Blog - Technika

A hangtalan suhanás anatómiája - avagy Dogma F akár töredék áron?

Sosem gondoltam volna, hogy eladom a tűzvörös Prince-emet. Nagyon szerettem. Mégis, mikor megláttam ezt a vörös F7-et, nem tudtam ellenállni. A szívemnél fogva megragadott, maga alá gyűrt és nem eresztett többé. Valami olyasmit éreztem, mint mikor az ember megpillantja Élete Szerelmét, és minden más elhomályosul. Nem lát, nem hall, nem tud semmit – csak egyszerűen akar, úgy, ahogyan csak akarni lehetséges. Az Akarás pedig, teljesítményt szül, nem is akármilyet. Nem volt ez másképp most sem.

A Pinarello régi szokása, hogy az utat fentről mutatja lefelé. Ennek megvan az a veszélye, miszerint ami fent van, az valahogy mindig jobban csillog annál, mint ami alant. Ezt a veszélyt mindezidáig ügyesen hárította a legendás olasz manufaktúra, méghozzá úgy, hogy bár az alapot mindig az aktuális csúcskategória jelentette, de az ez alatti szint mindig kapott egyfajta önálló identitást, és mint tudjuk: a sajátos íz mindig sajátosan csillog.

Jelen esetben viszont, attól tartok, másról van szó.

Az olasz luxus-manufaktúra Dogma F-eket akart látni a felhasználók alatt akár a Dogma F-hez képest egyharmad áron is. Azt akarta, hogy ez ragadjon meg mindenképpen, abban is, aki nézi – és abban is, aki ül rajta. Két és fél évvel ezelőtt, amikor megjelent az új Prince-család, én a „kis Dogma” fantázianevet adtam neki – azt hiszem a jelen ismeretében már ezt is át kell értékelnünk. A Pinarello a csúcs alatt egy szinttel lévő modellcsaládjaival mindig egy lépéssel közelebb került az áhított Dogmához. A Gan a Dogma F8 alapjaira épült, de azért összességében véve még meglehetősen távol állt tőle. Az ezt követő Prince-sorozat sok mindenben hasonlított az F10-hez, de legalább ugyanennyiben el is tért tőle. A legutolsó Prince már közel járt a Dogma F12-höz, de geometriai és apró, de lényeges stílusbeli különbségeivel mégis más volt az egész. Írásom alanyával kapcsolatban viszont, kimondhatjuk: odaért.

Ugyanis, soha nem volt még olyan Pinarello modell, amely az aktuális csúcshoz ennyire közel járt volna, mint ő.


OK, DE MIRŐL IS VAN SZÓ?   

A Pinarello alapvetően két családra osztotta fel a komplett portfólióját 2023-tól. Az F-széria egy minden igényt kielégítő, versenyzésre szánt családot takar, míg az X-család egy endurance, teljes mértékben a komfortról, illetve a kerékpározás hétköznapibb módon való élvezetéről szóló, jellemzően picit alacsonyabb árfekvésben elérhető palettát jelent. S ez nem csupán az országúti szegmens esetében alkalmazta, hanem mindenhol.

Jelen írásunkban az országúti F-szériáról lesz szó, Hölgyeim és Uram, fogadják sok-sok szeretettel az új Pinarello F-et!

A Pinarello F-család négy tagból áll. A paletta csúcsa természetesen a Pinarello Dogma F. Őt követi a Pinarello F9, a Pinarello F7 és a Pinarello F5. A Dogma F-et már jól ismerjük, hiszen már számos nagy ProTour versenyt, olimpiát és még ki tudja mit nyertek vele, és nem mellesleg mi is számos alkalommal értekeztünk róla, például ITT.

Az őt követő három modellről első körben két fontosabb információt kell megjegyeznünk. Az egyik, hogy ők tulajdonképpen a Prince család (Prince, Prince FX) helyére érkeznek. A másik pedig, hogy ennek ellenére az F-család egyáltalán nem a Prince-széria folytatása – hanem a Dogma F-é. Ebből következik, hogy geometriában és megjelenésben szinte teljes egészében megegyeznek a Dogma F-el. A legfőbb különbséget felhasznált karbon szövet és a felszereltség jelenti – és persze az ár, de erről majd később.

Az olasz manufaktúra most már kizárólag karbon vázas és tárcsafékes kerékpárokat kínál (minden olyan szegmensben, ahol van fék a bringán), ez alól egyetlen kivétel van, ez pedig a Dogma F, ugyanis ez utóbbi a gyártó tájékoztatása szerint még évekig kapható lesz felni fékes kivitelben is. A fecskében az a jó, hogy van belőle utolsó. Következésképpen, az F-széria minden országúti modellje is ezt a trendet követi: szóval, marad a tárcsa, és csak az. Továbbá, az is fontos információ, hogy minden Pinarello országúti kerékpár teljes kábel integrációt kapott, és ez nem csak az F-családra igaz, hanem az endurance-palettára, azaz a Pinarello X-szériára is. Arról nem is beszélve, hogy a kábelelvezetés módja a Pinarello-tól már megszokott, világelső szisztéma - köszönhetően a saját, házon belül tervezett MOST alkatrészeknek.

NE KALANDOZZUNK EL! TEHÁT: PINARELLO F5, F7 ÉS F9?

Nos, igen. Nézzük, mi a különbség, a Pinarello F család és a Dogma F között! Pillantsunk rá a geometriára!

Geometria tekintetében ugyanazokról az arányokról beszélhetünk, a különbség mindössze annyi, hogy a Dogma F tizenegy különböző méretben érhető el, a Pinarello F5, F7 és F9 pedig, kilencben. Ez annyit tesz, hogy utóbbiak esetében egy picit más beosztásban kellett a méreteket megtervezni, hogy a lépcsőzetesség ugyanolyan tökéletes legyen 9 méretnél, mint 11-nél. Nyolc méret esetében lényegét tekintve megegyezik a két táblázat: 430, 465, 500, 515, 530, 560, 575 és 595. Két méretnél van némi differencia.

Az egyik, hogy a Dogma F esetében létezik 540-es és 550-es méret. Az 540-es Dogma F 55 cm hosszú, 51 cm-es ülőcső-hosszal és 131 mm-es fejcső-hosszal rendelkezik. Az 550-es, pedig 55,7 cm hosszú, 52 cm-es ülőcső-hosszal és 142 mm-es fejcső-hosszal bír. Az F-szériából ezzel szemben 545-ös méret van, amely esetében 55,5 cm a vízszintes felsőcső-hossz, 51,5 cm-es az ülőcső-hossz, illetve 138 mm a fejcső-hosszúság. Következésképpen, láthatjuk, hogy ez éppen a Dogma F-nél látható 540-es és 550-es méret között van. A másik különbség, hogy az F-szériánál nem létezik 620-es méret, a Dogma F-nél pedig, igen.

Lentebb az első kép a Pinarello F-széria modelljeink geometriáját tartalmazza, a második, pedig a Dogma F-ét.

SZÖVETTAN, VERNICIATURA ÉS FELSZERELTSÉG

A felhasznált karbon szövet tekintetében már nagyobb a különbség. A Pinarello Dogma F közismerten a Torayca T1100G 1K Dream Carbon szövetét használja. A Pinarello F7 és F9 Torayca T900 UD karbon szövetből van, az F5 esetében, pedig Torayca T700 UD karbont álmodtak hozzá a Pinarello mérnökei. A T900 és a T700 is ismerős lehet már: a Prince és a Prince FX modelleknél találkozhattunk velük.

Jelen esetben, azonban van egy újdonság is. Találunk egy plusz stimulust: a Pinarello ezeknél a vázaknál használ egy CRFP (Carbon Reinforced Polymer) elnevezésű anyagot is, amely azt a célt szolgálja, hogy a váz különböző funkcióval rendelkező részeire, az oda a terhelésnek leginkább megfelelő anyagot használja. Tehát, vannak a váznak olyan részei, ahol a merevség az elsődleges, oda HM (high modulus) típusú Toray prémium karbon szöveteket használnak, míg más részeknél elengedhetetlen, hogy erős és ellenálló anyagot használjanak, ezekre a helyekre HT (high strength) Toray karbont választanak. Így lehet a váz egyszerre a lehető legerősebb, legmerevebb és legkönnyebb is – úgy hogy ez a technológia mindeközben segít megelőzni a törést is!

Tehát, ebből már láthatjuk, hogy az F7 és F9 modellek váza teljesen megegyezik, a tömege mind a kettőnek 950 grammot nyom 530-as méretben. Mind a kettő Torayca T900 UD karbonból készült, ugyanaz a geometriájuk, és mindkettő a Dogma F-ből már jól ismert MOST Talon Ultra Light szuperkönnyű karbon integrált kormánnyal van ellátva - a különbséget mindössze az elérhető színek, illetve a felszereltségek jelentik. Az F5 geometriában megegyezik a két nagytestvérrel, viszont itt már T700 UD karbont használtak, a tömege 530-as méretben 990 gramm, a kok-pit pedig, a nyeregcső kivételével teljesen más: ez a kerékpár, ugyanis TiCR alumínium kormánnyal és kormányszárral lett szerelve. Továbbá, a Pinarello F5, F7 és F9 modellek is ugyanazt az egyedileg készült, titánium elemet használják a nyereg és nyeregcső-kapcsolat biztosítására, amelyet már a Dogma F-nél megismerhettünk.

Felületkezelés és színek tekintetében az F9 a 2023-as modell évben Razor White színben kapható, amely keretein belül a fekete-fehér kontrasztot a Dogma F-eknél ismeretes tükörkróm feliratokkal egészítették ki. A Pinarello F9 Dura Ace Di2-val és Sram Red eTap AXS-el kapható.

Az F7 Razor Red és Razor Black színvariációkban létezik. Előbbi, Ultegra Di2-val, utóbbi (amely tulajdonképpen a régóta ismeretes BoB színvariánsnak felel meg) pedig, Sram Force eTap AXS-el vásárolható meg.

Az F5 Impulse Blue színben pompázik, amely megfelel a mindenkori olasz válogatott színeinek. Felszereltségét tekintve 105 Di2-vel érhető el.


TECHNOLÓGIA, TÖMEGADATOK ÉS ÁRAK

Technológiai szinten a Pinarello F-család pontosan ugyanazokkal a jellemzőkkel bír, mint a Legnagyobb Testvér: aszimmetrikus váz, Onda villa, TiCR Technology, Fork Flap, szupertartós olaszmenetes középrész, Flatback Profile, konkáv alsócső és még sok minden más.

A tömegadatok és árak boncolgatásához is idecitálom összehasonlítás gyanánt a Dogma F-et, mert így látszik majd tökéletesen az a lépcsőzetesség, amely a technológiai színvonalat és az árazást összeköti a Pinarello ready to race országúti kerékpár palettáján.

A Pinarello Dogma F tárcsafékes kivitelben, 530-as méretben Dura Ace Di2-val és Princeton Grit 5450 kerekekkel, hajszálnyival haladja csak meg a 6,8 kg-os UCI súlyhatárt. Mindezért egy kicsivel több, mint 15 000 €-t kell a kasszánál leszurkolnunk.

Az Pinarello F9 szintúgy Dura Ace Di2-val, de MOST Ultrafast Carbon 40 DB kerekekkel, 530-as méretben 7,29- kg-ot nyom a mérlegen. Az ára pedig, 11 890 €.

A Pinarello F7 530-as méretben, Ultegra Di2-val és ugyancsak MOST Ultrafast Carbon 40 DB kerekekkel 7,8 kg-ot tesz ki, fizetéskor pediglen, 8 790 €-val leszünk könnyebbek.

A Pinarello F5 esetében ugyanebben a méretben, 105 Di2-val és Fulcrum Racing 800 DB kerékszettel 8,5 kg-ot mutat a mérőeszköz - az ellenértéke pedig, 6 190 €.

   

KINEK, MIÉRT - KONZEKVENCIA

A Pinarello megint elvégezte a házi feladatot. Elengedte az all around palettáját és tervezett két egymástól élesen elkülönülő családot, egy endurance-t, és egy versenyzésre valót – ez utóbbi volna a szóban forgó F-széria. Így már gondolkodnia sem kell senkinek, hogy melyik a számára legmegfelelőbb, hiszen a felosztás adott, a felhasználási terület és az előnyök egyértelműek. A Pinarello F-széria továbbviszi a legendás Pinarello vaskos hagyományait a Dogma F nyomdokain járva a létező legmagasabb igényszintet is könnyedén megugorva. Sikerült alkotni egy a Dogma F-hez kísértetiesen hasonló ready to race verseny-vadállatot, amely geometriájában, formanyelvében, anyaghasználatában, kidolgozottságában, felületkezelésében és a Pinarello-kulturális gyökérzethez való viszonyulásában sem marad el a csúcsmodelltől – mindezt utóbbinál jelentősen kedvezőbb áron kínálja a legendás olasz manufaktúra.

A számozással jelölt szintezés pedig mindenkinek lehetővé teszi a döntést, hogy igényszintje és pénztárcája szerint válassza ki a számára legmegfelelőbb modellt a Pinarello F-családból.

A Pinarello F5, F7 és F9 mind makulátlan példái a legendás Pinarello luxus-minőségnek - és az én F7-em sem képez kivételt ez alól. Aki luxusminőséget szeretne, totális exkluzivitást és semmivel össze nem téveszthető egyedi presztizst – az a legjobb helyen jár.

A Pinarello F-széria instant szerelem két keréken.

kövess minket!

Speciális ajánlatainkért, exkluzív termékeinkhez, információkhoz kövess be minket!