Blog - Pinarello tesztek

Igazság szerint a második generációs Pinarello Dogma X sokkal jobb kerékpár annál, mint amennyire én ezt a tesztet vártam. Ebben a relatív közönbösségben nyilván közrejátszott, hogy a sorozatos baleseteim miatt épp rehabilitációs stádiumban, vagyok, azonban be kell vallanom: nem pusztán erről volt szó.

A vallomásom lényege, hogy nem vagyok egy endurance országúti kerékpárrajongó. Erről már többször írtam, nyilván elismerem a műfaj létjogosultságát, és márkakpviseletként értem, hogy valaki miért választ ilyet magának. Azonban számomra az országúti kerékpár mindig valami sokkal tradícionálisabb és teljesítményorientáltabb műfaj volt. Saját felhasználásra kivétel nélkül mindig ez utóbbi kategória képviselői közül választottam társat, és meg kell mondanom, soha nem éreztem azt, hogy rosszul döntöttem volna.

Természetesen, megtanultam, leteszteltem és elemeztem az endurance kategóriát és annak reprezentánsait (ez a munkám), de egy-egy kivételt leszámítva sosem töltött el felhőtlen boldogsággal, ha ebből a szegmensből kellett kipróbálnom valamit.

S én már bele is törődtem, hogy ez így is marad, s akkor jött egy Pinarello országúti második generációja, amely azt hiszem, átírta bennem azt a sok mindent, amit eddig a témában gondoltam.

ENDURANCE VAGY ALL AROUND?

Nos, igen. A második generációs Pinarello Dogma X nem egy endurance kerékpár. S ennél pontnál elégedetten csettinthetnék akár, hogy „na, ugye, megmondtam”, csak hát, az a helyzet, hogy nem volna igazam. Ugyanis, miközben az új Dogma X valóban nem egy endurance országúti, nem is egy klasszikus watthajhászós aeroszörny, amely legyünk őszintén először betöri az embert, még mielőbb annak őszinte lenne a mosoly az arcán. A kettő között van, és ráadásul tud valami olyat, amit eddig nem is nagyon tapasztaltam még.

HOGY EZ MENNYIRE SZÍVSZORÍTÓAN GYÖNYÖRŰ...

Igazság szerint nem tudok erről leakadni. A második generációs Dogma X-ről írt hosszú modellbemutatónkban már ecseteltem ezt az aspektust, de azt hiszem, nem lehet elégszer... Szóval, ez a kerékpár valami csodálatosan szép. Hovatovább, annyira magával ragadó, hogy valószínűleg akkor is szeretném, ha egyébként utáltam volna menni vele.

Az, ahogy a klasszikus ugró nagymacskát imitáló Pinarello-sziluett mögül kibomlik az a szavakban nehezen kifejezhető valami, ami egy kedves – de annál veszélyesebb – melegséggel tölti el az ember szívét, egész egyszerűen megismételhetetlen. Meggyőződésem, hogy ezt senki nem tudja így, Mint a Pinarello. Ez nem egyszerűen egy bődületesen tehetséges, bátor olaszos szemfényvesztés, hanem egymással teljességgel összeegyezthetetlen dolgoknak a krémes harmóniája. Az, amikor a forma és a tartalom megbonthatatlan egészet alkot, s te már mikor megpillantod, tudod, hogy ez a valami biztosan nagyon jó.

S MILYEN MENNI VELE?

Olyan, mint ahogyan kinéz.

A Pinarello otthona környékén elterülő szőlődombok és a várható szint előzetesen nem töltöttek el maradéktalan derűvel. De végül legyűrtük egymást, és gazdagabb lettem egy olyan élménnyel, amelyet bizonyosan nem felejtek el egyhamar.

S most nem bajlódnék itt a technikai finomságok ecsetelésével, meg azzal, hogy mi miért lett olyan rajta, mint amelyen, hiszen ezt ebben az írásomban már meglehetősen bő lére eresztve megtettem. Igyekszem inkább az érzetre koncentrálni, illetve arra az élményre, amelyre egy ilyen kerékpár társaságában szert tehet az ember.

Ha röviden kéne megfogalmaznom, hogy milyen volt menni vele, akkor azt a címben is használt feütést használnám, hogy könnyen el tudom képzelni, hogy a jövő országúti kerékpárja ilyen, vagy ehhez valami megszólalásig hasonlatos. Miközben elképesztő sebességgel lehet száguldani vele, miközben a kormányzás olyan, mint egy svájci óramű, miközben úgy kanyarodik, ahogy csak egy Pinarello tud – igen, kényelmes. Minden olyan természetesnek hat a második generációs Dogma X-en. Hiába mész gyorsan, hiába ugrik meg egy megindításnál, minden mozdulat halálosan természetes. Soha nem érzed azt, hogy valami erőszak történik velem, egész egyszerűen ebből a kerékpárból hiányzik a KELL. Hiányzik belőle minden görcsösség. Az új Dogma X-el minden olyan magától értetődő módon történik meg.

A második generációs Dogma F-nél – amely szintúgy egy tökéletes tárgy! – az volt az érzésem, hogy őt Filippo Gannának meg Tom Pidcock-nak – és velük együtt - terevezték, csak hát, ha megengedhetem magamnak, akkor megvásárolhatom... Megengedik, ugye. S ez így is van: a Dogma F pont ez. Egy minden ízében hibátlan, arisztokratikusan makulátlan műalkotás, amely megköveteli azt, hogy az ember felnőjön hozzá. S mivel nekem is ilyen Dogma F-em van, ezért mondhatom, a felnövést minden tőlem telhető módon igyekszem abszolválni – meglátjuk sikerül-e.

Nos, az új Dogma X nem követel semmit tőlem. S mástól sem. Nem erőszakoskodik, nem tör be, nem gyűr maga alá, és nem éreztet semm olyasmit, hogy nekem fel kéne nőnöm hozzá. Mert őt nekünk találták ki. Neked, meg nekem. S nem, nem a sörtúristáknak, ugyanis, ez egy vérbeli, hamisítatlan Dogma. Igen, tökéletesen alkalmas bármilyen szintű versenyhasználatra, sőt, arra lett kitalálva hogy nyerj. Arra, hogy te nyerj. Meg én. Azok, akiknek nem ez a munkájuk, de nem szeretik kevésbé ezt a műfajt, mint azok, akiknek az.

Felültem rá, és minden a helyén volt. Nem kellett állítgatni, megszokni, egész egyszerűen mentünk vele, és mindössze egy dolgot nehezményeztünk, hogy a teszt után vissza kellett adni.

REZÜMÉ

Most írhatnék ilyet, hogy a SRAM Red AXS rendszer fantasztikus volt, és a kerékpárban lévő Zipp 454 kerekek nem különben. Meg, hogy a Continental GP5000 S TR gumik nagyon jók. Ecsetelhetném még, hogy a Dogma F-ből már jól ismert MOST Talon Ultrafast integrált karbonkormány, vagy a vázszetthez használt unikális minőségű TorayCa M40X karbonszövet elképesztőek. De minek? Ez evidencia, nem? Közel hatmillió forintért el is várom, hogy ezek tökéletesen funkcionáljanak.

Inkább, csak pontot tennék a megkezdett mondat végére. A második generációs Dogma X az egyik legjobb kerékpár, amin valaha ültem. Minden ízében és sejtjében különleges, egyedülálló és lélegzetelállító. Nagyon-nagyon szerettem. S hogy kinek ajánlom? Mindenkinek, aki megengedheti magának. Ő a jövő országúti kerékpárjának archetípusa. Pont.