Blog - Technika

A VILLANYOS KAVICSDARÁLÓ - WILIER ADLAR HYBRID MODELLBEMUTATÓ

Ha mondhatjuk, hogy szerettük az analóg Wilier Adlar-t (és mondhatjuk), akkor talán érthető részünkről a kíváncsiság az elektromos rásegítéssel rendelkező verzió iránt. A hagyományos Adlar-ról itt írtunk bővebben bemutatót, és egy igazi hiánypótló darabként maradt meg az emlékezetünkben, amely végre valami olyasmit kínál, amelyre meggyőződésünk szerint a legtöbbeknek szüksége volna. Nem versenyzésre lett kitalálva, hanem kifejezetten túrázásra, valamint élménykerékpározásra, és ha valamiben erős az Adlar – a külső megjelenésén túl – akkor az az élményfaktor, amit nyújtani képes. Hiszen könnyű, a geometriája tökéletes túra-gravel-ezés céljára, minden létező pontján málházható, valamint az a kormány, ami rajta van, egy igazi reveláció. Nagyon szerettük, ez nem is kérdés.

Nos, de mi a helyzet, ugyanennek a gravel kerékpárnak az elektromos verziójával, a Wilier Adlat Hybrid-el?  

WILIER E-BIKE TÖRTÉNELEM

A Wilier hagyományosan az egyik legerősebb gyártó országúti és gravel pedelec kerékpárok terén. Példának okáért, eddig három olyan országúti e-road bike-juk volt, amely megjelenése pillanatában a legkönnyebb volt a piacon. Ilyen volt a Cento1 Hybrid, a Cento10 Hybrid és a Filante Hybrid is ezt a felsorolást erősíti. S ez nem pusztán az országúti szegmensre igaz, hiszen az Urta Hybrid a maga alig 16 kg-jával a pedelec downcountry fully MTB-k versenyében ugyancsak aranyérmes.

Természetesen, itt nem pusztán tömegadatokról érdemes beszélni, hanem arról a vaskos innováció-dózisról, ami ezekben a kerékpárokban benne van, amelyekkel akár már első ránézésre, de menet közben bizonyosan találkozhatunk. A gravel pedelec kerékpárok közül az Adlar Hybrid már a második generációs dobása a Wiliernek - a Jena Hybrid volt az első, amely egyébként a mai napig elérhető.

A Wilier Adlar Hybrid pontosan ugyanazt az irányvonalat viszi tovább, mint az analóg verzió, annyi különbséggel, hogy itt az elektromos rásegítés egy újabb faktor, amely a fentebb már ecsetelt funkciókat és élményt tovább fokozhatja.

VÁZ, GEOMETRIA ÉS FELSZERELTSÉG

Az Adlar Hybrid egy NHU-MOD high modulus carbon vázra épül, a normál Adlar-hoz hasonlóan – természetesen, itt már a motoros rásegítés adta keretrendszerhez igazítva. Vázkarakterisztikai jellemzők szempontjából a már jól ismert Wilier DNS-elemekkel találkozhatunk: BB86 PF középrész, totális kábelintegráció, láncleesés gátló, 58 mm-es (2,2”) gumiférőhely, flat mount-os fékfelfogatás, és ultra-intelligens Easy Fit spacer-ek. Ez a karbon vázas elektromos gravel kerékpár elérhető koskormányos, de akár egyenes kormányos kivitelben is.

Geometriáját tekintve valami nagyon hasonlóval találkozhatunk, mint az analóg Adlar esetében, ez egy alapvetően XC MTB-re hajazó geometria, amely elsőre meglepő lehet, azonban túrázáshoz ennél megfelelőbbet igazából nehéz volna találni. Az egyetlen – rendkívül minimális - különbség az Adlar Hybrid és az Adlar geometriájában a fejcső-szögben keresendő: ez az Adlar-nál 70 fok, míg az Adlar Hybrid esetében 69.5 fok.

Felszereltségét tekintve többféle verzióban is elérhető az Adlar Hybrid, de a legközkedveltebb kivitel kétségkívül a Shimano 1x12 GRX rendszerével és a Miche 966H kerekével szerelt változat.  

MOTOR 

Az Adlar Hybrid a TQ-HPR50 Drive Unit vadonatúj rendszerét használja, amely mindösszesen 1850 grammot nyom a mérlegen. Ez a legcsendesebb középmotor a világon, amely kompakt méretével és letisztult kialakításával, valamint a versenytársaknál sokkal (!) könnyebb súlyával is lenyűgözött bennünket. A biomechanikai előnyökről nem is beszélve. A Q-faktor - vagyis a hajtókarok forgássíkjai közötti távolság - hasonló a hagyományos kerékpárokon lévő Shimano GRX hajtókaron lévő távolsághoz.
A TQ-HPR50 Drive Unit motor 300 W-al tud segíteni, a forgatónyomaték 50 Nm, az akkumulátor-kapacitás pedig, 360 Wh. Mindez egy ennyire könnyű pedelec kerékpárhoz több, mint elég, amely könnyűséghez és nagyfokú használhatósághoz éppenséggel a szóban forgó motor is nagyban hozzájárul.

REZÜMÉ

A Wilier Adlar Hybrid egy igazi mindenes gravel bombázó túrákhoz, hosszabb távokra, élmény-kerékpározáshoz, gravel felhasználásra – abszolút prémium kivitelben. 
Azt gondolom, hogy akik a hagyományos Adlar-t csak azért nem választják, mert nincs meg hozzá az a plusz rásegítés, ami minden helyzetben kisegíti a tulajdonosát a bajban, azoknak az Adlar Hybrid egy tökéletes választás. Ha egy darab elektromos gravel-t kéne kiemelnünk, és ajánlanunk, az jó eséllyel ez lenne.

kövess minket!

Speciális ajánlatainkért, exkluzív termékeinkhez, információkhoz kövess be minket!