Blog - Technika

MINDENBŐL A LÉTEZŐ LEGJOBB – WILIER FILANTE HYBRID MODELLBEMUTATÓ

 

A Wiliernél komoly hagyományai vannak az elektromos országúti kerékpár-gyártásnak. A piac egyik első elektromos országútija is az ő nevükhöz kötődik. Mint ahogy annak is komoly hagyományai vannak, hogy minden új modell esetében igyekeznek a legkönnyebbet és leginnovatívabbat létrehozni. Nem volt ez másképp a Filante Hybrid esetében sem!

A Wilier Filante Hybrid a piac jelenleg legkönnyebb elektromos országúti kerékpárja, amellett hogy természetesen a legendás liliomos gyártó vonatkozó modellpalettájának csúcsmodellje is egyben. Azt hiszem, ki lehet jelenteni: ebbe  a project-be mindent beleraktak, amit csak tudtak.

S ez nem kevés.


WILIER PEDELEC ROAD BIKE TÖRTÉNELEM – RÖVIDEN 

Ez a történet sem a Wilier Filante Hybrid-nél kezdődött. A piac egyik első elektromos országúti kerékpárja a Wilier Cento1 Hybrid volt, amely nem csak az első fecskék között repült be a köztudatba, hanem egyben a legkönnyebb is volt megjelenése pillanatában. Ezt a jó szokását a Wilier a mai napig megtartotta, hiszen köztudomásúlag a Wilier legerősebb és leginnovatívabb gyártók közé tartozik elektromos gravel és országúti kerékpárok terén. Is.

Ennek élő bizonyítéka, hogy az utána következő két elektromos high end pedelec országútijuk, a Cento10 Hybrid, illetve írásom főszereplője, a Filante Hybrid is a legkönnyebb az egész piacon. Több „Év Kerékpárja”, illetve innovációs díjat is nyertek ezek a pedelec-ek, ami már önmagában sok mindent elmond a legendás liliomos gyártó lelkesedéséről jelen tárgykörben.

A nagysikerű Cento1 Hybrid és Cento10 Hybrid után keletkező űrt érezhető volt, hogyan érdemes betölteni. Elvileg, nagy változtatásokra nem szorultak volna a szóban forgó sikermodellek az alapkoncepciójukat illetően, azonban a számos trendforduló, amely az elmúlt években végbe ment, már kikövetelte azt, hogy ne pusztán egy ráncfelvarrás történjen, hanem teljesen, az alapoktól újragondolt modellekkel rukkoljanak elő az olaszok.

Új geometria, új karbonszövet, új felszereltségek, teljes kábelintegráció, új motor, illetőleg egy teljesen megújult külső – és meg is érkeztünk írásom főhőséhez: a Wilier Filante Hybrid-hez.


VÁZTECHNOLÓGIA ÉS GEOMETRIA 

A Wilier Filante Hybrid egy all around felhasználásra megálmodott, tárcsafékes, HUS-MOD + Liquid Crystal ultra high modulus karbon vázas elektromos országúti kerékpár. Technológiai csúcsproduktum.

A Filante Hybrid karakterisztikában is mindent visz: Pulsar One ANT+ protokollal, totális kábelintegráció és Easy-fit spacer-ek. A motor legnagyobb előnye - amellett hogy a legkönnyebb a világon - hogy a legintelligensebb módon segít rá. Szinte észrevétlenül, olyan kerékpározási élményt kínálva, mintha egy normál kerékpárral közlekednénk. A Filante Hybrid számos különböző beállítást teszi lehetővé az Accu-fit segítségével. Ráadásul, a váz 32 mm-es országúti gumi fogadására is képes.

A Wilier Filante Hybrid határozottan hasonlít a Filante SLR-re, az Astana Qazaqstan Team és a Groupama - FDJ Cycling Team profi versenyzői által használt high end országúti kerékpárra. A Filante Hybrid vázon nincsenek lyukak (kivéve az akkumulátor töltéséhez szükségeset). Az integrált karbon kormányon belül találhatók a váltók, és az elektromos rendszer vezérlőinek a kábelei is. A Filante Hybrid ugyanazzal az aerodinamikus karbon nyeregcsővel rendelkezik, mint a Filante SLR.


MOTOR-BEVEZETŐ 

Nehéz elhinni, hogy ez a kerékpár elektromos rásegítést biztosító rendszert rejt. S mégis. A Filante Hybrid egy olyan karbon vázas elektromos országúti kerékpár, amely a világ legkönnyebb pedálasszisztens rendszerét tartalmazza: ez nem más, mint a Mahle X20 motorja, amely egy német multinacionális vállalat terméke, amely vállalat a technológiai innovációt a zéró mobilitás felé hajtja. A Filante Hybrid-et egy nagyon konkrét céllal tervezték: segítsen gyorsabban haladni, miközben minimálisra csökkenti a testünkre rótt terhelést. 

Azáltal, hogy a Mahle X20 rendszert kombinálta a Wilier mindazzal, amit az aerodinamikai hatékonyságról tud, - mindezt a legmodernebb kompozit anyagok felhasználásával - még tovább növelte a korábbi vonatkozó csúcsmodelljének, a Cento10 Hybrid-nek a teljesítményét, amely termék az évek során egyébként jelentős nemzetközi díjakat is nyert. Példának okáért, általános a javulás az energiamegtakarítás terén - ez gyakorlatilag 8%

Továbbfejlesztett akkumulátorkezelés és nagyobb integráció a jobb aerodinamika, a kisebb tömeg és a jobb teljesítmény érdekében.


AKKUMULÁTOR, TELJESÍTMÉNY-SZENZOR ÉS MOTOR

A Filante Hybrid által használt Mahle eBikemotion X20 motor 250W-al tud rásegíteni 25 km/h-ig. 55 Nm forgatónyomaték leadására képes, az akkumulátor pedig 236/350 Wh-t tud. Kapható hosszá kiegészítő akkumulátor, amely további 210 Wh-t jelent. Ez a világ legkönnyebb rásegítési rendszere - az agymotor mindössze 1 399 gramm.

Az alsó csőbe integrált akkumulátor kapacitása, tehát 236 Wh. Az ülőcső kulacstartójának a helyén egy további kulacs alakú pótakkumulátor helyezhető el, amely 171 Wh-val bővíti a rendszert. Az előző verzióhoz hasonlóan a felhasználó és a kereskedő számára szoftverrendszer és alkalmazások állnak rendelkezésre mindennek a kezeléséhez, figyeléséhez és konfigurálásához.

A kerékpározási élmény javítása érdekében nyomaték- (teljesítmény) és frekvenciaérzékelővel ellátott szenzort vezettek be. A kerékpáros (az általa hajtás közben leadott erővel) a frekvencia- és teljesítményérzékelőn keresztül tud kommunikálni az X20 motorral. A rendszer beolvassa a „hajtási erőt”, hogy modulálja az általa nyújtott rásegítés mértékét, s hogy a felhasználó számára természetes kerékpározási élményt nyújtson rándulások, hirtelen gyorsítások, avagy a rásegítés elvesztése nélkül. Példának okáért, a motor egyenletesen adja le a rásegítés mértékét még 10% feletti meredek emelkedőn is.

Minderre azért van szükség, mert a technika egy hagyományos kerékpárhoz hasonló kerékpáros élmény felé igykeszik haladni pedelec fronton. A teljesítményérzékelő (a firmware-rel) az akkumulátorfogyasztást is optimalizálja, mivel a motor által nyújtott teljesítmény sokkal érzékenyebb és arányosabb a kerékpáros által leadott teljesítménynél.

A Mahle X20 motor rendkívül könnyű (a teljes rendszer mindössze 3,6 kg-ot nyom az X35+-nál és 3,3 kg-ot az X20-nál!), modern, egyenes küllőformájával és 24 küllőjével tökéletesen illeszkedik a Wilier karbon felnijeihez. 

PULSAR ONE 

A Wilier Filante Hybrid alapfelszereltségéhez tartozik a Pulsar One, amely tulajdonképpen egy kompakt és könnyen használható fedélzeti számítógép,  2,1 hüvelykes kijelzővel, ami valós időben frissíti az elektromos rendszer adatait és a kerékpározási statisztikákat, valamint lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy szükség esetén módosítsa a rásegítés mértékét. A Pulsar One az ANT+ protokollon keresztül csatlakozik az X20 rendszerhez és más szenzorokhoz (pedálfordulat-érzékelő, külső teljesítményérzékelő és pulzusmérő), és az adatok közvetlenül a képernyőn jeleníthetőek meg a legteljesebb élmény érdekében.


VERDIKT

A Wilier Filante Hybrid esetében azt, hiszem, ki lehet mondani: a Wilier mindent beleadott, amit csak tudott. Nem nagyon létezik jelen pillanatban ennél komplettebb, vagy jobb elektromos országúti kerékpár, amellett, hogy messze a legkönnyebb is.

A Filante Hybrid egy kiváló választás mindenki számára, aki nem éri be akármivel, szereti a csúcstechnológiát és az olaszos gyönyörűséget.

kövess minket!

Speciális ajánlatainkért, exkluzív termékeinkhez, információkhoz kövess be minket!