Nehéz megszólalni ennyi gyönyörűség láttán. Az olasz gyártó elkészítette ugyanis, minden idők valószínűleg leggyönyörűbb Wilier XC mountain bike-ját, ami ismerve a liliomos gyártó eddigi kínálatát, nem kis dolog, azt hiszem.
A Wilier Urta SLR pályafutását rögtön egy U23-as világbajnoki címmel kezdte Simone Avondetto révén. Ez nagyjából meg is ágyazott a nimbusznak, amely övezi ezt az XC fully-t, bár ez nem egészen független attól sem, hogy az Urta SLR - ugyanazzal a felszereltséggel - 400 grammal könnyebb Nino Schurter Scott Spark RC-jénél…
A végső érv a – technológia tartalom mellett természetesen – pedig, a már az első bekezdésben megénekelt külső megjelenés. Erről nem lehet eleget beszélni, ugyanis ez a kerékpár annyira a hézagmentes tökéletességig el lett találva, hogy azt - őszintén szólva - nehéz normális szavakba önteni.
A Wilier Urta SLR egy high end HUS-MOD + Liquid Crystal ultra high modulus karbon vázas XC fully MTB kerékpár. A fentebb nevezett szénszálas anyag a legdrágább a legendás olasz gyártó kínálatában, ebből készül a Filante SLR vagy a 0 SLR - tehát a csúcs országúti kerékpár divíziójuk is.
Az Urta SLR vázának össztömege – rugóstag nélkül – mindösszesen 1680 gramm, és négyféle, illetve kétféle színvariációban méretben érhető el. Karakterisztika szempontjából minden létező OFF-ROAD fejlesztését felvonultatja a Wilier: Integrated Shock Absorbing, BOOST-szabvány, MUD-Protector és egy teljességgel egyedi integrált kábelezés. Teljesen új geometriát kapott az Urta SLR, amely hosszabb reach adatot és laposabb (69 fok) villaszöget jelent. A hátsó rugóstag integrált (Integrated Shock Absorder) és – igen - Flat Mount fékfelfogatás. Az Urta SLR-en lehetővé tették még egy kulacstartó felhelyezését, illetve ez a különleges karbon MTB kerékpár váz megkapta az UDH 3D Dropout-ot is. Ez a prémium karbon vázas MTB kerékpár lehet a tökéletes választás XCO/XCM MTB versenyzésre.
Összességében véve a Wilier Urta SLR egy a legmagasabb szintű XCO/XCM versenyzésre megálmodott prémium olasz karbon vázas fully MTB kerékpár, amely a legigényesebb vásárlóközönség igényei szerint készült.
A Wilier Urta SLR alapvetően kétféle felszereltségi csoportban vásárolható meg: vagy a Rock Shox SID SL Ultimate 100 mm-es villájával és a Rock Shox SID Lux Ultimate 190x45 mm-es rugóstagjával, vagy a FOX 34 Stepcast Factory Kashima 100 mm-es villájával és a Fox Shox Float 190x45 mm-es rugóstagjával szerelve. Mindkettőhöz választható a Shimano XT 1x12 és XTR 1x12, illetve a SRAM GX Eagle 1x12 és SRAM XX SL Eagle AXS elektromos szettje. Illetve a különböző keresztvariációkhoz érhetőek el a Miche 966 alumínium, illetve a K6 és K1 karbon kerekei. Még idetartozik az Urta Bar integrált karbon kormánya, amely bizonyos felszereltségi szintekhez jár.
Továbbá, a csúcsfelszereltségekhez kapunk még Rock Shox dropper post-ot is.
Az Urta SLR nagyságrendileg 2,3 millió forinttól indul, a csúcsfelszereltségek pedig, 4 és 4,3 millió forint között érhetőek el. A topkategóriában természetesen ez egy megszokott árazás, és ha figyelembe vesszük, hogy a piac egyik legkönnyebb, legjobb minőségű, legötletesebb, ráadásul világbajnoki pedigrével rendelkező XC fully-ját kapjuk elképesztő külcsínnel megspékelve, így a számok még inkább indokoltnak tűnnek.
Az Urta SLR egy valóságos műalkotást kínál azoknak, akik nem érik be a középszerrel. Semmilyen szempontból.
Speciális ajánlatainkért, exkluzív termékeinkhez, információkhoz kövess be minket!