Blog - Bence blogja

A 141 éves Bianchi csődvédelmet kért, a kínai gyártókat isteníti a kerékpáros sajtó aljábbik része, a kommentelő nyomorultak pedig, úgy örülnek, mintha legalábbis az ötös lottó főnyereménye ütötte volna a markukat.

A kerékpáripar általános válságáról, ennek a világunk polikrízisében elfoglalt helyéről, illetve a megoldási lehetőségekről már többek között ITT értekeztünk részletesen.

Az elmúlt napok hírei után alapvetően három kérdésre szeretnék választ találni:

• Az első, hogy miként lehetséges az, hogy miközben a négy nagy olasz gyártó közül (Pinarello, Colnago, Wilier, Bianchi) a Bianchi rendelkezik a 2025-ös éves nyilvános adatok alapján a legnagyobb nettó árbevétellel, képesek voltak 28 millió euró tiszta veszteséget termelni, miközben a másik három brand amellett, hogy vastagon nyereséges, egyik eladási rekordot dönti a másik után?
• A második, hogy bizonyos emberek miért tudnak ilyen felhőtlenül örülni annak, hogy egy 141 éves olasz gyártó, aki a kerékpározás panteonjának az integráns része épp a csőd szélén táncol?
• Végül, pedig, hogy a most a sajtóban nagyot menő olcsó kínai gyártók valóban ugyanazt a minőséget kínálják-e, mint a presztizsgyártók?

KEZDJÜK A BIANCHI-VAL!

Nyilván, mostanra az idegen nyelveket nem beszélő honfitársaink és értesültek róla, hogy a Bianchi csődvédelmet kért maga ellen, egészen pontosan hivatalos adósságrendezési és átszervezési eljárást (Composizione Negoziata della Crisi). Ez azt jelenti, hogy a gyártó kap egy bizonyos időt, ami alatt a cég és termékstrukturáját, adósságait, illetve azok visszafizetésének módját újjáalakíthatja/újraütemezheti. A Bianchi 2023 és 2025 között 28 millió euró veszteséget halmozott fel, és az adóssága mára eléri a 100 millió eurót (vagyis, nagyjából 37 milliárd forintot). A 100 millió euró durván kétharmada banki kitetettség (hitel magyarán), a maradék egyharmadrész pedig, beszállítók felé fennálló adósság. Az olasz Legfelső Bíróság 2027. januárjáig, de legkésőbb 2027. májusig adott haladékot a Bianchi-nak, hogy rendezze sorait. A csődvédelem elsődleges célja, hogy a hitelezők ne tehessék rá a kezüket a cég eszközeire, és egyéb értékeire, illetve ne zárolhassák a társaság bankszámláit.

A Bianchi a négy nagy olasz történelmi kerékpárgyártó egyike. A négy vállalat 2025-ös nettó árbevétele a következőképpen alakult:

• Bianchi: 114 millió euró
• Pinarello: 104 millió euró
• Wilier: 80 millió euró (ebben az időközben a Wilier Triestina S.P.A. tulajdonába került Miche vállalat éves nettó árbevétele is benne van)
• Colnago: 55 millió euró

A Pinarello, a Wilier és a Colnago esetében a jelzett szám rekord árvebételt jelent és mind a hárman vastagon nyereségesek is voltak. A Bianchi az egyetlen közülük, amely nemhogy nyereséges nem volt, de elképesztő veszteséget könyvelt el 2025-ben, és ugyanez volt igaz az azt megelőző évekre is. Nos, ennek keressük az okait! Én négyet találtam:

1. „Túl ambiciózusak voltunk túl sok szegmensben”

Tony Grimaldi ideiglenes vezérigazgató (aki négy év alatt az ötödik CEO a Celeste-nél) pontosan ezzel a mondattal ismerte be a hibát. Míg a Pinarello és a Colnago megmaradtak annak, amik: exkluzív, luxus versenykerékpár-márkák. Egyszóval: nem akarnak mindenkinek kerékpárt eladni.
A Bianchi ezzel szemben egy gigantikus „mindenes” márkává akart válni: a 15 ezer eurós csúcskategóriás országútiktól (Oltre RC, Specialissima stb…) kezdve a gravel-en és a mountain bike-okon át egészen a városi munkábajárós e-bike-okig mindent gyártani akartak. Ez óriási, luxusgyártótól teljességgel idegen méretű termékpalettát, rengeteg különböző alkatrészigényt és elképesztő gyártási komplexitást jelentett. 

2. A Treviglio-i gyár mint pénznyelő (Rossz időzítés)

A tragédia az, hogy a gyár pont akkor készült el, amikor a pándémia utáni kerékpáros lufi kidurrant. Jelenleg ez a hatalmas, drága gyár a kapacitása alig negyedén üzemel. Egy ekkora fix költségű infrastruktúrát fenntartani kongó csarnokokkal egyenes út a tiszta veszteséghez.

3. Az olcsóbb kategória csapdája és a készlet-túlfolyás

Mivel a Bianchi-nak hatalmas az alsó és középkategóriás palettája (pl. a belépő aluvázas Via Nirone modellek, nem beszélve a Kínában OEM-ben gyártott, olcsó városi futkozókról), őket sokkal durvábban érintette a globális túltermelési válság. A prémium vásárlók (Pinarello / Colnago célközönség) a válság alatt is megvették a drága kerékpárokat. Viszont, az alsó-középosztálybeli hobbifelhasználók vásárlóereje visszaesett, vagy éppenséggel eltűnt. A Bianchi raktárai így teljesen beragadtak eladhatatlan, alsó és középkategóriás készletekkel. A tőkéjük a raktárban áll, miközben a banki hiteleket fizetni kell.

4. A minőségi és imázsbeli különbségek

A Pinarello és a Colnago sikeresen pozicionálta magát a kerékpározás "Ferrarijaként" és "Lamborghinijeként". A Wilier is stabilan tartja a prémium észak-olasz minőséget. A Bianchi viszont, az elmúlt évtizedben a tömegtermelés miatt sokat veszített a presztízséből az igényes, fizetőképes vásárlóközönség szemében. Hiába innováltak sok területen, a vásárlók nehezebben fizetnek ki prémium árat egy olyan márkáért, amelynek a logóját egy olcsó városi e-bike-on is látják az utcán.

Összességében véve, a Bianchi veszte az lett, hogy próbált „lefelé” is kerékpárokat kínálni. Ráadásul, mindezt a legrosszabkor: az elmúlt évtizedek legnagyobb kerékpáros recessziója idején tette. Vagyis, egy olyan közönségnek próbált értékesíteni, akinek se pénze, se igénye nincs arra, amit ők kínálnak.

JÖJJÖN, HÁT, A „KÍNAI CSODA”, AVAGY AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEK LEGARCÁTLANABB ÁTVERÉSE

A kínaiak a kerékpáriparban tapasztalható nyomulása – ha ez lehetséges egyáltalán – az autóipari erőszakoskodásukon is túltesz. Persze, magában, a verseny és a kapitalizmus az ember (és a természet) legmagátólértetőbb létformája. Kivéve, ha néhány ügyesen kommunikált, de annál arcátlanabb hazugságon alapszik. A hétmérföldes kamu alapját az a narratíva képezi, miszerint „ezek ugyanolyan jók”, mint a presztizsgyártók termékei, miközben a töredékébe kerülnek. Nos, ez egy annyira egyértelmű lódítás, hogy igazából magyarázni sem volna szükséges 72-es IQ felett, de tudván az általános elbutulás mire képes, mégis ehhez kell folyamodnom.

Kezdjük az alapoknál. A kínaiak nem innováltak semmit. Ők csak annyit tettek, hogy igyekeztek lemásolni azt, amit az európai és amerikai gyártók kínkeserves munkával rengeteg pénzzel és humántőkével évtizedek alatt kifejlesztettek. Egyetlen saját ötletük sincsen, mindent loptak valahonnan. Ugyanolyan jók? Tényleg? Ok, nézzük!

Legyen a példa a Pinarello Dogma-szériája! Először is, meg kell tervezni a vázat! Ahol formakultúra van, ott ez nem egy néhány napos munka, hanem adott esetben hónapokig tart (egyetlen modell esetében) és egy egész részleg dolgozik rajta – 3D modellezés stb. Aztán, abból a csúcs-karbonszövetből, amit a Pinarello a Dogma-szériánál használ (TorayCa M40X) egy kiló 2 100 dollár körül van a B2B piacon. Ez csak a nyers szénszál, ehhez még meg kell vásárolnia szintúgy méregdága Nanoalloy gyantát, hiszen a barkácsboltos epoxival nem működik ez a luxusszövet. Meg kell tervezni minden Dogma-modellnél (Dogma F, Dogma X, Dogma GR stb…) 11-féle méretet egyesével, majd mindegyikhez külön le kell gyártani a sablont. Mikor ez megvan, meg kell csinálni a próbavázakat, amelyeket szélcsatornában, különböző méretű és karakterű profi versenyzők alatt és mindenféle egyéb módon tesztelni kell - évekig. Pl. A TorayCa M40X szövetet a Pinarello hosszú évekig tesztelte, mire a 85 kg-os súlyhatárról eljutottunk az éles gyártásig - és a 120 kg-os súlyhatárig.

Ha mindez megvan, jönnek az egyedi festések és speciális (pl. Luxter) pigmentek. Utána jön az, hogy ezeket le kell gyártani, le kell festeni, össze kell szerelni a legjobb alkatrészekkel, amiket meg kell vásárolni és le kell szállítani. Ha most ezt kiszámolod mennyibe került eddig (!) és akkor még infrastruktúra fenntartásról: adókról, szállítási költségeről, európai munkabérekről, járulékokról, energiaköltségekről, marketing-költségeről (stb, stb...) nem beszéltünk, elég meglepő eredmény jön ki a végére. S itt árrés még nincs rajta! Majd eljutunk oda, hogy a 2,5 millió forint, amit egy vázszettért, vagy az 5,5-6 millió forint, amit egy teljes kerékpárért fizetni kell, nem is olyan sok. Ugye?

Ehhez képest, a kínai gyártók egy része azt állítja, hogy ő az egyharmadáért kínálja ugyanezt. Mint azt fentebb illusztráltam, egy komoly karbonszövet, nyersszövet-formában sem jön ki annyiból, amennyiért ezeket az „ugyanolyan jó” vázszettjeiket kínálják – akkor hogyan volna ez lehetséges? Úgy, hogy nem lehetséges.

Míg a példámban szereplő M40X karbonszövet ára a már említett 2 100 dollár kilónként, addig a T300-as karbonszöveté 5 és 10 dollár között mozog, azt ügyesen felüvegszálazva, olcsó gyantával és komoly formaterv, illetve végtelenített tesztfázisok nélkül egészen olcsó vázakat lehet csinálni. Szóval, az elvtársak nem mondanak igazat: ilyen egyszerű. Ugyanis, ami igazán jó, az mindig is nagyon drága volt, és ez most sincs másképp, mint ahogyan a jövöben is így lesz. Ez a világ rendje, mindamellett végtelenül logikus is.

A kerékpársportban (is) használatos karbontechnológiáról részletes cikkem a napokban lesz olvasható a blogomban.

MOST PEDIG JÖJJENEK AZ IGAZÁN MÉLY BUGYROK!

Mikor nagyritkán nekiállok a social médiában kommenteket olvasgatni, mindig rá kell jönnöm, miért oly ritkán teszem ezt. Létezik ugyanis egy réteg, akik miközben semmit sem értenek az őket körülvevő világból, ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy a véleményüknek állandó jelleggel hangot adjanak.

Egy ideig szórakoztató lehet olyan emberek vekengését nyomon követni, akik nem képesek tőmondatokat értelmezni a saját anyanyelvükön, nem olvasnak el semmit, nem értenek semmit, nem tudnak helyesen írni, és alapvetően semmiről nem gondolnak semmit – azonban, mikor eljut oda egy társadalom (hovatovább: lassan egy egész civilizáció) mentális kórképe, hogy ezek a legaktívabbak a kommentfalakon és az ő hőbörgésük lesz lassan a mainstream, az azért egy kicsit ijesztő.

Most épp azon örömködnek, hogy a Bianchi csődvédelmet kért maga ellen. Szóval, azon, hogy a kerékpáripar és az olasz kerékpárgyártás egyik ikonikus alakja bajban van. Miért? Mert drága! Tudod, barátom, elárulok egy titkot: a luxustermékek attól luxustermékek, hogy nagyon magas minőséget kínálnak, és ezért cserébe nagyon kevesek, igazából csak egy nagyon szűk réteg engedheti meg magának. Ettől lesznek vágyottak és ettől válnak legendává. Ez így van, amióta világ a világ, és bármilyen hangosan vinnyogsz is, ez a jövőben is így lesz. Sokat elmond úgy általában véve a morális és elmeállapotodról, hogy csak, mert te képtelen vagy a felemelkedésre tehetségtelenséged, igénytelenséged és lustaságod folytán, azt várod el, hogy a sors szállítsa le neked a világot a te szintedre. Persze, ez sosem történik meg, s ettől csak egyre frusztráltabb és rosszindulatúbb leszel. Most épp a kínai gyártókat sztárolod, de most őszintén: Azt meg tudod venni talán? Na, ugye. De ha minden hozzád igazodott volna az emberiség történetében, nem lett volna könyvnyomtatás, hiszen a magadfajta nem tudott olvasni sem. Feleslegesen alkotott Leonardo Da Vinci, Csontváry vagy Munkácsy - mert te nem tudsz úgy festeni, mint ők. Nem volt helye Ady Endrének, Rimbaudnak, vagy Szabó Lőrincnek – mert sokkal jobban írtak, mint te. S a Ferrari is feleslegesen halmozza a rekordeladásokat (ha most rendel valaki egyet, 2 év év múlva jön meg leghamarabb, mert addig lefoglalták már a teljes gyártási kapacitást!) - mert, ugye, te nem tudod megvásárolni.

Így visszaolvasva, lehet jobban jártunk, hogy a világunk nem a magadfajtához igazodott.   

A Bianchi pedig, még véletlenül sem azért libikókázik a csőd szélén, mert drága prémium kerékpárokat gyárt, hanem mert próbált NEKED is kerékpárt kínálni. Ha ezt nem teszi, most nem lenne semmi problémája, mint ahogy a pályatársak nem tették, és köszönik szépen, jól vannak.

Azt hiszem, ha túlélik a nagy krízisüket, mégegyszer nem követik el ezt a hibát. Neked meg marad a jól megérdemelt MOL Bubi.