Blog - Technika

A VILÁGBAJNOK KERÉKPÁR - TOM PIDCOCKNAK DEDIKÁLVA - PINARELLO CROSSISTA F9 MODELLBEMUTATÓ

Egy nem mindennapi dialógusnak lehettek szem és fültanúi azok, akik Tom Pidcock egyik a Pinarello gyárban való látogatásakor éppen arra jártak.

Történt ugyanis, hogy Tom Ineos versenyzői minőségében elsétált Fausto Pinarello-hoz, a Pinarello-család és vállalat fejéhez, azzal az eltökélt szándékkal, hogy megkéri Fausto-t, hogy készítsen neki egy cyclocross bringát. Pinarello nem értette először a problémát, hiszen akkor jöttek ki nem is oly régen a Crossista, illetve Crossista + modelljeik, ráadásul a Crossista + T1100G 1K Dream Carbon-ból, aminek drágább mulatság nem létezett akkor ennél a rulett asztalnál.

Ekkor Pidcock elővezette, hogy neki milyen igényei volnának, és néhány ötletét is megosztotta a Pinarello stuff-al, hátha harapnak rá. Először, csodálkozva nézték ezt az akkor még húszas évei legelején járó fiatalembert és azt a döbbenetes magabiztosságot, amellyel előadta magát. Ilyen igénnyel még Chris Froome vagy Filippo Ganna sem merészeltek előállni, megelégedtek azzal, hogy Fausto ment hozzájuk és közös brainstorming-ok és tesztek hosszú sora után mindig megszületett az aktuális mestermű. Tom-ot nem ebből a fából faragták ellenben. Úgy tűnik, ő szereti maga intézni az ilyesmit.

Végül Fausto Pinarello megkérdezte tőle, hogy pontosan miért van szüksége erre a kerékpárra? Mire Pidcock csak annyit válaszolt, hogy azért, mert ő világbajnok lesz. Ehhez kell neki. Pinarello ránézett, és csak annyit kérdezett: megígéred? Mire Tom bólogatott.

Ez 2021-ben történt. Majd 2022-ben Tom Pidcock cyclocross világbajnok lett azzal a vázzal, amit ezen beszélgetés alapján a Pinarello készített neki.

Ez a Pinarello Crossista F9.

VÁZANYAG, KARAKTERISZTIKA, APRÓ FINOMSÁGOK

a Pinarello Crossista F9 egy TorayCa T900 UD ultra high modulus carbon vázas exkluzív cyclocross kerékpár. Ahogyan a Grevil F7 és a Nytro E Gravel-széria esetében is leírtam, itt sem volt másképp a T1100G 1K Dream Carbon gyorsan kikerült a képből, mikor rájöttek arra, hogy az az alapanyag nem igazán alkalmas erre a felhasználásra, más TorayCa karbonok ellenben sokkal inkább megfelelnek Tom Pidcock cyclocross céljainak, így választották a T900-at.

Itt is el kell mondanom, hogy minden lényeges Pinarello karakterisztikai jellemzővel rendelkezik ez a cyclocross kerékpár: a már említett TorayCa T900 UD karbon vázalapanyag, aszimmetrikus vázkialakítás, Flatback Profile, Fork Flap, Onda villa, Onda felsőcső, konkáv alsócső, TiCR Technology és szupertartós olasz menetes középrész. Egyszóval beletették azt, ami bele kell tenni, hogy egy Pinarello-t Pinarello-nak lehessen nevezni. 

Geometriában nincs meglepetés, klasszikus CX szögekkel és csőhosszokkal találkozhatunk, és kapunk mindehhez hatféle egyesével megtervezett méretet.

Fun fact: Pidcock egyik ötlete az volt, hogy olyan vázkialakítást tervezzen a Pinarello a Crossista F9 esetében, ahol ő verseny közben fel tudja kapni a vállára a kerékpárt és mikor futni kell vele, akkor az a lehető leginkább kényelmes, tehát testhez simuló legyen. Megcsinálták.

Ha megfigyeljük, ugyanis a felsőcső és az ülőcső belső kialakítását, féleérthetetlen az a forma, amit Pidcock fentebb nagy gesztusokkal magyarázott. Apróságnak tűnik, de tulajdonképpen nem is annyira az.

 


AKÁR TE IS MEGVÁSÁROLHATOD

A Pinarello Crossista F9 – az összes többi versenyzőknek készült kerékpárhoz hasonlóan – egy az egyben megvásárolható a nagyközönség számára is. Itt kétféle felszereltségi szintet hozott ki a legendás olasz luxusvállalat, az egyik a Crossista F7, a másik a Crossista F9 volt. Vázban nem volt különbség a kettő között, a differencia az ezeken a cyclocross kerékpárokon szettben és kerékben lévő különbözőségeket jelentette.

A Crossista F9 elérhető egyébként vázszett formájában is, sőt rendszerint vázszettként lehet megvásárolni.


REZÜMÉ

Ez egy szép történet, és még egy annál is gyönyörűbb kerékpár. Igazából erre szokás azt mondani, hogy luxusminőség minden négyzetmilliméteren. A Pinarello Crossista F9 egy igazi cyclocross verseny vadállat, azoknak, akik ezt a dolgot valóban komolyan veszik – és persze azoknak, akik ilyet szeretnének, és megengedhetik maguknak.

kövess minket!

Speciális ajánlatainkért, exkluzív termékeinkhez, információkhoz kövess be minket!