa, a Talon Ultra Fast integrált karbonkormány és az ellipszis alakú fejcső szinte egyenesen a Dogma F-ből lettek átemelve. Az új konkáv alsócsővel, az Aero Keel monoblokkházzal és a Pinarello jellegzetes, meghajlított felsőcsővével együtt az eleje gyakorlatilag teljesen megegyezik a totális, kompromisszummentes WorldTour testvérével – csak persze, mindezt magasabb stack-el teszi. A fényezés alatt a két országúti zászlóshajó nemcsak a megjelenésében osztozik. A Dogma X ugyanazt a TorayCa M40X 1K Ultra High Modulus karbonszövetet használja, mint a Dogma F, amely a világ legdrágább és legjobb minőségű szénszálas anyaga. A különbség az szálelrendezésben rejlik. A Pinarello Dogma X esetében a pontos anyagösszetételt kifejezetten a nagyobb rugalmasság és a jobb rezgéscsillapítás érdekében kísérletezték ki.
Az üzenet egyértelmű: a második generációs Dogma X nem egy felvizezett endurance bringa: Ez egy Dogma, más prioritásokkal.
Aki az X-et terepre való kihívásként értelmezi, téved. Az akár 35 mm-es gumi-férőhelyével a Dogma X tökéletesen felkészült az olaszországi – és persze a magyar - mellékutak kiszámíthatatlan felületeire és kétes minőségére, de nem murvára vagy erdőbe való.
A vázról még annyit, hogy összetéveszthetetlen. Míg sok márka az éles széleket és a nyíltan technikai esztétikát részesíti előnyben, a Dogma X a Pinarello védjegyévé vált formanyelvet használja: teljességel egyedülálló esztétikai minőséget testesít meg. Az áramló átmenetek, az organikusan megformált csőprofilok és a számtalan átgondolt részlet – az elegánsan integrált UDH váltópapucstól a Pinarello logó ihlette villaszárnyakig (Fork Flap) – szinte szoborszerű megjelenést kölcsönöznek a váznak. Ami a fotókon egyeseknek túlzásnak tűnhet, a valóságban figyelemre méltóan természetesnek hat. A nyári hőségben az áramló felületek és a csillogó festék összeolvadnak a fénnyel, egyetlen, harmonikus egészet alkotva. Egyszerűen pazar.
A Dogma X továbbra is 11 méretben érhető el, hétféle csúcsfelszereltséggel és négy színben. Ezenkívül 53-as méretben 7.06 kg-os tömegével jelen pillanatban ez a legkönnyebb ilyen célra kreált országúti kerékpár a világon!
Az új Pinarello Dogma X tökéletes egyensúlyt kínál a totális, versenyorientált DNS és a komfort között. Könnyű, aerodinamikus, mégis kényelmes és sokoldalú. S mindez a lehető legmagasabb szinten. A Pinarello egy műfajteremtő kerékpárt szeretett volna megalkotni, és abból is a legjobbat. Az, hogy az új Dogma X mennyire műfajteremtő, lehet vitatni, ellenben jobb nem hiszem, hogy van nála jelen pillanatban.
A „Bölcsek köve” címadás sem véletlen. Ez a kerékpár sok szempontból a legokosabb vásárlóközönség választása lehet. Azoké, akik nem pusztán egzisztenciálisan, de intellektuálisan és emocionálisan is megtalálják benne azt, amit - sokak mellett - én is megtaláltam.

Speciális ajánlatainkért, exkluzív termékeinkhez, információkhoz kövess be minket!