Blog - Gazdaság

Mindenki emlékezhet Joseph Rudyard Kipling Nobel-díjas angol író örökérvényű novella gyűjteményére, illetve annak vérfagyasztó negatív főhősére, Sir Kánra. A különböző ember által okozott hegekkel felbőszített, hatalmas bengáli tigris minden ízében egy félelmetes és fenséges fenevad volt, akitől a dzsungel minden lakója – joggal – rettegett. Ereje és elszántsága legendákba illő volt, kegyetlensége rémisztő, mindemellett roppant bátorsága tisztelet parancsoló ragadozóként emelte a tápláléklánc csúcsára.

Azonban minden prózának nem lehet ilyen patetikus, könnyen azonosulható főhőse - talán ezért sem dobálnak holmi szimbolizmust érteni vélő vándorpublicisták után Nobel-díjakat.

Szóval, ebben a mai történetben nem egy gyönyörű, de aljas tigrisről fabulázunk, hanem egy sokkal kevésbé érdekes, kicsit büdös, de annál veszélyesebb állatról, Sir Kán fő dög-eltakarítójáról, Tabakiról.

Tabaki nem pusztán egy sakál, hanem egy két (jelen esetben négy) lábon járó didaktikus szimbólumrendszer. Egy olyan állat, amelynek a legfőbb erénye, hogy sok van belőle, illetve, hogy kevés nagyobb öröm érhet annál, mint amikor eltűnik az életedből.

No, de ültessük át mindezt négy lábról két kerékre!

 

HOL VAN A KÁLYHA?

A 2000-es évek második felétől a globális kerékpáripar robbanásszerű növekedésnek indult. A 90-es években tapasztalt gyártási és eladási volumen egyik évről a másikra megduplázódott, majd ez a duplázódás dinamikusan folytatódott az ezt követő években is. Az igazi áttörést azonban a 2010-es évek elejétől regisztrálhattuk, amikor is a 2008/2009-es világgazdasági válságot követő mindent elárasztó konjunktúrahullám nem hagyta érintetlenül ezt a szegmenst sem.

Ezekben az években egy szabályos technológiai forradalom ment végbe a kerékpárgyártásban, csak hogy néhány példát említsek: ebben az idősávban jelentek meg az első elektromos váltószettek, ekkor láthattunk először tárcsaféket országúti kerékpáron, ebben az időszakban alakult át a teljes MTB-szegmens (új kerékméretek, teljesen új kategóriák, új geometriák és felfüggesztésbéli megoldások stb.), és ekkorra tehető az is, hogy minden kategóriában és ársávban megjelent a karbon, mint általánosan elfogadott alapanyag (korábban ez szinte kizárólag a high end divízióra volt jellemző).

Természetesen, a kerékpározás globális népszerűsödése, az erre épülő felfokozott kereslet és a gyártósorok permanens vörösben izzása erőteljesen átalakította magát a piacot is, amelyhez nem csak a gyártóknak, de a márkaképviseleteknek, a viszonteladóknak - és egy idő után a vásárlóknak - is alkalmazkodniuk kellett. A 90-es években Magyarországon egy átlag felhasználó szemszögéből a kerékpár az a dolog volt, amit a Metro és a Cora áruházakban lehetett kapni, vastag gumija volt, valami mountain bike-nak hívták, és 12 400, illetve 35 000 Ft közötti összegért vesztegették. Persze, akkor is voltak több százezer, vagy akár milliós nagyságrendű forintért megvásárolható kerékpárok, de ezeket a mániákus csodabogarakon kívül szinte senki sem vette figyelembe, sőt, ha őszinték akarunk lenni, a többség nem is nagyon hitte el, hogy ilyenek léteznek.

A sport trendivé válásának folyamata azonban magával hozta a prémium szegmens előretörését is, és ma már – azt gondolom – az urbanizált többséget számottevő mértékben nem zökkenti ki a lelki nyugalmából egy akárhány nullával feldíszített árcédula, amely egy jobb kétkerekűn fityeg.

Expressis verbis: a folyamat elért abba a stádiumba (Magyarországon is), ahol már nem pusztán egy mennyiségi változásnak lehetünk szemtanúi, de a kerékpározás presztizssporttá is avanzsált, ennek megfelelően egy minőségi kerékpárpark, illetve annak mindennapos látványa mára szervesen hozzátartozik az utcaképhez. S ahogyan senki nem lepődött meg azon, hogy a Trabantok, Dacia-k és Zsigulik helyét lassan átvették a nyugati gépjárművek és adott esetben sok tizmillió forintos autók cikáznak gyors egymásutánban, úgy eljutottunk oda, hogy ugyanez a változás a kerékpárok terén is egyre inkább megszokottá vált.

A 2020-as évek elejére azonban már egy teljességgel átalakult piac funkcionált. Míg a 2010-es években – kiváltképp annak az első felében – a trend az volt, hogy mindenki kerékpárt szeretett volna gyártani, illetve kerékpárüzletet akart nyitni, addig néhány évvel később ez radikális mértékben megváltozott. Sokaknak már a konjunktúra éveiben be kellett látniuk, hogy nem férnek el a piacon. Nem tudnak versenyezni a jobb, komolyabb hagyományokkal, illetve gyártási és értékesítési tapasztalattal rendelkező gyártókkal (és üzletekkel) sem mennyiség, de talán elsősorban minőség tekintetében. Ezért fel kellett hagyniuk ezzel az álmukkal. A 2010-es években volt olyan időszak, amikor több száz kerékpárüzlet üzemelt egyidejűleg - csak Budapesten! Nos, ennek kimondhatjuk: mára vége van.

Megjelentek a B2C gyártók, lettek kifejezetten nívós, erős kerékpárüzletek, az életben maradt gyártók pedig, szinte kivétel nélkül jelentős tőkét vonzottak magukhoz ezekben az években.

Erre jött rá 2020/2021-ben a Covid-válság, a globális hiány fogalma, és az azt kezelendő rendelkezésre bocsátott helikopterpénzek okozta keresleti sokk, majd ezt követően 2022-től ugyanezen keresleti oldal törvényszerű beszakadása, a középosztály szétesése és mindezt megkoronázandó óriási infláció is. A témáról itt írtunk már részletesebben.

Közben hosszú évek alatt kinőtt valami más is a földből. Egy igazi szörnyeteg. S ezt a szörnyeteget valahogy a piaci szereplők zöme csak akkor gondolta helyiértékén kezelni, amikor már komolyan kezdett kellemetlenné válni a hurok a nyaka körül…

 

… S MEGKEZDŐDÖTT A HASZNÁLTDÖMPING

A használt kerékpár-kereskedés még 10 évvel ezelőtt is egy marginális szegmensnek számított Magyarországon. Igazából, a használt kerékpárok zöme úgy kelt el, hogy valaki elment egy kerékpárüzletbe, megvásárolt egy kerékpárt újonnan, majd, amikor megunta, másikat szeretett volna vásárolni, vagy csak egyszerűen nem volt rá szüksége, felrakta valamelyik kerékpár apróhirdetésre szakosodott oldalra, majd továbbadott rajta. A használt kerékpárvásárló pedig, nagyrészt azokból tevődött össze, akik ezektől az emberektől megvásárolták a saját tulajdonú kerékpárjukat.

Azt a mondást persze, mindenki ismeri, hogy ahol fekália van, ott legyek is vannak - így csak idő kérdése volt, hogy nevezett legyek mikor kezdenek el gyülekezni a „csalogató” illatok körül…

Ugyanis, az a mértékű robbanás, amely a kerékpáriparban – elsősorban a 2010-es években, majd utána a Covid-évek alatt – végbement azért nem hagyta egészen érintetlenül a használt kerékpárok piacát sem.

Mit jelent ez? Amikor egy ekkora volumen-növekmény realizálódik egy piaci szegmensben, és azokból előbb-utóbb használtcikkek lesznek, törvényszerűen megjelennek a legyek, akik ebben piaci rést megneszelve teljes erővel rávetik magukat a zsákmányra. S legyünk őszinték, itt egy olyan mérvű növekményről van szó, amelyet a kerékpár apróhirdető oldalak nem is nagyon tudtak volna egy az egyben felvenni. Ennek megfelelően az, hogy bizonyos emberek ebben üzletet láttak, és pénzt akartak keresni rajta, nem tartozik a világtörténelem legnagyobb meglepetései közé.

Ellenben, a jelenség úgymond normál mederben való emlegethetősége ezen a ponton – fájó hirtelenséggel – véget is ért. Az érdekes rész – és maga a probléma veleje – éppen itt kezdődik.

De kezdjük egy picit távolabbról - lépjünk most hátra egyet!

MIKBŐL TEVŐDIK ÖSSZE EGY KERÉKPÁR ÁRA?

Először is, ott van egy gyártó, amely megtervezi a kerékpárt, mérnököket alkalmaz és más mérnökökkel kooperál, megvásárolja a hozzá szükséges alapanyagokat (pl. karbonszöveteket, gyantát, gyáregység-kapacitást, alkatrészeket, stb…), számtalan tesztfázison végigpörgeti a munkáját, akár szélcsatornás teszteket is végez, lefesti, hivatásos versenyzőkkel véleményezteti, pályát bérel stb. Ki kell fizetnie a mérnököket, az alapanyagokat, az alkatrész beszállítókat, illetőleg a szállítási költségeket. Majd van az egésznek egy marketingköltsége, amely szintúgy nem kevés. Ezen kívül, a gyártónak fenn kell tartania egy hatalmas infrastruktúrát számos alkalmazottal, akiknek bért ad, majd járulákokat fizet utánuk. Online platformokat fejleszt, gyáregységeket tart fenn, amelyeknek horribilis rezsiköltsége is van. Adott esetben raktárt kell bérelnie, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy ennek az egésznek van egy óriási adóterhe is, amelyet szintúgy ki kell termelnie. S akkor még a megszámlálhatatlan munkaóráról meg sem emlékeztünk.

Aztán B2B rendszer esetében ott vannak a márkaképviseletek/viszonteladók, amelyek egy adott országban felépítik a szóban forgó brand-et, a termékeket pedig, értékesítik a végfelhasználó felé. Ők üzemeltetnek egy (vagy több) üzletet, tartanak egy számottevő árukészletet, amely egy komolyabb márka esetében akár több százmillió forintos álló tőkét is jelenthet egyetlen üzlet esetében, és akkor még csak egy brand-ről beszélünk! Aztán. Ha bérleményről van szó, akkor van egy rendszerint szabad szemmel is jól látható bérleti díj. Ki kell fizetni egy szintén nem csekély rezsiköltséget, a termékeknek van egy mára már nyugodtan irreálisnak cimkézhető szállítási költsége, továbbá, ne feledkezzünk meg az ott dolgozókról - nekik van fizetésük, amelyek után további járulékfizetési kötelezettsége is van a vállalkozásnak. Ha továbbmegyünk, ott van a webfejlesztés, illetve az online megjelenés kérdése, amely minden (!) évben több millió forintot emészt fel egy színvonalasabb platform esetében, és akkor még nem beszéltem az ebbe beleölt munkaórákról, illetőleg az összes többi a tárgykörhöz tartozó járulékos költségről (hírlevélrendszer, cookiebot, raktárkészlet-nyilvántartó rendszer, vagy akár chatmodul, amiket bérelni szükséges, s amelyeknek további éves sok százezer forintos költsége van). Felemlíteném egy értelmezhető marketing gépezet működtetését, amely egy kisebb KKV esetében is sok millió forintos éves kiadást jelent. Végül pedig, a számos kifizetendő adóról is emlékezzünk meg, amelyből csak az ÁFA minden egyes eladott termék (vagy szolgáltatás) után a teljes vételár 27%-a!

S ebbe az egész folyamatba beleölt megszámlálhatatlan munkaóráról és a folyamatos tanulással (kiállítások, tanfolyamok, szakcikkek tanulmányozása és fordítása stb…) eltöltött időről most tekitsünk is el. A lista egyébként közel sem teljes, mindössze néhány fontosabb tételt említettem meg, illetve ezeken keresztül igyekeztem érzékeltetni, hogy egy kerékpár mire eljut hozzád, addig ezt a döbbenetes munkát „valakik” elvégzik, illetve az ezzel járó költségeket is megfizetik ugyanezek a „valakik”.

Amennyiben B2C gyártóról beszélünk, akkor is ugyanez a helyzet, mint fentebb, csak akkor a viszonteladói hálózat munkáját és költségeit is a szóban forgó gyártónak kell magára vállalnia, következésképpen a végén ugyanott vagyunk, mint az előbbiekben vázolt folyamatábra esetében. Erről itt írtunk már részletesen.

 

S AKKOR JÖN A ZUGKERESKEDŐ

Jön a fenevad, aki ezen az egészen végül a legnagyobb hasznot realizálja. Mindezt úgy, hogy a fentebbiek közül ő semmit, de a tényleg semmit nem csinál. Nem fejleszt (sem online, sem offline), nem innovál, nem tart fenn infrastruktúrát, nem épít márkát, nem ad munkát senkinek, nem fizet adót, járulékokat, de a legtöbb esetben még egy alap - néhány óra alatt összerakható - WP-weboldalt sem képes magának elkészíteni. Minek is, amikor ott van a széles tömegek által használt közösségi média, ahol ingyen és bérmentve lehet nagy haszonra szert tenni mindenfajta értékteremtés, társadalmi hasznosság és felelősségvállalás nélkül?

Lefordítva kocsmaira: Miközben a gyártó és a márkaképviselet felfoghatatlan mennyiségű munka és pénzügyi invesztítum révén értéket teremt, alkot, családok garmadának ad tisztességes megélhetést, és fenntartja az állam működését – kinőtt a fölből egy egyre csak hízó réteg, aki mindezt nem csinálja, viszont fényesen meggazdagodik az előbbi kettő erőfeszíítéseiből. Nem meglepő: ez a sakál természete, amióta csak világ a világ.

Illetve, valamit azért mégiscak csinál az parazita létformán túl: teljesen tönkreteszi az egész piacot.

Ez ma már ugyanis, nem egy marginális probléma, hanem az egyik legsúlyosabb válságtényező, amely teljesen megfojtja a kerékpárkereskedést, és a már korábban felemlegetett fekália elérte a gyártók többségét is, akik egész egyszerűen nem tudják a termékeiket továbbértékesíteni – pedig ahogy hallom, volna mit...

Persze, itt a problémák nem állnak meg: leltározzunk egy kicsit! A zugkereskedők semmilyen felelősséget nem vállalnak az általuk kínált portékáért (használt kerékpárt vettél – mondják ők). S ez sajnos mindennapos tapasztalat. Szinte heti rendszerességgel találkozunk a szóban forgó használt kerékpár „kereskedők” által átvert delikvensekkel, akik a saját katasztrofális döntésük által maguknak okozott számottevő gazdasági és morális kárt nálunk szeretnék valamilyen módon orvosolni. De amikor a károsultak zömét visszairányítjuk feladóhoz - mely szerint ott tessék megoldani a kérdést, ahonnan a kerékpárt megvásárolta – némi szégyenlős hezitálás után mindig kiderül, hogy ezen a körön – és a zugkereskedő fölényeskedő elutasításán - már túl vannak.

A kérdés adja magát – mindjárt kettő is.

Az egyik, hogy ki a zugkereskedő? A zugkereskedő az, aki mindenfajta értékteremtés, társadalmi hasznosság és felelősségvállalás nélkül funkcionál. A legtöbbször a közösségi médiát (főleg a facebook-ot) használja platformként, az adott ország kerékpár-viszonteladói hálózatának az infrastruktúráját pedig kihasználja, mindeközben lehetőleg semmiféle adóterhet nem vállalva kereskedik részben ugyanazokkal a termékekkel, amelyeket az üzletekben is meg lehet vásárolni. Ők azok, akik valahonnan „hoznak” kerékpárokat, sőt, egyik-másik már úgy viselkedik, mintha ő mindjárt egy üzlet lenne, miközben a valóságban rendszerint a garázsából kereskedik feketén. Ezeknek a kerékpároknak az eredete a legtöbb esetben igazolhatatlan, számottevő része lopott vagy hamis, az állapotuk pedig sokszor elkeserítő, habár mindegyikhez odaírják a felvezetőben hogy „patika”, meg csak 300 km-t futott, de ezt igazolni természetesen semmivel nem tudják. Ha pedig, utólag kiderül, hogy mégsem annyira gyógyszertári minőségű a szajré, elzavarnak azzal a szöveggel, hogy használtat vettél, ne reklamálj!

Ráadásul, mindezt abban az összetéveszthetetlen, fraternizáló, joviális, jópofáskodó stílusban, ami már magában egy kisebb bűncselekménnyel ér fel.

Mikor behozzák hozzánk ezeket a használt (vagy akár újként árult) kerékpárokat, rendszerint gyorsan kiderül, hogy vagy hamis, vagy lopott – esetleg mind a kettő. A "kedvencünk" azonban az a rendszeresen előforuló jelenet, amikor a „patika állapotúként” meghirdetett kerékpár az első szétszedés alkalmával kiderül, hogy három darabra volt törve, de egy „ügyes mester” újra összerakta, és ha malaca van a szerencsés tulajdonosnak, még az is lehet, hogy nem törik alatta hat darabra már az első közös útjuk alkalmával.

Ezeket a zugkereskedőket lassan mindenki ismeri (nem az összeset természetesen, mert időnként olyan érzése van az egyszeri halandónak, mintha osztódással szaporodnának, és újabbak, meg újabbak kerülnek elő a semmiből – persze, mind egy-egy „visszautasíthatatlan ajánlattal”). Sokan közülük már hirhedtek. Van olyan is, akinek saját facebook használt kerékpáros csoportja van (v.ö.: ő az admin), és még karácsonykor sem átallja a kedves csoporttagokat folyamatosan kihagyhatalan ajánlatokkal bombázni.

Ebből következik: ezt az egészet miért nem látják át sokan?

Most azon túl, hogy sajnos magának a piacgazdaságnak és annak legelapvetőbb működési mechanizmusainak megértésével is komoly problémájuk akad széles tömegeknek, a legfőbb vásárlási indok a legtöbbeknél nyilvánvalóan az ár. Magyarán, sok ember nem tud ellenállni a könnyebb útnak, tehát annak, hogy van egy terméknek egy ára (amely tartalmazza mindazt a sok mindent, amit az előbbi fejezetben kifejtettem), és annál egy zugkereskedő jelentősen kedvezőbb áron kínálja – állítása szerint – ugyanazt.

De tényleg ugyanazt kínálja?

A válasz magától értetődő: nem. Hadd említsek saját példát ezzel kapcsolatban, illusztrálandó néhány ordító különbséget. Mi a Pinarello és Wilier Triestina márkák kizárólagos forgalmazói és márkaképviselete vagyunk Magyarországon 1999 óta - tehát a kezdetektől. Ezt azért fontos aláhúzni, mert talán mondhatjuk azt, hogy nagyobb rálátásunk van ennek a két márkának a piacára, mint másoknak.

Az például egy nagyon érdekes személyes tapasztalat, mely szerint az országban futkorászó Pinarello-nak hitt kerékpárok nagyjából fele hamis. tehát, soha nem látott Pinarello gyárat, olcsó kínai replikákról van szó, amelyek általános minőségét egy univerzum választja el az eredetiétől. Sok ezek közül milliós nagyságrendű összegért kelt el – mondanom sem kell, szinte kivétel nélkül valamelyik hirhedt magyar zugkereskeedő aktuális „patika” fedőnevű házigyűjteményéből.

Ezen kívül rengeteg a lopott, és még annál is több az igazából rendkívül rossz általános állapotban lévő kerékpár a piacon, amelyek esetében, hogy mekkora betegágyak és hogy mit műveltek velük az előző tulajdonosaik már csak akkor derül fény, amikor szétszedjük, majd megmutatjuk az újdonsült "boldog" tulajdonosnak, mekkora boltot is csinált.

Aztán, ott van azoknak a kerékpároknak az esete, amelyeket „újként” hirdetnek.

Nos, ha ez valóban így lenne, és ezek törvényes úton megszerzett, vadonatúj kerékpárok volnának, hogy tudnák 20-30%-al olcsóbban adni, mint az erre szakosodott üzletben? Gondoljuk ezt végig egy pillanatra! Ez mégis hogyan lehetséges? A márkaképviselet kapzsi és pénzéhes, míg a jóságos zugkereskedő szeretne neked egy jó napot szerezni? Ugye, ezt nem gondoljuk komolyan?

Az egyik legközkedveltebb magyarázat, hogy a szóban forgó kerékpár kiállítási darab volt, de sosem használta senki. Ez mit jelent pontosan?

Mennyiért kellett megvennie azt a kerékpárt a zugkereskedőnek egy hivatalos kereskedőtől? Mert máshonnan, ugye, törvényesen nem vehette meg, hiszen csak ott kapható, amennyiben valóban új a termék és igaz, amit állít róla az illető. Mennyiért vehette meg tehát, úgy hogy még a helyi ÁFA-t is meg kellett fizetnie hozzá, hiszen a hivatalos kereskedő  - új termék lévén - anélkül nem adhatta el neki? Összefoglalva: mennyiért kellett megvennie a zugkereskedőnek az adott újként árult kerékpárt, hogy megérje neki a hivatalos – akár akciós – árnál is 30%-al olcsóbban adnia? Továbbá, milyen okból kifolyólag adta volna el neki ezt a kerékpárt nagyjából 20-30-40%-os veszteséggel egy hivatalos kereskedő külföldön, főleg, ha egy viszonylag friss modellről van szó? Ugye, érezzük, hogy néhány helyen megbicsaklik ez a mese…

Mindeközben, csak az olaszországi Veneto megyében nagyjából havi rendszerességgel rabolnak ki kerékpárüzleteket. Legutóbb, pedig, épp Magyarországon füleltek le egy ilyen bűnszervezetet, akiknél – hogy hogy nem - új prémium kerékpárokat találtak egy óriási hangárban. Mindösszesen 2 milliárd forint értékben.

Minden további összefüggést a kedves olvasó fantáziájára bízok.

Most viszont elárulok egy nem túl gondosan őrzött titkot: mindig a zugkereskedő realizálja a legnagyobb hasznot. Mindig ő keresi a legtöbbet. Nem a gyártó, nem a márkaképviselet, nem az összes piaci kockázatot vállaló nagy és kiskereskedő. Nem. Az élősködő. A sakál. Ő az igazi nyertese ennek a játéknak. Mindig.

Na, most én azt gondolom, ezek nagyon nagy pénzek ahhoz egy valóban munkából élő ember számára, hogy kidobja az ablakon, mert itt tulajdonképpen ez történik. Akkor is, ha ezt esetleg valaki nem szívesen olvassa. S teljesen mindegy, hogy ki mit állít ezzel kapcsolatban, hogy melyik „szakértő” ismerősöd győzköd arról, hogy az neked milyen jó lesz - ugyanis a kockázatot, a felelősséget és az összes járulékos következményt végül egyes-egyedül te fogod vállalni. Csak te. Senki más.

AMIT NEM KÖLTÖTTEM EL, AZ OLYAN, MINTHA MEGKERESTEM VOLNA

Kevés olyan közkeletű okoskodának van olyan kevés igazságtartalma, mint ennek a fentinek.

Értelemszerűen itt a legnagyobb tétel, amit sokan nem szeretnének megfizetni, az az adott termék adótartalma. Ez nyilvánvaló, ne szégyenlősködjünk, mindenki tudja, hogy így van. S akkor itt álljunk is meg egy pillanatra!

Természetesen, lehet (sőt, kell is) vitatkozni azon, hogy példának okáért Magyarországon az adóterhek eloszlása, mértéke, illetve ezeknek a pénzeknek a felhasználása mennyire méltányos, igazságos, vagy értelmes - ellenben két faktum nem képezheti vita tárgyát. Az egyik, hogy adót fizetni törvényi kötelezettség, a másik pedig, hogy a befolyt adóbevételekből finanszíroz az állam mindent, amely körülvesz minket. Úthálózatot, ivóvízhálózatot, közösségi közlekedést, energiahálózatot, köz és felsőoktatást, közegészségügyet, államigazgatást, nyugdíj és segélyezési rendszert – egyszóval mindent. S a végeredmény bár olyan, amilyen, de ha nincs adóbevétele az államnak, akkor ezek a közszolgáltatások nemes egyszerűséggel nincsenek, és jön a Mad Max Univerzum. S ha nem hiszünk abban a viszonylag újkeletű közgazdasági anomáliában, mely szerint az összes adóbevételt (vagy legalábbis azoknak a zömét) állami pénznyomtatással pótolni lehetséges – csak jól kell elkölteni – és mindez majd nem gerjeszt inflációt (…), akkor kénytelenek vagyunk belátni, hogy az adófizetés nem csupán kellemetlen kötelezettség, de egyben szigorúan vett egyéni és társadalmi érdek is.

Tovább. Ami még fontos: tehát nem azt kapod a zúgkereskedőnél, mintha megvennéd az adott terméket egy hivatalos viszonteladónál/márkaképviseletnél. Ugyanis ott kapsz róla számlát, hivatalos garancia jár hozzá, biztosított a későbbi alkatrészellátásod, megkapod azt a szakértelmet, ami ezeknek a kerékpároknak a forgalmazásához és értékesítéséhez szükséges, kapsz normális minőségű és mennyiségű megjelenést és információt offline, és webes felületeken egyaránt. S ami a leglényegesebb: biztonság, stabilitás és kiszámíthatóság jár a döntésed mellé. A kerékpárod ugyanis, biztosan egyenesen a gyártótól érkezik, garantáltan jó méretet kapsz, minden esetben beállítjuk rád, mielőtt elvinnéd, és nincs más dolgod onnantól, mint hogy élvezd!

Magyarán értéket kapsz a pénzedért, és biztosan értéket. Következésképpen úgy költöttél, hogy annak volt egyéni és társadalmi haszna is. Te pedig, nyugodtan alhatsz, mert biztonságban vagy - jól döntöttél.

 

MI LEHET A VÉGKIFEJLET? VAN MEGOLDÁS?

Nehéz volna pozitív hangvételben megnyilvánulni egy ennyire negatív és egyértelmű irányba mutató témában, és attól tartok első felütésre ez nekem sem fog sikerülni. Megoldás ellenben van.

Először is, az államnak kéne szabályoznia ezt a jelenséget. S őszintén szólva jelen gazdasági környezetben, amikor csak ÁFA-bevételből hiányzik 1500 milliárd a költségvetésből, és minden fillérért élet-halál harcot folytat a kormányzat, kétségem sincs afelől, hogy ez hamarosan meg is történik.

Olaszországban például (ahol ez a jelenség hasonlóan komoly probléma, mint nálunk) az olasz kormány tervezi egy passaporto dell’origine nevezetű okmány bevezetését, amely tulajdonképpen egy eredetiséget igazoló dokumentum. Az a lényege, hogy használt cikkekkel csak akkor lehet kereskedni, ha annak az eredete tisztázott, tehát világosan visszakövetkető egészen újkoráig. Ez ugye, már rögtön lehetetlenné tenné a szóban forgó elemek további áldozatos munkáját - az okokat feltételezem, nem kell külön magyarázni. A történet másik fele, hogy ezt az olasz kormány szeretné uniós törvényi szintre emelni, amely felérne egy katasztrófával a delikvenseknek és akkor még nem említettem a tervezett retorziókat, ha valaki esetleg mégsem tartaná be a szóban forgó szabályozást.  

Viszont, amíg ez nincs, addig is valamit tenni kell. A szürke, fekete, illetve zugkereskedelem Magyarországon több 10 milliárd forintos kárt okoz évente a kerékpárkereskedelemben, és nyilván ez sokáig nem mehet így tovább. S akkor még a történet erkölcsi részéről nagyvonalúan szót sem ejtettem.

De mi lehet a végkifejlet?

Az első opció, hogy nem sikerül őket visszaszorítani, ebben az esetben összeomlik az új kerékpárok piaca, és előbb a disztribútorok, illetve a viszonteladói hálózatok jelentenek csődöt tömegesen, majd őket követik a gyártók. Legvégül pedig, a zugkereskedők mennek tönkre, mert, ugye, ők is csak addig létezhetnek, ameddig új kerékpárok kerülnek a piacra - és azokat valaki meg is vásárolja. A parazita sem éli túl a gazdatestet. Ennek a hosszú távú következményei olyannyira beláthatatlanok, hogy - őszintén szólva - a realizálódást is kevéssé tartom valószínűnek.

A második scenario, hogy különböző állami, illetve EU-s szabályozásokkal (ilyen az olasz mintára létrehozandó eredetiségi okmány is), illetve különböző a hivatalos kereskedői hálózatok által bevezetett intézkedési csomagokkal teljesen sikerül a tilosban járókat ellehetetleníteni. Ebben az esetben a kerékpáripar egy újabb hatalmas növekedési periódus előtt állna, óriási lehetőségekkel és potenciállal.

A harmadik eshetőség – és talán ez volna a legideálisabb mind közül – ha a második scenario történne meg, azzal a kiegészítéssel, hogy a hivatalos kereskedések felvállalnák az általuk újonnan eladott kerékpárok másodkézbe való értékesítését is, és ebből egy globális szisztéma alakulna ki. Értelemszerűen, ez további erőforrások bevonását igényelné (amelyek jelen pillanatban nem állnak rendelkezésre, főleg nem Magyarországon), de ebben az esetben ez is szabályozott mederbe kerülhetne, és egyben meg is szűnne ez a jelen pillanatban fennálló anomáliagyülem.

A kereskedelmi hálózatok, disztribútorok és viszoneladók pedig, addig is, megtehetik azt, amit mi is teszünk 2021. január elseje óta: csak nálunk vásárolt kerékpárokhoz biztosítunk mindenfajta support-ot. Tehát, nem tőlünk vásárolt Wilier Triestina és Pinarello kerékpárokhoz nem tudunk váltótartófület, bovdenbevezetőt, és úgy általában véve semmiylen vázalkatrészt adni. Nem tudunk ezek összerakásában, beüzemelésében segíteni, és eredetiség-meghatározással sem foglalkozunk, illetve ezekhez fűződő szakmai tanácsokat sem tudunk adni.

Először, természetesen, ez mindennapos konfliktusokkal járt, hiszen sokan egyszerűen nem tudják akceptálni azt a lehetőséget, hogy nem mindig ők járnak a legjobban. Meg egyébként is, vannak emberek, akiknek mindig minden alanyi jogon jár - a "nem" szó pedig, ismeretlen számukra. De ez nem baj, mert négy év távlatából, mondhatom: a rendszer működik. Egyre kevesebb ilyen megkeresés érkezik, és a piacon látható, hogy amikor egy nálunk vásárolt Pinarello vagy Wilier kerékpárt szeretne valaki másodkézbe értékesíteni, az nagyságrenddel többet ér a használtpiacon, mint az, ami nem tőlünk van. Hiszen, most már lassan mindenki tudja, hogy a tőlünk származó Pinarello és Wilier kerékpárokhoz megkapja a support-ot és mindent meg tud vásárolni hozzá - a nem tőlünk származókhoz pedig, nem. Ez egyben le is szorította a külföldről, különböző helyekről behozott Wilier és Pinarello kerékpárok árát, hiszen bármilyen probléma adódik, az aki megvásárolja, nem kap hozzá semmilyen segítséget, és ez egyre többeket elriaszt attól, hogy ilyet válasszanak.

Nos, ugyanezt tudom javasolni egyéb márkákat forgalmazó kereskedőtársaimnak is, ugyanis, a kerékpárok eladásából jó eséllyel életben tud maradni a vállalkozásod, és még fejlődni is tudsz, de a váltótartó papucsok értékesítése – attól tartok - ehhez édes kevés lesz. A piacnak mindig reagálnia kell a kihívásokra, és a piac, azok ti vagytok és nem a zugkereskedők!

MINDEN ESETBEN TILOS HASZNÁLTAT VENNI, MINDIG AZ ÚJ AZ EGYETLEN OPCIÓ?

Értelemszerűen, ez nem így van. De akkor mégis mitől függ?

Először is, nagyon fontos, hogy az adott vásárlónak milyen egyéni gazdasági, illetve egzisztenciális preferenciái vannak. Tehát, példának okáért, ha valakinek 200 000 - 400 000 Ft áll rendelkezésére egy kerékpár megvásárlása esetén, nos, ott általában jobb választás a használt. Ezt értelemszerűen azzal együtt mondom, hogy a vásárlás során fennálló kockázat (jelesül arra, hogy valami rémséges hulladékot vásárol az ember) semmivel sem kisebb, mint egy milliós nagyságrendű összeget kóstáló használt kerékpár megvétele esetén. A különbséget ellenben az jelenti ez utóbbihoz viszonyítva, hogy míg itt amennyiben az ember rosszul dönt, akkor elbukott 200 - 400 ezer forintot, utóbbinál pedig, nem ilyen összegekről beszélhetünk. Továbbá, az is fontos, hogy a jelenlegi árkörnyezetben ennyi pénzért az új kerékpárok piacán szinte semmit sem lehet kapni (országúti, MTB és gravel kerékpárok terén legalábbis nem), és bár a használt piacon sem kell nagy csodára számítani ebben az ársávban, de ott legalább vannak ennyiért már bringák egyáltalán.

Ettől függetlenül nagyon fontos megállapítás, hogy szinte minden esetben az új a jó választás. S ez akkor is így van, ha az új mindig drágább a használtnál.

Ez különösen akkor igaz, ha az ember prémium, vagy ne adj’ Isten luxusterméket szeretne vásárolni. Én azt gondolom, hogy már egymillió forint környékén is teljesen indokolatlan használt kerékpárban gondolkodni. Ennyiért ugyanis full karbon, akár teljes kábelintegrációval ellátott, hidraulikus tárcsafékes országúti, MTB, vagy gravel kerékpárt vásárolhat magának az ember – még presztizsgyártók kínálatából is. Ennél magasabb összegért, pedig, a legtöbb esetben egyenesen katasztrófális döntésnek, továbbá pazarlásnak tartok egy használt kerékpárt.

Luxustermékek terén nagyon jó példa a Pinarello, mint a világ legnagyobb presztizzsel és versenykultúrával rendelkező kerékpárgyártó vállalata. Pinarello-ra szinte mindenki vágyik, ami nem is csoda. A probléma az, hogy nem mindenki engedheti meg magának, és ezt sokan nem veszik figyelembe. Arról, hogy mennyi a piacon a hamis, lopott, és/vagy igazából förtelmesen leharcolt darab, már értekeztem. De érdemes kiemelni, hogy mennyibe kerülnek a „jó használtak”, mert az igazi meglepetés talán itt érheti a legtöbbeket.

Például, egy első generációs Dogma F (2021-2024), ami valóban jó állapotban van, vigyáztak rá, megkapta mindig időben a törődést mindenféle értelemben, megvan a számlája, garanciája és tényleg olyan, mint amire az ember gondol egy ilyen isteni tárgy esetében… nos, ezeknek az ára használtan 4 és 5 millió forint között van. Persze, lehet már 3 millió forint környékén (vagy akár az alatt) is vásárolni first generation Fogma F-et, de azokat nagyjából olyan biztonsággal tudnám ajánlani, mint egy 18 éves Bajor Cicust 780 000 km-el, meg nagy spojlerrel a hátsóján…

Arról nem beszélve – ha már a BMW volt a példa – hogy ugye, itt nem csak a majomra, hanem a banánellátmányra is gondolni kell. Egy Pinarello Dogma F megvásárlása kétségkívül komoly tétel, viszont azt utána fent is kell tartani, már amennyiben használja az ember és nem csak a szobában nézegeti. Első kézből állíthatom: egy autót fent lehet tartani ennyiből. Egy Dogma F – amelyen köztudottan csak csúcs-szettek, kerekek, gumik és minden egyébből is kizárólag a legtetetje van – mikor az ember elhozza normál használat mellett egy nagyszervízre, és ki kell cserélni a gumiköpenyeket, a láncot, a fékbetéteket, a tárcsákat, a sort, a betekerőt, és hát, ugye, mindent át is kell nézni rajta tüzetesen – nos, ez szemrebbenés nélkül 4-450 000 Ft. S ezt jó eséllyel minden évben meg kell csinálni, ha mész vele - mondjuk - 8-10 000 km-t. Akkor is, ha használtan vetted. Arról nem is beszélve, hogy ez csak az az eshetőség, amikor a kerékpárnak alapvetően nincs semmi baja, hiszen ezek mind kopóalkatrészek – tehát nem estél el vele 80-al egy kanyarban és nem repült 60 métert a kerékpár, így nem kell például villát cserélni közel 1 millióért…

A Dogma F azoknak a választása, akiknek nem probléma a 6 millió forint környéki vételár, hiszen tudják, hogy a totális high end-nek ennyi az ára. Ők ellenben minden kétséget kizáróan a legjobbat szeretnék megvásárolni és egzisztenciális értelemben ez adott is számukra. Akiknek egy 400 000 forintos szervizköltség nem fáj, hanem egyszerűen tudomásul veszik, hogy egy kétkerekű Ferrari F80-at vásároltak - ami nem füvet eszik. A Dogma F egy nagyon vékony rétegnek szól, és ezt sosem titkolta sem a Pinarello, sem mi. Ő egy olyan szerelem, ahol a szenvedély mellé komoly gazdasági erő is szükségeltetik. De ha mindez megvan, mindenki garantáltan boldog lesz végül.

S ha már az „új” versus „használt” kerékpár összehasonlítást vesézgetjük, s a Dogma F-el példálóztam, itt érdemes megjegyezni, hogy nem véletlenül találta ki a Pinarello az F-széria különböző modelljeit. Pl.: ha valakinek van 3 millió forintja és szeretne egy igazán minden igényt kielégítő versenyvadállatot országútra, akkor a Pinarello F7 az ő választása. Geometriára és karakterisztikára majdnem teljesen megegyezik az első generációs Dogma F-el (ránézésre megkülönböztetni sem egyszerű őket), már nagyon könnyű, merev, ugyanazzal a karbon integrált kormánnyal (MOST Talon Ultra Light) szerelték, mint a Dogmát, Ultegra Di2 szett van rajta, 45 mm-es MOST karbon kerék, illetve Pirello P Zero gumik. Mindez 3 millió Ft alatt - és nem 6 millió fölött. Újonnan, frissen, illatosan.

Jelzem, az olasz női profi versenyzők ezt a vázat használják, nem a Dogma F-et. Ráadásul, a fenntartása is kevesebb, mint a fele a Dogma F-ének. S ha még hozzáveszem, hogy 2 millió Ft alatt ott van az F5, és 1,4 millió alatt az F1 - szintúgy ezzel a geometriával és karakterisztikával - úgy még egyértelműbb mi a helyes és ésszerű döntés jelen diskurzusban. De ha még ez sem volna elég: komfort országúti kategóriában is megvásárolható ugyanez a Pinarello-szortiment: X1-től a Dogma X-ig.

Összességében véve, a néhány százezer forintos kategóriát leszámítva szinte minden esetben az új kerékpár a jó döntés tehát, én igyekeztem körüljárni, minden lehetséges szempontot, de nem találtam komolyan vehető ellenérvet ezzel szemben.

 

ÖSSZEFOGLALVA

A tömeges mértéket öltő fekete, szürke illetve zugkereskedelem gyors és radikális eszközökkel való felszámolása a kerékpár-kereskedelemben (is) létfontosságú. S nem „pusztán” a gyártók, a disztribúciós és viszonteladói halózatok, illetve az állam számára – hanem magának a végfelhasználónak is ez az elemi érdeke. A normális mederben zajló, tisztességes és átlátható kereskedés alapfeltétele annak, hogy a kerékpározás, illetve az ezt kiszolgáló kerékpárgyártói és kereskedelmi szegmentum a következő évtized(ek) egyik sikerágazata lehessen.

A zöld átállás (bármiképp is manifesztálódjon ez a definíció a jövőben) egyik legalapvetőbb és legkézenfekvőbb eszköze a kerékpár, amely viszont csak akkor lehet nyertese az előttünk álló változásoknak, hogyha a kereskedés alapvető feltételei tisztázottak és rendezettek.

A sakálok mindig is részei voltak az ökoszisztémának, de sosem pozitív értelemben. Azonban, megfelelő szabályozással és a kereskedelmi hálózatok hathatós óvintézkedéseivel, én azt gondolom, vissza lehet szorítani őket a tápláléklánc azon grádicsaira, amelyre predesztináltak.

A feladat adott, sok erőt és kitartást kivánok ehhez mindannyiunknak.