Blog - Technika

PRÉMIUM ENDURANCE ORSZÁGÚTIK MINDENKINEK – PINARELLO X5, X7 ÉS X9 MODELLBEMUTATÓ

Szögezzük le, a Pinarello rendszerint kompetícióban utazik. Ő versenyezni szeret, és ennek minden jele fellelhető a kerékpárjai összes aspektusában. 30 darab 3 hetes World Tour versenyt nyertek Pinarello-val, ebből 15 Tour de France. 30 éve uralják a pályakerékpár sportot férfiak és nők között egyaránt. Az egyórás világcsúcsok zömét Pinarello kerékpárral állították be – a jelenlegit is. Számtalan világ és olimpiai bajnoki címmel rendelkeznek, országúton, időfutamban és pályán is. Cyclcross-ban világbajnokok, MTB XCO-ban három világbajnoki és két olimpiai aranyat szereztek - csak az elmúlt egy évben. Sorolhatnám napestig, de nem teszem, mert már ez is több, mint amit az összes többi jelenleg versengő márka fel tud mutatni – együttvéve.

Szóval, szeretnek versenyezni.

De mi van azokkal, akik ebből a kultúrából, minőségből és példátlan sikertörténetből szeretnének kiszakítani maguknak egy darabot, azonban versenyezni nem igazán óhajtanak? Nos, nekik szól ez a bemutató cikk.

 

MI A PINARELLO X-SZÉRIA? DEFINÍCIÓS KÍSÉRLET KÖVETKEZIK.

Ha röviden szeretném definiálni ezt a kérdést, akkor azt mondanám, hogy az X-széria tökéletesen lefedi a nem versenyzési céllal készült Pinarello országúti kerékpárokat – a luxuskategóriában. Ez utóbbi egy rendkívül fontos kitétel, ugyanis ők minden szegmensüket ezzel az igénnyel hozzák piacra, és ez alól értelemszerűen a szóban forgó kerékpárok sem képeznek kivételt.

A Pinarello X-szériája, alapvetően három családból tevődik össze. Az első, a Pinarello Dogma X, amely nyilván ennek az egésznek a csúcsa, avagy a koronaékszere, ha úgy tetszik. A Dogma X-et mi az all around kategóriába szeretjük helyezni, tehát egy rendkívül komfortos országútiról van szó, a fürgesége ellenben egész egyszerűen lenyűgöző, sőt, akár gravel versenyzésre is tökéletesen alkalmas. A Dogma X-ről részletes elemző cikkünk itt olvasható.

A második család, a cikkünk témáját adó kerékpárokból áll, tehát, idetartozik, a Pinarello X5, X7 és X9. Ők klasszikus értelemben vett olasz endurance országútik, hamisítatlan, minőségi és természetesen komfortos geometriával. Az X7 és az X9 vázak megegyeznek, ott mindösszesen a szett, amiben különböznek, illetve a festés. Az X5 geometriában szintén ugyanaz, de az más karbon szövetből készült és más felszereltségi szintet (is) képvisel.

A harmadik családot pedig, a Pinarello X1 és az X3 jelentik. Ez egy harmadik típusú geometriát és vázkarakterisztikát jelöl a Pinarello komfortdivízióján belül, illetve a felhasznált karbon szövet (TorayCa T600 UD) is eltér mind a Dogma X-től (TorayCa T1100G1K + Nanoalloy Technology), mind az X7-X9-től (TorayCa T900 3K), mind az X5-től (TorayCa T700 UD). Geometriában is egy harmadik csoportot képez az X1 és az X3, ezt mi endurance plus-nak szeretjük jelölni. Az összes közül ez a leginkább kényelemre kihegyezett geometria az előbb említett három családból. Az X1 és X3 váz ugyanaz, a differencia festésben, illetve a felszereltségben érhető tetten. Részletes elemzőcikkünk az X1-ről és az X3-ról itt olvasható, illetve összehasonlító tesztünk is van az X1 és a Wilier Garda vonatkozásában, amely itt található.

 

NO, DE NÉZZÜK A PINARELLO X5-ÖT, X7-ET ÉS X9-ET! 

A Pinarello X5 – ahogy fentebb is írtam – egy klasszikus, olasz endurance országúti kerékpár. A váz a TorayCa T700 UD high modulus karbon szövetéből készült, amely az egyik legideálisabb választás ilyen típusú kerékpárokhoz, hiszen egyszerre komfortos és egyszerre marad benne a befektetett energia. Vázkarakterisztikai jellemzők szempontjából az X5 esetében is a szokásos tűzijáték effektus áll fenn: aszimmetrikus vázelrendezés, Flatback Profile, X-Stays System, Fork Flap, TiCR Technology, Onda villa, és szupertartós olaszmenetes középrész. 2x12-es Shimano 105 Di2-vel és magasított Fulcrum vagy DT Swiss kerekekkel, illetőleg kétmillió forintos akciós árával egy igazi must buy kategória.

A Pinarello X7 geometria szempontjából megegyezik az X5-el, de az X7 már a TorayCa T900 3K ultra high modulus karbon szövetéből készült, amely a T700-ról a fentiekben leírtak mellett még nagyon könnyű is. Vázkarakterisztikai szempontból az X7 is parádés: aszimmetrikus vázelrendezés, Flatback Profile, X-Stays System, Fork Flap, TiCR Technology, Onda villa, és szupertartós olaszmenetes középrész.  Az X7 2x12-es Shimano Ultegra Di2 szettjével, a Dogma F-ről és X-ről jól ismert MOST Talon Ultra integrált karbon kormányával és a MOST 40 mm-es karbon kerekeivel, valamint kicsit 3 000 000 Ft feletti vételárával egy rendkívül közkedvelt választás.


Karnyújtásnyira a Dogma X-től. Ez lehetne a Pinarello X9-re oly jellemző felütés. Az X9 és az X7 váza megegyezik –a festés más mindössze - a különbséget a két kerékpár között az jelenti, hogy az X9 esetében szett szinten is a csúccsal találkozhatunk, hiszen 2x12-es Shimano Dura Ace Di2 szett el szerelték ezt a gyönyörű olasz endurance országúti kerékpárt. Vázkarakterisztikai szempontból az X9 is hibátlan: aszimmetrikus vázelrendezés, Flatback Profile, X-Stays System, Fork Flap, TiCR Technology, Onda villa, és szupertartós olaszmenetes középrész. Ami az árában is tükröződik a Dogma X-hez való közelsége.


VÉGSZÓ-KONKLÚZIÓ 

A Pinarello X5, X7 és X9 igazi középkategóriás választások a prémium endurance szegmensben – Pinarello módra. Mindenkinek ajánljuk, aki Pinarello-ra vágyik, de nem preferálja a fekvő pozíciót kerékpározás közben és nem kíván versenyezni sem. Azoknak tehát, akik élvezni szeretnék ezt az egészet, méghozzá a létező legmagasabb szinten, nos, nekik nehéz volna ennél a három kerékpárnál adekvátabb választást elképzelni.

 

kövess minket!

Speciális ajánlatainkért, exkluzív termékeinkhez, információkhoz kövess be minket!