Blog - Bence blogja

A tavalyi Achilles-ín szakadásom után elterveztem, hogyan fogom rehabilitálni magam, hiszen mégiscsak az egyik, ha nem a legsúlyosabb sérülésről van szó. Készítettem tervet, és már egy komoly célom is volt, amelyet ebben a cikkben meg is örökítettem, hátha úgy nem lesz pofám nem felkészülni rá, hogy közzé teszem. A kifogás-ölő nyilvános ígéret segített is valamelyest, azonban az élet közbeszólt, így most annyiban módosult a terv, hogy a nagyívű célok előtt még újra kell tanulnom járni…

A BALESET

Szóval, újabb baleset, de ez most valóban nagyon csúnyára sikeredett. 5 hete történt az eset, amikor egy hétköznap reggeli edzést követően már jöttem haza a Margit-szigetről a Dunaparton, a budai oldalon, mikor egy teherautó araszolt előttem (székeket vitt a Palatinus-strandra), nem akart sem megállni, sem gyorsítani, én pedig, próbáltam jobbról megelőzni. Nos, ezt nem kellett volna, mert véletlenül rámentem egy gyökérre, ami után elszálltam kerékpárostul. Az anyagi kárt hagyjuk is (leírni is kellemetlen), de ami ennél is rosszabb: sikerült nagyon csúnyán összetörnöm magam. Medencetörés. Eltört a szeméremcsontom két helyen, szétment a vállam, a jobb oldalamon pedig, nem nagyon van bőr…

Persze, onnan se előre, se hátra, mondhatom ez körülbelül annyira hiányzott, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Napokig fekvés, orvosok és konstans fájdalomcsillapítás azóta is. Újra előszedhettem a mankóimat (erre legalább nem kellett költeni...), amelyeket az Achilles-ín szakadásomkor vásároltam. Nagyjából mindenem fáj, és ami a legjobb, most aztán tényleg el lehet kezdeni mindent a nulláról – igen, járni is újra kell tanulnom.

400 KM-ES KIHÍVÁS: OVER

Úgyhogy, a nyári 400 km-es teljesítményterveim – attól tartok – nem ezen a nyáron lesznek aktuálisak, már csak azért sem, mert a baleset időpontjától számítva 12 hétnek kell eltelnie, mire egyáltalán újból kerékpárra ülhetek. Hosszú út lesz, semmi kétség, de talán egy előnye mégicscsak volt ennek az egésznek -már ha egyáltalán lehet előnyről beszélni egy ilyen esettel kapcsolatban.

MET TRENTA MIPS: ÉLETMENTŐ TÁRSAM

Ez, pedig, nem más, mint a fejem. Illetve, az a tény, hogy annak semmi baja nem lett. Ha már az ember van olyan mázlista, hogy betonra esik fejjel, nem árt, ha valami van a fején, ami segít az ilyesmit túlélni. Nekem volt. Méghozzá, egy MET Trenta MIPS bukósisak, amely természetesen nem úszta meg a történetet, viszont a fejemet – és ezzel együtt azt, gondolom, az életemet – megmentette. Ugyanis a fejem nagyjából az egyetlen, amelynek semmi baja nem lett. De semmi. Agyrázkódás sem! Nem tudom, hogy más bukósisakkal mi történt volna, ez viszont megmentette a fejem épségét, ehhez lehet némi köze annak, hogy meg is választották a világ legbiztonságosabb kerékpáros bukósisakjának. Nem tudok elég hálás lenni.

Mindig elmondom mindenkinek az üzletben, hogy a kerékpár után a bukósisak a legfontosabb dolog, aminek jónak kell lennie az ember szortimentjében, mert ezen akár az élete is múlhat. Jelen esetben is ez történt.

Hálás típus vagyok, úgyhogy gyorsan rendeltem is magamnak egy igy új ilyen bukót, de már a 3K Carbon verziót, sőt, ennél még tovább is mentem, hiszen május elejétől MET-viszonteladók is leszünk, hiszen ki tudná hitelesebben elmondani, hogy miért jók erzek a bukók, mint én… ?

VÉGSZÓ

Visszatérve, magára a balesetre és a következményekre. Hát, most a legkeményebb kihívás következik: a rehabilitáció. Hosszan türelmesen, tégláról-téglára építkezve. Úgy döntöttem, hogy ősszel írok egy következő szösszenetet arról, hogy hol tartok, illetve milyen célokat lehet innentől kezdve kitűzni magam elé…